nalina blogja ___ una chica húngara con un corazón español

I have a dream

2012-01-27T21:28:00.000+01:00

Az ember születése óta álmodozik. Kiskorunkban egy mesevilágot alkotunk magunk köré, ahol hercegnők vagyunk, vagy a fiúk éppenség sárkányölő lovagok. Aztán lassan kezdünk felnőni, és az álmainkból eltűnik a gyermeki fantázia. Elkezdünk álmodozni a jelenről és a jövőről, a vágyainkról. Mindenkinek van egy álma, amit valóra akar váltani. Sokan nem elég erősek ahhoz, hogy ezt elérjék, és inkább feladják a küzdelmet. Vagy keresnek egy újat, racionálisabb célt, aminek a megvalósítása sokkal reálisabb. De léteznek olyan emberek, akik minden akadályt leküzdenek, bemennek még az oroszlán barlangjába is azért, hogy ahhoz a bizonyos célhoz közelebb jussanak. Nem érdekli őket semmi sem, makacsul harcolnak az álmaikért. Úgy érzem, én is ilyen vagyok. Szép lassan haladok az álmaim megvalósítása felé. Persze az elmúlt időben egy egész hegy zúdult elém, amit meg kell másznom a tovább haladáshoz. De nem adom fel, egyszerűen nem tehetem. Évek óta építgetem a jövővel kapcsolatos elképzeléseimet. Voltak olyan tervek, amiket hosszú idő alatt rakosgattam össze, és egyszer csak a semmiből előttem termett egy akadály, egy olyan akadály, amit lehetetlen volt legyőzni. Igen, ilyen az élet. Az ember hiába tervez el bármit is, ha az élet közbeszól. Mégis, akárhányszor valami vagy valaki semmivé tette a tervemet, én újra elkezdtem azt felépítgetni, lehet, hogy más irányba kezdtem el menni, de a végcél mégis ugyanaz. Már sok-sok éve, hogy arról álmodom, hogy majd egyszer Spanyolországban éljek. Néhány ember nem igazán tudja azt megérteni, hogy nekem ez az álmom, a legeslegfontosabb célom. Azt mondják, hogy várjak, lehet, hogy az élet mást tartogat számomra. Hihetetlen makacsságom viszont nem igazán engedi, hogy ezt az álmot csak úgy elfelejtsem. Nem tűröm el, hogy bármi vagy bárki az utamba álljon. Természetesen ha nem hajlandó elállni az útból, akkor keresek egy újabb kiskaput, újra elkezdek tervezgetni, álmodozni... Egy biztos. NEM ADOM FEL! Talán önző vagyok, hogy csak a saját elképzeléseimmel foglalkozok. Vannak dolgok, amikre például nem is gondolok, amikor az álmaimról van szó. Például ilyen a szerelem is. Jön az a bizonyos, "mi lesz, ha..." kezdetű mondat. Mi lesz, ha szerelmes leszek itt, Magyarországon? Ha netalántán itt találnám meg álmaim férfiját (ebben erősen kételkedem, de... hagyjuk)? Nem vagyok járatos a szerelem terén, és talán ezért is mondom azt most, hogy ha választanom kéne Ő és Spanyolország között, akkor inkább Spanyolországot választanám. Egyszerűen azért, mert jelen pillanatban egy nemlétező személyről beszélünk. De ha mégis létezik, és tényleg szeretnénk egymást, úgy igazán, akkor velem jönne. Ezen a bizonyos férfiún kívül léteznek még mások is, például a családom. Anyum lelki terrorja, hogy őt mindenki itt hagyja, elbizonytalanít, és biztos lelkiismeretfurdalásom lenne, ha itt kéne őt hagynom. A legjobb az lenne, ha ő is jönne, meg apa is, meg az egész família (igen, Szotyi papagáj is :D). De mégis, ott a másik oldal, hogy az ember szeretne saját életet, egy önálló életet létrehozni. És amikor erre gondolok, kettős érzés alakul ki bennem, és ekkor ismét rádöbbenek arra, hogy önző vagyok. Mindig is az voltam. Mindig csak magammal foglalkoztam/foglalkozok, és legtöbbször úgy cselekszem, hogy nekem minél jobb legyen. Néha félek attól, hogy olyanokon is átgázolok, akiket szeretek. Azért, mert az álmaim mindennél és mindenkinél fontosabbak. Tudjuk nagyon jól, hogy egy cél elérése áldozatokat kíván... de nem mindegy, hogy milyeneket. Talán ez a legnagyobb félelmem az álmommal kapcsolatban. Ám jól ismerem magam, és tudom, hogy mindig találok egy B megoldást, amiben próbálok arra törekedni, hogy mindenkinek jó legyen. Az igaz, hogy lehetetlen elérni ezt, de sokkal jobb, mint a semmi.
Az idő múlásával egyre közelebb kerülünk a célunkhoz, és egyre több és nehezebb akadályokat kell leküzdenünk. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy életem egyik legnehezebb időszaka vár rám. Hogy bírni fogom-e testileg, szellemileg és lelkileg, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogyha az ember kitűz maga elé egy célt, akkor abból meríthet erőt, és a nehéz pillanatokban kisegítheti őt. Elég csak egy kép vagy egy hang. Néha a legapróbb dolgokból fakad a legnagyobb erő.

Inseguridad II.

2012-01-20T21:15:00.000+01:00

Két hét. Körülbelül ennyi időm van arra, hogy eldöntsem, mit kezdjek az életemmel. Igen, ez a bejegyzés az Inseguridad folytatása. A mai napon kihirdették, hogy a költségtérítéses szakok mennyibe kerülnek, és azt, hogy egyes egyetemeken a karokra hány főt vesznek fel. Ráadásul kiderült, hogy az államilag támogatott vagy a részösztöndíjasoknak legalább 6 ÉVIG itthon kell dolgozniuk. Szóval most minden végzős diák ott tart, hogy fogalma sincs, hogy mi lesz vele. Fáj a fejem a front miatt, de én mégis azon agyalok, hogy mit is kezdjek a kialakult helyzettel? Kezdjük az elején.
Természetesen az volt az első, hogy megnéztem, hogy ahová jelentkezni szeretnék, ott mennyit kell fizetni. Az összegek a spanyol szakokon 129.000-180.000 Ft között vannak, és ezek csak félévi összegek, tehát azt jelenti, hogy kb. 300.000-350.000 Ft lenne évente a képzésem. Ez még nem is olyan vészes, ha belegondolok, hogy a textiltervezői szakon 600.000 Ft a tandíj félévente, akkor jól tettem, hogy pályát módosítottam. Ám ez a hülye szerződés tönkretesz mindent. Nagyon jól tudják a rendszeres olvasóim, hogy már évek óta azt tervezem, hogy Spanyolországban fogok élni. De HA felvesznek államilag támogatottra vagy részösztöndíjasra, akkor az egyetem elvégzése után még 6 évet kell arra várnom, hogy ott élhessek, ahol szeretnék. Persze, ilyenkor a nagyon okos kommentelők azt szokták mondani, hogy akkor menjek ki most egyetemre vagy azt, hogy menjek el kapálni a határba, stb. Sajnos az a baj ezekkel az emberekkel, hogy ők nem tudják beleképzelni magukat a helyzetünkbe, egyszerűen nem értik meg, hogy milyen borzasztó helyzetbe sodort minket az állam. Mert igen, az is megoldás, hogy kimegyek külföldre, de én úgy terveztem, hogy az egyetemere itthon járok. Azért, mert azalatt a három év alatt (plusz még ott van a mesterképzés, de arról majd még írok) olyan szinten fogok tudni beszélni, hogy nem lesznek problémáim külföldön. De ha nekem most kéne pl. Spanyolországban egyetemre mennem, a másfél éves spanyol tudásommal (ami szerintem elég nagy, de még nem elegendő), hát az iszonyú nehéz lenne. És még mennyi plusz költség lenne! Dánia viszonylag jobb megoldás lenne, viszont ahhoz meg kéne tanulnom dánul. Ha úgy vesszük, akkor talán ezzel jól is járhatnék, hiszen az angol és a spanyol mellett még egy idegen nyelvet tudnék beszélni (a francia tudásomat inkább hagyjuk... :P).
Ez az egyik lehetőség. A másik az, hogy itthon járok egyetemre, de akkor így is, úgy is fizetnem kell, hiszen 100%, hogy nem fogok itthon maradni. Vagy visszafizetem a tandíjat (kamattal, persze :P) vagy költségtérítésesre megyek, felveszem a diákhitelt, és ugyanott tartok, mivel önálló életem első éveit adóssággal kezdem. Természetesen, ha külföldön kapnék egy olyan munkát, ami nagyon jól fizet (fordítói vagy tolmácsi), akkor lenne esély, hogy az X összeget könnyebben vissza tudnám fizetni. Ami még eszembe jutott, hogy külföldön végezném el a mesterképzést, és így csak 3 évet kéne visszafizetnem, hiszen a mesterképzést már nem magyar egyetemen végezném. De itt az a probléma, hogy akkor külföldön biztos, hogy munkát kéne vállalnom, és akkor a tanulás mellett (amiért vagy kell fizetni vagy nem, attól függ, hova mennék) a mindennapi megélhetésért és a tandíj visszafizetését is fizetnem kell. De ez is egy megoldás.
Az a baj, hogy a jelentkezési határidő előtt pár héttel túl sok a HA. Szerintem ennyire nehéz dolga még egy évfolyamnak sem volt. És annyira irritálóak tudnak lenni azok az emberek, akik nem tudják felfogni, hogy mekkora nagy sz*rban vagyunk mi ,végzős diákok. Azok, akik talán egyetemre se jártak, és nincs is ilyen korú gyerekük papolnak arról, hogy menjünk el dolgozni, fizessük a tandíjat, stb. Igen, és tapasztalat nélkül hova vennének fel? Tescóba? És a munka mellett még tanulni is kéne, hogy ne bukjunk ki. Tény, hogy van abba igazság, hogy egyes szakokon túljelentkezés van, és túl sokan akarnak egyes pályákon elhelyezkedni, de könyörgöm, ha az illető, aki gazdasági szakra akar menni, és már 4-5 éve arra készül, nem hiszem, hogy mást fog választani, főleg nem a természettudományt. Inkább külföldet választja. Meg miért is menne valaki természettudományi szakra, ha az nem érdekli. Jó lehet, hogy hiány van ott, de ne minket, hanem a tőlünk fiatalabbakat, a 9-10.-eseket orientálják az ilyen szakok felé. NE MINKET, NÉGY HÓNAPPAL AZ ÉRETTSÉGI ELŐTT.
Az, hogy sz*rban vagyunk, pontosabban SZ*RBAN VAGYOK, enyhe kifejezés. Kemény két hét alatt el kell döntenem, hogy feladom-e a spanyolországi álmaimat, vagy hogy tartsak ki mellettük, és tegyek meg mindent azért, hogy valóra váltsam... még úgy is, hogy egymillió forintomba kerül... Tanácstalan vagyok...

Cometas por el cielo

2012-01-12T19:33:00.000+01:00

"Írok blogot!" Ezzel a felkiáltással ültem le a gép elé. Már napok óta semmittevős hangulatban vagyok. Azért a vizsga előtt ott volt a spanyol tanulás, de miután levizsgáztam, rámtört a punnyadás. Persze, meg is érdemlem a pihenést, úgy érzem. :) Az elmúlt hét főleg netezéssel meg sorozat nézéssel töltöttem. Nagyon izgalmas, valóban. :P Ez a hét már kicsit mozgalmasabb volt, mivel sajnos mennem kellett suliba. De minek? Most sítábor van, úgyhogy a csütörtököt meg a pénteket megkaptuk szünetnek. Hétfőn nem volt első három, kedden első két órám, de a hetedik is elmaradt, szerdán meg összesen három órám volt, szóval tizenegykor már rég itthon voltam. Túl sok minden nem történt a suliban. Hétfőn írtunk dogát töriből, amire senki sem készült (félreértették, amit tanárnő mondott, és azt hitték, hogy hétfőn beszéljük meg, hogy mikor írjuk meg... -__-). Elképzelhetitek, milyen fantasztikusan sikerült. :P Más nem is igazán történt a suliban.
Viszont a zenesuliban annál inkább. "Meg lettem merényelve". Kitalálták, hogy felajánlanak nekem opciókat, ha maradok. Olyat, hogy nem kell vizsgára mennem meg fellépni, és akkor marad el az órám, amikor csak akarom. Azért, mert nehéz ilyenkor berakni valakit a helyemre, és jó lenne, ha maradnék. Holnap lesz órám, szóval addig el kell döntenem, hogy mi legyen. Eléggé bekavart ez az opciós dolog. Igazából szeretnék járni zenesuliba még mindig, de ott van a nagybetűs DE. Vonzó ez az opciós dolog, de ugyanott tartanánk, ahol régen. Ugyanúgy lennének óráim, és pont ezt nem akarom, hogy nekem órára kelljen járnom, meg gyakorolni minden héten, stb. Ha akarnám, elmaradhatnának óráim, de akkor ott tartanék, hogy egy hónapban lenne egy vagy kettő. Azt meg nem tudom, hogy ha folytatnám a zenesulit, akkor mennyit kéne fizetnem meg lenne-e szolfézsom. Jelen pillanatban ott tartok, hogy a válaszom "nem" lesz. De jól ismerem magam, és akkor meg lelkiismeret furdalásom lesz emiatt az egész miatt. Nem könnyű döntés, de a pro és kontra érvek után, amiket felsorakoztattam a fejemben, a legésszerűbb az lenne, ha nem maradnék. Heti plusz két szabad óra ebben az időszakban már luxus, ráadásul ha hozzáadjuk a szolfézs másfél óráját... Mindenki átélte már azt a pillanatot, amikor például házi dolgozatot kellett írni vagy kiselőadást kellett készítenie. Ugye, hogy olyankor milyen jól jön az, hogy egy órával hamarabb hazaérsz a suliból? Így egy órával korábban elkezdheted írni, és így nem kell még este is azon dolgoznod, hanem akkor már pihenhetsz. Hétfőn én is hasonlón mentem keresztül. Jobb lett volna, ha elmarad az esti órám, és akkor nem kilencig kellett volna írnom azt a hülye házi dogát művészetekre.Na mindegy, még van egy éjszakám, amit alatt megálmodhatom a végleges döntést. :)
Még valami? Ó, hát nem csak a továbbtanulásom miatt kell aggódnom, hanem a kedvenc csapatom miatt is. Tegnap azt olvastam, hogy Jordi Alba ügynöke Guardiola ügynökével ebédelt... igen, félek, hogy Jordit leigazolja a Barça. Tény, hogy mi hosszabbítani szeretnének vele, de hogy ő kit választ, és hogy a klub hogyan dönt, azt nem tudom. Természetesen szükségünk van a pénzre, de akkor nem az egyik legjobb játékosunkat kéne eladni. A csapat így sosem fogja utolérni a "két nagyot", ha minden évben elmennek a legjobbjaink. Ráadásul Jordi "A" kedvenc játékosom jelen pillanatban, és nem szeretném, hogyha eligazolna ahhoz a csapathoz, amelyiket a legjobban utálom (talán még a Realnál is jobban!!!). Azt meg végképp nem akarom, hogy arra a sorsa jusson, mint Isco. Imádtam a srácot, tényleg, de amit tett, az számomra megbocsáthatatlan... azóta levegőnek nézem, és rosszul vagyok, ha meglátom... Ha Jordi most úgy döntene, hogy önszántából átigazol a Barçához, akkor olyan mélyre fog süllyedni, hogy onnan nem fog felkapaszkodni újra "A" kedvenc játékos kategóriába. De még a kedvelt játékoséba se. Ha a klub adná el, akkor meg olyan lenne, mint Albiol. Szeretem, de nem vagyok képes megnézni azt, ahogy a jelenlegi klubcsapatában játszik. Majd talán a válogatottban... de az jobb esetben havonta két alkalom, ami nem sok. Látjátok, ezért utálom az átigazolási időszakokat! Mindig attól kell rettegnem, hogy valakit, aki közel áll a szívemhez, azt elad a klub. Ez az egy dolog az, amit nem szeretek a fociban.

A címadó dal. :D

Inseguridad

2012-01-06T12:05:00.001+01:00

Mindig haragszom magamra azért, hogy túldramatizálom a dolgokat. A nagyobb események előtt nagyon stresszes leszek, és akkor a bolhából is elefántot tudok csinálni. Igen, ez történt a spanyol vizsgán is. Kezdjük ott, hogy megint gyomorideggel ébredtem, és ez egészen a vizsgáig el sem múlt. Sajnos ekkor egy falatot sem bírok megenni és egyes kaják szagától rosszul leszek. Szerda reggel összesen egy szelet üres kenyeret tudtam csak megenni. Anyum hozott hozzá sajtot, de... a szag... Szóval így indultunk el, én persze szétizgultam az agyam. Étterembe menni nem volt épp a legjobb megoldás. A pizzaszeletemből három harapást tudtam megenni. Szerencsére inni tudtam, és ennek meg is éreztem a hatását... ;) Elég lassan teltek az órák, meg akkor is, ha Pestre mentünk. Amikor ültem az étteremben, már arra gondoltam, hogy inkább lenne akkor, abban a pillanatban a vizsga, és legalább már túlestem volna rajta. De az idő nem állt meg, tehát elérkezett az idő, amikor elindultunk az iskolába. Röpke tíz perc alatt szerintem ott is voltunk. Elbúcsúztam tesóméktól (mivel ők épp aznap utaztak vissza Dániába), majd besétáltam a gimi ajtaján. A portás bácsi segítségével kiderült, hogy fel kell mennem a titkárságra. Bejártam a folyosót, mire észrevettem a titkárság feliratot az egyik ajtónál. Ott azt mondták, hogy várjam meg a tanárnőt a folyosón, mivel még órája van. Azalatt a tíz perc alatt áttanulmányoztam a tablókat, a falakon lévő újságcikkeket arról a személyről, akiről elnevezték az iskolát. Tehát elvoltam. De végül kicsengettek, és megjelent egy nő, spanyol könyvekkel a kezében, úgyhogy gondoltam, hogy 50% esély van arra, hogy ő az az spanyol tanárnő, akivel e-maileztem. Szerencsére ő is volt, és mint kiderült, a sulimból egy másik csaj is aznap jött vizsgázni. Nagyon megnyugodtam, amikor megláttam, mert legalább nem voltam már egyedül. A vizsga előtt még beszélgettünk, hogy ki mitől fél, ki mit tud vagy épp nem. Kisebb nehézségek árán, de elkezdtük írni a feladatlapot. Az első oldal láttán fellélegeztem. Az első szöveget ismertem, az első könyv négyes fejezetének szövege volt, kicsit átdolgozva. Az volt a feladat, hogy be kellett írni a hiányzó szavakat. Két szó kivételével az összesnek tudtam, hogy hol a helye (azt a kettőt szerintem fel lehetett cserélni, szóval... ezért az bizonytalan, hogy jó lett-e). A második feladat egy párbeszéd volt, és az alatta lévő kérdésekre kellett válaszolni. A vicces az volt, hogy nemrég pont azt a párbeszédet hallgattuk meg órán, tehát megint ismerős volt a szöveg. A harmadik feladatban egy szöveg volt, a spanyol konyháról, és el kellett dönteni, hogy az alatta lévő állítások igazak-e avagy hamisak. Az már kicsit elgondolkodtatóbb volt, de szerintem a legtöbbet kihoztam belőle, amit csak tudtam. A következő feladat, amit megoldottam, az egy nyelvhelyességi teszt volt. Hűűűha! Ott már voltak problémáim. Elég sok kérdéses dolog volt, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy az hogy sikerült. Aztán meg kellett várnom, még a csaj végez a szóbelivel, és csak azután tudtam elkezdeni írni a levelet, mivel a tanárnőnek fel kellett mennie szótárért. Mikor elolvastam a bevezető szöveget, enyhén sokkot kaptam, már először nem értettem meg, hogy pontosan miről is kell írnom. Azonban miután ötször átolvastam, rájöttem, hogy miről is van szó. Változni akartam, azért el kezdtem fogyókúrázni, sportolni, és a külső megjelenésemet is megváltoztattam. És erről az átalakulásról kellett írnom az egyik barátomnak. Szerintem nagy ökörségeket írtam, mivel röviden is kellett fogalmaznom, a kérdésekre is válaszolnom kellett... Szóval ez a másik, amire még nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült. Aztán az utolsó feladat az egy hallgatásos feladat volt, amit nagyon elcsesztem. Számadatokat kellett kiírni, de... nem igazán ment (h*lye matek xD). Az ötből talán kettő jó lett, egyhez nem tudtam semmit sem írni, kettő meg nagyon kérdőjeles. Igen, a félelmem valós az ilyen "listeninges" feladatokkal kapcsolatban. Miután befejeztem a tesztet, jött a szóbeli. Szerintem elég jól sikerült. Próbáltam értelmes válaszokat adni a kérdéseire, de néha voltak mélypontok, amikor vagy elfelejtettem, amit mondani akartam, vagy nem tudtam, hogy mit mondjak, de a tanárnő mindig segített. Amikor befejeztük, akkor megdicsért, hogy ilyen rövid idő alatt így megtanultam spanyolul, meg próbálok törekedni a pontosságra (előjárószók, igeidők stb). Szóval mosolyogva léptem ki az épületből, anyumék már már tűkön ülve várták az eredményt. Miután elmeséltem nekik ugyanezt, felhívtam spanyol tanárnőmet is, hogy értesítsem a nagy helyzetről. :) Tegnap délelőtt kaptam emailt a pesti tanárnőtől, hogy kijavította a dolgozatomat, és már átfaxolta az iskolámnak. Úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett, írtam barátnőmnek SMS-t, hogy kérdezzenek már rá az eredményre. És kiderült, hogy... ELVILEG... HÁROM ÖTÖST KAPTAM! :DDD Juhúúú! :) De csak azért elvileg, mivel én csak akkor hiszem el, ha látom, meg osztályfőnök az ötöst hármasnak nézte, úgyhogy... a biztonság kedvéért szeretném megnézni az a jegyzőkönyvet. :)
Ám a nagy örömködést tegnap megszakította egy hír, amit a tévében hallottam. Igen, az új törvény az egyetemekkel kapcsolatban. Hát igen... nem gyengén kiakadtam, amikor megláttam, hogy feleannyi embert vesznek fel bölcsésznek, ráadásul ki tudja, hogy kell-e fizetni vagy sem a tanulásért. Az államilag támogatott helyek mellett lesznek olyanok, ahol majd a tanulónak a tandíj felét kell kifizetni, na meg persze egy csomó szakot fizetősre raknak. KÉSZ RÖHEJ, AMI EBBEN AZ ORSZÁGBAN FOLYIK. Sajnos megint a pénzes, gazdag hülyegyerekek fognak jól járni, akiknek a szülei zsebből ki tudják fizetni a tandíjat, és megint a szegényebb családok járnak rosszul, ahol lehet, hogy a tehetséges és okos gyerek nem tud majd egyetemre járni. Igen, ha engem nem államilag támogatottra* vesznek fel, akkor nem tudok majd egyetemre járni, mivel egy fizetésből nem tudjuk kifizetni a költségét. Mert állambácsi sok új munkalehetőséget ígért, de sehol semmi, anyum már 10 éve nem talál munkát. Apum szerelői állásából pedig csak a számlák kifizetése meg a család ellátása jön ki. Az egyetlen megoldás talán a diákhitel lenne, de akkor már adóssággal kezdeném el az életemet. És nincs arra garancia, hogy rögtön találok munkát, ami meg csak ront a helyzeten. A szomorú dolog az, hogy el kell azon gondolkoznom, hogy ha itt nem tudok egyetemre járni, akkor külföldön vajon hová tudnék menni. Ott van például Dánia, ahol INGYENES a felsőoktatás, ahol ott élnek tesómék, meg Kittu is, szóval ők tudnák segíteni a beilleszkedésben meg hasonló dolgokban. A másik célállomás meg persze Spanyolország, viszont ott is most hoztak valami új oktatási törvényt, szóval először utána kell járnom, hogy ott mi is a helyzet. Ám a Salamancai Egyetem nagyon szimpatikus, és ahogy hallottam, ott a legmagasabb szintű a spanyol nyelv oktatása egész Spanyolországban (de lehet, hogy az egész világon is :P). És igen, ott van Valencia is, és ha jól emlékszem, akkor ott tanítanak spanyolt is. Igen, ez mind szép és jól hangzik, de ehhez is pénz kéne, nem is kevés, hogy kint tudjak tanulni. Tehát vagy elmegyek dolgozni, vagy megvárom a december 21.-ét, amikor úgyis mind meghalunk. :P Az a szomorú ebben az egészben, hogy senki sem lehet biztos a jövőjét illetően, és az a sok munka, amit a tanulásba ölt, az semmi válik, hogyha olyan helyzetbe fog kerülni, hogy fizetnie kéne a tandíjat. Ezzel csak azt érik el, hogy az összes fiatal elhúz innen, jó messzire. De meg is lehet minket érteni... vannak az embereknek álmaik, amiket el akarnak érni, és ha ezt az ország nem biztosítja, akkor keresnek másikat, ahol meg tudják ezeket valósítani. Persze, vannak olyan emberek, akik tényleg nem egyetemre valók, csak azért járnak, hogy legyen felsőfokú végzettségük, de kikérem magamnak, én nem vagyok ilyen. Én nem azért tanultam meg egy év alatt spanyolul, nem azért szenteltem rá annyi időt (és pénzt), hogy aztán majd állambácsi miatt ne tudjam folytatni a tanulmányaimat az egyetemen. És benne van a bizonytalanság a levegőben, az, hogy bármi előfordulhat. Úgyhogy a mostani végzősöknek nemcsak az érettségire, a felvételire, hanem egy B tervre is gondolniuk kell, mondjuk egy külföldön való tanulás lehetőségére. Más lehetőség nincs. Ha már az emberből takarítót akarnak csinálni, akkor az inkább kimegy külföldre, ahol takarítóként keres annyit, mint itt egy orvos. VICC! VICC EZ AZ ORSZÁG!!!! És most már szerintem senki sem kezd el csodálkozni azon, hogy elvágynak innen az emberek...

*Bocsi, először költségtérítéseset írtam, nem tudom, miért. :P De most már javítva van. - a szerk.

Porque tengo miedo...

2012-01-03T21:05:00.000+01:00

Utálom, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Kettőt pislantasz, és máris eltelt három hét. Én pedig itt ülök, zakatoló szívvel, hogy vajon mi lesz holnap. Hónapok óta ezen jár már az agyam, és most szinte minden gondolatom ehhez fűződik. Nem akarok menni vizsgázni! Inkább itthon maradok, bebújok a paplan alá és még a párnát is a fejemre húzom, és életem végéig ott maradok. Mennyire egyszerű is elmenekülni a problémák és kihívások elől. Hiszen ez a legegyszerűbb út, nem igaz? De vannak dolgok, amiken túl kell esni. Tizennyolc éves tapasztalataim során találkoztam már ehhez hasonlóakkal. Voltak olyanok, amikbe beletört a bicskám, és természetesen a legmélyebb gödörbe kerültem miattuk... De túléltem már olyan eseményeket is, amikről azt hittem, hogy nehezek lesznek, és képtelen leszek megcsinálni őket. Bízom benne, hogy az utóbbi fog érvényesülni holnap. Igazából próbálok magamba lelket önteni, hogy sikerülni fog, meg nem lesz nehéz, de azért a félelem bennem van. A legjobban attól félek, hogy nem tudom, hogy milyen feladatok lesznek. Itt arra gondolok, hogy vannak olyanok, amiket kisujjból kirázok, és vannak olyanok, amiket meg egy évbe telik, mire megoldok. És engem az idegesít, hogy nem tudom, hogy mire számítsak. Még nem voltam se nyelvvizsgán, se osztályozón, se semmi ehhez hasonló dolgon, így nem tudom, hogy hogyan tudok ezeken teljesíteni. Szerencsére attól nem félek, hogy megbukok. Nem vagyok egoista, de szerintem tudok annyit, hogy ne kelljen azon izgulni, hogy átcsusszanok-e a vizsgán. Persze már nincs akkora önbizalmam, mint pár hónapja, amikor azt hittem, hogy simán meglesz a tripla ötös... Őszintén... én egy négyesnek is vígan örülnék. :) Persze ez a vizsga segít felkészülni az érettségire. Legalább tudni fogom, hogy hogyan osszam be az időmet az írásbelin, hogyan húzzam ki magam a kínos csendekből a szóbelin, stb. :) Próbálok így is hozzáállni. Persze ha nagyon elbénázom, akkor muszáj lesz áprilisban is elmennem, szóval akkor már elég tapasztalt lennék vizsgaügyileg. xD De nem, ilyenre nem is gondolok. Tény, hogy eszembe jut néha, hogy mi van akkor, ha elfelejtik, hogy nekem három jegyet kell adniuk, és csak egyet adnak... akkor az nagy gáz, mert minimum két év kell ahhoz, hogy elmehessek érettségizni, és a három ahhoz, hogy ne kelljen többé franciára járnom. :P De már írtam a tanárnőnek az email-ben is, és holnap is szólni fogok. Nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne három jegyet adni. Egy tanár tudja, hogy melyik évből mik a követelmények, milyen szinten kell tudni a nyelvet, tehát a teszt és a szóbeli alapján le lehet szűrni, hogy melyik évre hányast lehet adni, nem? Szerintem igen. Szóval ez a nagy helyzet. Amúgy az utóbbi pár napban kicsit összekapartam magam, és próbáltam rendesen felkészülni, ami részben sikerült is, részben nem. Az biztos, hogy a vulkánkitörést megjegyeztem spanyolul. xD Persze a két mumus a környezetes és az egészséges-orvosos téma. Azokat holnap még jól áttanulmányozom, a biztonság kedvéért. Meg a bűnözést is... nehogy szituációban rablást kelljen bejelentenem. :) Nem tudom, miért, de a szóbelitől már jobban rettegek, mint a hallgatástól. A levélírás megy, a szövegértés... is... szerintem... A nyelvhelyesség meg majd sikerül valahogy. A lényeg az, hogy jó lenne már túlesni rajta.
Szóval térjünk át más témára. Ismét BOLDOG ÚJ ÉVET szeretnék mindenkinek kívánni. Remélem jól telt a szilveszteretek. Én barátnőmnél voltam, filmeztünk, és elmentünk diszkóba is. Igen, megint rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok én annyira az ilyen helyekért. Jó volt, meg minden, csak... az nem én vagyok. Hamar meg tudom unni a táncolást, főleg, hogyha nem jó zenét játszanak. Igazából a buli eleje jól indult, Danza Kuduroval meg Rabiosaval meg Mr. Saxobeattel. Szóval, ha nem is szabadult ki belőlem a partyállat, attól még nagyon jól éreztem magam. Még az a néhány idióta se tudta elvenni a kedvemet. xD Csak aztán... kicsit ellaposodott számomra a buli. Az volt a baj, hogy nem játszottak olyan zenét, amit én is szeretek (nem spanyolra gondolok itt xD). Szóval hajnali kettőkor eljöttünk, jó büdösen... Olyanok voltunk, mint az élő hamutartók. Muszáj volt megfürdenünk, mert elviselhetetlen volt a szagunk. xD Nem tudom, hogy bírják elviselni ezt azok, akik minden héten bulizni járnak. Tény, hogyha nagyon kiütik magukat, akkor ez a legkisebb problémájuk. :D Barátnőméknél még dumáltunk, aztán bedőltünk az ágyba. Összességében szerintem tök jó volt ez a szilveszterem... az utóbbi évek legjobbja. :) Aztááán.... oh, igen. Vasárnap volt a blogom második születésnapja. :) Utólag is FELIZ CUMPLE, AMIGO! :'D Mint látjátok, új design is készült. Nem rossz szerintem. De majd szeretném kicsit megváltoztatni az oldal elrendezését, csak még nem tudom, hogyan. Nem baj, most már lesz időm ezen gondolkodni. Ha túlélem a holnapot, akkor jelentkezem hamarosan. ADIÓS! :)

2011 à la Nalina

2011-12-31T12:04:00.000+01:00

Kedves Olvasóim! Furcsa, de eltelt egy év. És milyen gyorsan. Mintha tegnap lett volna az, hogy egy évvel ezelőtt megírtam az utolsó, összefoglaló bejegyzést az évben... És most megint írhatok egyet. Hogy milyen volt ez az év? Mozgalmas. Olyan dolgok történtek velem, amik - mondjuk úgy - megváltoztatták az életemet. Nézzük meg, hogy pontosan mik is voltak ezek.

Január: Ebben a hónapban még sejtésem se volt, hogy mik fognak velem történni az évben. Kezdjük ott, hogy mással voltam elfoglalva. Például elromlott a gépem, ami valljuk be, elég nagy traumaként ért. :D Aztán a hónap végén zártam be a Groban Web-et, ami elég mélyen érintett, hiszen nagyon közel állt hozzám az az oldal. És hogy a sport ne maradjon ki, ebben a hónapban igazoltuk le Jonast, aki, bizony fontos szereplője a csapatnak, és az én életemben is. :)
Február: A hónap elején újra láthattam az egyik kedvenc városomat, Nyíregyházát. :) Fura volt télen, hóban odamenni, hiszen megszoktam, hogy mindig a napsütéses-kánikulás várost látom. Az biztos, hogy nagy élmény volt, főleg, amikor tesómmal majdnem az árokban kötöttünk ki. xD Voltak persze kellemetlen események is, például az alvásparalízises élményem, meg sulis dolgok. Végül, de nem utolsó sorban ekkor kezdtünk el gyakorolni a kampánytáncot. :)
Március: Ekkorra már a Spain Centralt is bezártam. Talán ennek viseltem a legrosszabbul az "elvesztését". És azzal, hogy bezártam azt az oldalamat is, megszűnt létezni a weblapszerkesztői "pályafutásom". Sok-sok évet töltöttem vele, s nagyon megszerettem, de sajnos az idő hiánya miatt muszáj volt lemondanom róla. :( De természetesen blogger énem még él és virul. :) Enyhe kiborulásaim is voltak a kedvenc csapatom miatt, hiszen kiestünk a BL-ből, ráadásul a Zaragoza is csúnyán elvert minket. Ami viszont nagyon pozitív dolog, hogy ebben a hónapban ismertem meg Pablo Alboránt, úgy igazán! És igen, ezzel elindultam a beleszerelmesedés útján. :) De nem csak ő volt rám ilyen hatással, hanem a La Musicalité is, akik egy olyan fantasztikus számot hoztak össze, amit a mai napig imádok. :D
Április: Szerintem ez volt az egyik legjobb hónap az évben. Hiszen ekkor volt a kampány- és diáknak, amit igaz, nem mi nyertünk, de egy örök élmény marad! :) Aztán ebben a hónapban eljutottam egy új országba is... igen Dániára gondolok. Nagyon jól éreztem magam odakint. Aztán a Valencia is szárnyalt a hónap elején. Mondjuk úgy, hogy sz*rrá vertük a Getafét meg a Villarealt. Persze a hónap csalódása a Real elleni meccs volt, amin a madridiak 6-3-ra vertek minket. :S
Május: Ekkor eléggé elhanyagoltam a blogot, de megvolt rá az okom. Az évben másodjára ment tönkre a gépem, és bizony egy jó másfél-két hónapig nélkülöznöm is kellett. A május talán legfontosabb eseménye az Eurovízió volt, amit én nagyon élveztem. Nagyon jó előadók és számok voltak idén is, és végre büszkék lehetünk valakire. Igen, én büszke voltam Wolf Katira! :) A hónap vége felé pedig elmentem életem legutolsó osztálykirándulására... ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, egy buta veszekedés miatt. Persze ha azt és a másnapi depressziós énemet nem nézzük, akkor egész jól telt. :) Főleg, amikor Andikával zenét hallgattunk a parton, meg énekeltünk. xDDD
Június: VÉGRE NYÁÁÁÁR! :D Alig vártam már, hogy elérkezzen a nyári szünet. Persze még ott volt az év végi hajtás, és az utolsó heti vízi tábort kihagyva a suliban kellett punnyadnom. De végül csak befejezeződött már az iskola, és belevethettem magam a nyár izgalmaiba... Például el kezdtük szervezni a nyár nagy eseményét! Sok-sok könyörgés után pedig a szüleim bele is mentek (erről többet a következő hónapban tudhattok meg). Aztán, talán életem egyik legfontosabb döntését hoztam meg. Az utolsó tanév előtti nyáron meggondoltam magam azzal kapcsolatban, hogy mi is szeretnék lenni. Felhagytam a divattervezői álmaimmal, és inkább úgy döntöttem, hogy a spanyolra koncentrálok, és ezzel a csodálatos nyelvvel szeretnék foglalkozni. Őrült ötletnek tartom még mindig, de... nem is én lennék, ha nem ezt tenném! :D Ebben a hónapban volt az utolsó énekkari fellépésem. Megmondom őszintén, egyáltalán nem hiányzik az énekkar. Tény, hogy sok kellemes pillanat kapcsolódik hozzájuk, de már rég elvesztettem. Tehát mondhatjuk, hogy egy jó döntést hoztam azzal, hogy otthagytam az énekkart. Végre visszakaptam a számítógépemet, ami/aki nagyon ügyesen dolgozik azóta. :) A hónap büszkeségei pedig az U21-es spanyol válogatott, akik megnyerték a korosztályos EB-t DÁNIÁBAN! :D
Július: AZ ÉV LEGJOBB HÓNAPJA! Kétségtelenül! Kezdjük ott, hogy ebben a hónapban rendezték meg a Tour de France-t, amit már évek óta nyomon követek. Sajnos nem a kedvencem nyerte meg, Andy Schleck, hanem Cadel Evans, de... majd jövőre! :D Aztán volt a hónap vége felé az U19-es EB, amit a spanyolok nyertek meg, hála Paco Alcacernek! Igen, ő volt a hónap büszkesége! :) Ebben a hónapban ünnepeltem öt éves évfordulómat. Igen, már kemény öt éve vagyok focirajongó... áh, bele se merek gondolni. xD A hónap végén volt tesómék templomi esküvője és unokaöcsém keresztelője, ami elég viccesre sikeredett. De nagyon jó kis nap volt, élveztem. Ekkor regisztráltam a Twitterre is, ami azért eléggé meghatározza a napjaimat a gép előtt. :) És igen, a végére hagytam ÉLETEM KÉT LEGJOBB NAPJÁT, amikor is elutaztam Klagenfurtba azért, hogy találkozhassak a kedvenc csapatommal, hogy láthassam őket játszani, és hogy láthassam őket, mint hús-vér embereket. Jonas indította el ezt az egészet, hiszen vele készült az első közös kép, és aztán nem volt megállás, jött sorba mindenki. :) Istenem, olyan jó volt őket látni, "tapizni" (xDDDD), és egyszerűen csak a közelükbe lenni. Még mindig hihetetlen számomra, hogy azokkal az emberekkel találkoztam, akiket a világon a legjobban szeretek. :') BESTBESTBEST!!!
Augusztus: Ez a hónap már sokkal csendesebb volt. Ami talán a legemlékezetesebb volt benne, az az, hogy nem tudtam aludni... xD Az a sok hajnalozás... De legalább kellemesen tölthettem, mivel ebben a hónapban volt az U20-as VB Kolumbiában. Ezért a meccsek általában éjfélkor kezdődtek, és le tudtam valahogy kötni magam. A spanyoljaimat kiverték azok a h*lye brazilok, de a portugálok (akiket nagyon megszerettem) a döntőig jutottak, ahol... igen már megint azok a h*lye brazilok megverték őket, így ők nyerték az egész tornát. :S A hónap végén kezdődött a Vuelta, a spanyol kerékpáros körverseny, amit természetesen nagy lelkesedéssel követtem nyomon. :) Ami nagyon megmaradt bennem az augusztusból, az az a pár nap, amikor rettenetes hőség volt, és állandó harminc fokban kellett ülnöm... fúúú, az borzasztó volt! És sajnos elérkezett az utolsó nyári szüneti nap is...
Szeptember: Elkezdődött a suli, és visszatértek az unalmas hétköznapok. Egyben elkezdődött az érettségire és felvételire való készülődés is, és nem telt/telik el úgy nap, hogy ne gondolnék ezekre a dolgokra. Ami emlékezetes maradt a szeptemberből, az a Valencia-Barça meccs, amin baromi jól játszottunk, és 2-2-es döntetlent értünk el (habár a győzelmet is megérdemeltük volna!).
Október: Folytatódtak az unalmas hétköznapjaim. A hónap legjobb dolga a kéthetes őszi szünet volt. Azért két hetes, mivel szünet előtt megint elutaztunk Dániába, és ott ünnepelhettem meg a 18.-dik születésnapomat. Aztán jött az őszi szünet. És kb. más nem is történt.
November: Nada. Semmi. Azon kívül, hogy el kezdtünk készülődni a szalagavatóra, tényleg, semmi érdekes nem történt. Talán annyi, hogy megszületett bennem egy újabb döntés, amit végül decemberben tettem hivatalossá.
December: Az a döntés nem más volt, mint hogy otthagyom a zenesulit is. Elég nehezen vettem rá magam erre, de muszáj volt, hiszen már nincs időm rá. Fájó szívvel, de meg kell válnom ettől is. December nagy eseménye a szalagavató volt. Hál'Isten túlestünk rajta. Kicsit csalódtam is benne, azt hittem, jobb lesz, mert mindenki annyira mondta, hogy ez milyen nagy dolog, stb. Számomra nem volt az. Kicsit unalmas volt, és igen... jobb lett volna inkább a Valencia meccsét megnézni helyette. xD Hogy mi volt még ebben a hónapban? Tényleg SEMMI! :) Csak a karácsony meg a téli szünet (ami még mindig tart, és nekem megint egy héttel hosszabb lesz xD).

És igen, ma van Szilveszter, az év utolsó napja. Én az egyik barátnőmhöz megyek, és elvileg bulizni is elmegyünk. Én, mint a világ legnagyobb antipartyarca buliba megy... HAHAHA! xD De azért várom, hogy mi lesz ma este. Természetesen a következő évet is várom. Az biztos, hogy nagyon kemény lesz, és nem egyszer kapok idegösszeomlást, és igen, nektek ezt el kell majd viselnetek. Mert tovább fogom folytatni a blogolást, és próbálok minden héten legalább egyszer jelentkezni. :) A bejegyzés végén pedig meg szeretném osztani veletek, hogy számomra melyik volt az év dala. Nagyon sok olyan szám volt idén, amit imádok és szeretek, így kicsit nehéz volt a döntés. De végül döntöttem, és a 2011-es év dala nem más lett, mint a La Musicalité-től a Cuatro Elementos! :)

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! :)

Merry Christmas! (karácsonyi visszaszámlálás III.)

2011-12-28T22:23:00.000+01:00

Íme, a karácsonyi challenge utolsó része. Kicsit megkésve, de csak elkészült. :)

21. Kedvenc karácsonyi videód
Ez viszonylag egyszerű lesz, mivel a kedvenc videó(i)mat most láttam, úgyhogy elég frissek, de persze attól még közel állnak a szívemhez. Természetesen mindkettő Valenciás. Az egyik egy-két hete került fel az internetre, és az első perctől fogva imádtam. A játékosok a "Mikulás gyárában" dolgoznak, és ők készítik el a Valenciás ajándékokat (mez, labda, kesztyű, sál). :) A másik videóban pedig a játékosok kellemes karácsonyt kívánnak. :) Nézzétek meg! :D

22. Bármi, ami a karácsonnyal kapcsolatos, és írni szeretnél róla
Húúúha...! Egy biztos, a Karácsony az egyik kedvenc ünnepem. Hogy miért? Mert ilyenkor varázslat történik. Valahogy az emberek szíve megtelik szeretettel. Talán ilyenkor kedvesebbek is egymással. És természetesen ekkor összegyűlik az egész család, hogy együtt legyünk, és azt a pár napot egymással töltsük el. Kár, hogy nincs minden nap karácsony...

23. Egy karácsonyi üzenet azoknak, akik a blogod olvassák
Megkésve, de utólag is nagyon boldog karácsonyt mindenkinek! :D Remélem mindenkinek jól telt, és mindenki kapott valami szép ajándékot is! De talán a legszebb ajándékot mindenki megkapta... azt, hogy a szeretteivel lehetett. :)

24. A Szentestéd
Hihetetlen, de aznap reggel karácsonyi lázban égtem. Ennek örömére asztalterítőt is cseréltem a kis dohányzóasztalon, miközben Josh Groban Noël című albumát hallgattam. A szüleim díszítették a fát, én meg karácsonyi dalokat hallgattam, énekelgettem, és vártam, hogy délután legyen. Ám előtte túl kellett esnem az ünnepi ebéden. Finom volt a kaja. Húsleves, sült hús sült krumplival (a második nem olyan ünnepi kaja, de attól még jó volt xD). és természetesen rengeteg desszert volt az asztalon, amiből én túl sokat nem ettem. :P Végül a délután is eljött, unokatesómék is megérkeztek, és végre megtörtént az ajándékozás. Alig vártam, hogy kiderüljön, hogy a "dán" tesómtól mit kapok (ezentúl így fogom hívni, csak hogy meg tudjátok őket különböztetni :D). Először nagybáyáméktól kaptam meg az ajándékot. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy B.U. parfümöt kapok. Nincs röntgen szemem, de tudtam, hogy az lesz benne. És milyen igazam lett. :) (Amúgy nagyon jó illata van :).) Aztán megkaptam tesóméktól az ajándékot. A True Blood 10.részét és egy rahedli filmet. :) Aztán végre jött a "dán" nővérem, és amikor megláttam a kezében a csomagot, legbelül elkezdtem sikítozni és örömtáncot járni. Mert bizony abban a csomagban Pablo Alborán akusztikus albuma volt. Szinte széttéptem a csomagolópapírt, annyira a kezemben akartam már tartani. :) És lám, ott volt a kezemben, én pedig a legboldogabb emberke voltam a Földön. :D Anyuméktól természetesen sok-sok édességet kaptam, meg egy 3D képet, amit én választottam ki. xD Ja, és természetesen a csizmát, amit még múlt héten vettem, na azt is tőlük kaptam. :) Miután a vendégek elmentek, egyedül maradtam, mert a szüleim elkísérték "dán" tesómékat a szállásukra. Természetesen nem mást néztem, mint az En acústico DVD-jét. Elhihetitek, hogy jól telt az estém. :D

25. Karácsony napja
A Karácsony hivatalos napján semmi nem történt. Itthon voltunk, elvoltunk. Ami talán megemlíthető, hogy este megnéztem a Másnaposok 2. részét. Nem volt rossz, de valahogy nekem az első egy kicsivel jobban tetszett. Tény, hogy nem vagyok annak is nagy fanja, de néhanapján jó megnézni. Ha másért nem is, de Bradley Cooper pofikája miatt érdemes rászánni azt a másfél órát. :D

És ezzel elérkezett nemcsak a challenge vége, hanem a Karácsonyé is. Szóval újra kell várni egy évet ahhoz, hogy karácsonyi dalokat hallgathassak... A fenébe! :P Utólag is BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK! :D

Karácsonyi visszaszámlálás II.

2011-12-23T21:25:00.000+01:00

Íme itt a folytatása ennek a kihívásnak! Már csak hat nap van szentestéig! :)

11. Kedvenc tevékenység egy téli, havas napon
Azt hiszem, ez könnyű. Nem igazán vagyok nagy tél fan, szóval én jobban szeretek idebent ülni, a meleg szobában, tévézni, netezni, vagy egy forrócsoki társaságában könyvet olvasni. :) Igen, ez nagyon idilli kép. :D Remélem most kapok jó könyveket (akarom mondani, remélem tesóm a listáról a legjobb könyveket veszi meg xD), és akkor pihenésképpen, amikor nem tanulok, meg semmi egyébhez nincs kedvem, akkor majd eljátszom ezt a filmbeli jelenetet. :D

12. Egy kép a karácsonyfádról
Sajnos erről még nem tudok képpel szolgálni. Nálunk az a szokás, hogy 24.-én állítjuk csak fel a karácsonyfát. Tény, hogy már megvettük egy ideje, és szegényke kint fagyoskodik, de... ez a szokás. :) De majd számíthattok arra, hogy lesz kép róla, csak nem most... :)

13. Kedvenc karácsonyi italod
Nem mondanám, hogy lenne ilyenem. Olyan nagyon különleges dolgot nem szoktam inni karácsonykor. Nekem egyedül a tojáslikőr meg a puncs jut eszembe, amit ilyenkor szoktak inni, ja meg a forralt bor... de egyiket se szeretem, szóval ezek kilőve. De... forrócsokit bárhol, bármikor megiszok, úgyhogy én azt választom. :)

14. Ahol a legszívesebben szeretnéd tölteni a karácsonyt
Ilyenkor szokták azt mondani, hogy mindegy, hogy hol töltjük, csak a családunkkal legyünk. De gondolom itt nem épp erre gondoltak. Az biztos, hogy nem mennék Ausztráliába karácsonyozni. Szeretem én a meleget, de karácsonykor nem szörföző Mikulásokat akarnék látni. xD Meg ilyenkor nem 30 fokra vágyom, tehát a Föld déli félteke ki van zárva. :) Egy karácsonyt szívesen eltöltenék Dániában, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen is egy északi országban ez az ünnep. De a szívem természetesen Spanyolországban töltené élete hátralevő összes karácsonyát, azon belül is Valenciában. :) Az az én városom, talán ott érezném legjobban magam.

15. Kedvenc karácsonyi recepted
Ezt egy olyan embertől kérdezik, aki analfabéta a konyhában. Én aztán tényleg nem tudok főzni! SEMMIT! Szóval így receptet se igazán tudok adni. xD Sajnálom, de ez van. :) Amúgy karácsonykor anyum mindig szokott csinálni húslevest, meg második fogásként valami sült húst szokott, de az is változó, hogy milyet. Desszertként meg mindig van süti, pogácsa, stb. :)

16. Az a karácsonyi ajándék, amire most a legjobban vágysz
Amire most a legeslegeslegjobban vágyok, az Pablo Alborán akusztikus CD-je. Azt mondta tesóm, hogy LEHET, hogy megrendeli nekem, szóval kicsit beleéltem magam, hogy megkapom. Tudom, hogy a 'lehet'-ben benne van az is, hogy nem fogom megkapni... és akkor nagyon rosszul érezném magam. Nem csak azért, mert nem az vár a fa alatt, hanem azért is, mert már megint túlságosan beleéltem magam valamibe. :P

17. Kit csókolnál meg legszívesebben a fagyöngy alatt
Khmkhm... hát milyen kérdés már ez? :D Sajnos jelen pillanatban nincs egy olyan pasi se a környezetemben, akit megcsókolnék a fagyöngy alatt. Mily kegyetlen az élet, nem igaz? xD Természetesen híres embereket fel tudnék sorolni... egy-két focistát, színészt, énekest... Mondjuk... Víctor Ruit, Pablo Alboránt vagy... Javier Hernándezt az 'El Barco' című sorozatból. :)

18. Kedvenc karácsonyi részed a szülővárosodban
Karácsonykor főleg a Fő teret szokták feldíszíteni, meg annak a környékét. Általában nagyon szép szokott lenni. Most viszont felújították a tereket, úgyhogy vannak olyan helyek, ahol még mindig dolgoznak, és... az nem valami szép látvány. :P De amúgy aranyos a Betlehem a Fő téren, vannak ott állatkák is, ha jól láttam, kivittek a két kecskét meg egy bárányt is. (A kis fekete kecske nagyon cuki. :D) Összességében a város elég szép szokott lenni karácsonykor (ha máskor nem, legalább ebben az időszakban xD).

19. A kedvenc vicces vagy aranyos karácsonyi családi történeted
A karácsonyi összejöveteleken nem igazán történik semmi vicces, általában csak beszélgetünk, és akkor természetesen feljönnek vicces történeket. :) Olyan igazán vicces vagy aranyos dolog nem igazán történt... vagy legalább én nem emlékszek ilyenre. Jó, egyszer feldőlt a karácsonyfa... apumnak az volt a nagy ötlete, hogy felrakja a kis asztalra, de... ez rosszul sült el. xD Pár dísz összetört, de mindenki megúszta sérülés nélkül. :) Haha, ez aztán nagyon vicces volt... #nemvoltaz :P

20. Kedvenc karácsonyi történeted
Hogy ne legyen olyan egyhangú a dolog, én itt nem egy valós történetet fogok elmesélni, hanem egy mesét. Van egy karácsonyi könyvem, aminek igaz, hiányzik néhány oldala, de attól még nagyon szép kis könyv. És sok szép mesét tartalmaz, amiket már nem egyszer elmeséltek nekem, amikor kicsi voltam. Nagyon aranyos kis történetek vannak benne. Például az egyik arról szól, hogy az ezüsthajú angyalka rossz volt, ezért Szent Péter leküldi a Földre, hogy tegyen boldoggá valakit. Találkozik a Mikulással, és segít neki feldíszíteni a fenyőfákat, ám az egyikre elfelejtenek díszt rakni, ezért az angyalka levágja a haját és a ruháiról a csillagokat, és azokkal díszíti fel. A karácsonyfát pedig elviszi három jó gyereknek, akik sokat segítettek az anyukájuknak. Ezért a jótettéért pedig visszamehetett a Mennybe, és sok-sok csillaggal ajándékozta meg őt. :)

Folyt.köv... hamarosan :)

My december

2011-12-17T13:07:00.000+01:00

Rég volt már, hogy utoljára ilyen személyes bejegyzést írtam. Majdnem két hete... Igen, mostanában nem igazán volt kedvem írni, meg más dolgok foglaltak le. Bizony sok minden történt az elmúlt két hétben, kisebb-nagyobb dolgok egyaránt. El is kezdem a mesét... :)
Kezdjük talán az egyik legfontosabbnál. Már november eleje óta a zenesuli járt az eszembe. Az, hogy lehet, hogy befejezem. Sokat gondolkoztam rajta, míg végül meghoztam a döntésemet. A múlt héten mondtam el tanárnőnek, hogy a második félévben már nem fogok járni zenesuliba. Mondta, hogy elfogadja a döntésemet, mivel tudja, hogy nem könnyű a helyzetem (az érettségi miatt). Látszott rajta, hogy tényleg sajnálja, hogy már nem fogok járni. És még én mennyire sajnálom! Nagyon nehezen vettem rá magam erre a lépésre, de tudtam/tudom, hogy ez így jobb lesz mindenkinek. És legalább már tudok a fontosabb dolgokra koncentrálni. Talán ha valóra válnak az álmaim, akkor meg tudok majd bocsátani magamnak azért, hogy nem fejeztem be az utolsó évemet a zenesuliban. Egy-egy cél elérése áldozatot követel, és most erre a sorsa jutott az én zenei tanulmányom is. Persze nem hagyom abba a zongorázást, ha lesz időm, akkor mindig leülök majd egy fél órára a zongora elé kikapcsolódni. Kaptam négy darabot, szóval lesz mit megtanulni. :)
Ami mostanában nem hagy nyugodni, az az a gondolat, hogy alig három hét múlva lesz az osztályozóm spanyolból. Igen, jól olvastátok... HÁROM HÉT MÚLVA! Félek-e? Egyenesen rettegek. Nagyon kevés idő van már addig, és most úgy érzem, hogy semmit sem tudok, és hogy egyáltalán nem vagyok felkészülve erre a kihívásra. Persze, ha azt nézzük, mindegy, hogy milyen jegyet kapok, a lényeg, hogy ne bukjak meg, és akkor meglesz a három évből a jegyem, ami azt jelenti, hogy mehetek érettségizni. De azért nem szeretnék egy kettessel átcsúszni a vizsgán... az azért nem lenne túl nagy önbizalomkeltő. Persze a vizsga után lesz még négy hónapom az érettségiig, és addigra biztos, hogy rendesen fel tudok majd készülni. Bizony nagy a különbség a négy hónap és a három hét között... :P Tudtam, hogy ez lesz, hogy majd kapkodni fogok a végén. Hogy mindent majd az utolsó pillanatban akarok majd megtanulni. Igazából a nyelvtant tudom, csak épp a szavakkal vannak problémáim. Van, hogy egy szót már százszor megnéztem a szótárban, de még mindig nem sikerült megjegyeznem. Hogy zavar-e ez engem? IGEN, NAGYON! Ilyenkor mindig elbizonytalanodom, hogy biztos, hogy képes leszek-e ezt megcsinálni. A környezetem persze biztat, hogy sikerülni fog, meg minden, de úgy érzem, hogy néha túlbecsülik a képességeimet. Ezzel nem igazán segítek magamnak fejben, hogy ilyeneket írok, de mégis, néha nagyon ezt érzem. Aztán van, hogy kimászok a gödörből, és minden jó, de aztán mindig visszacsúszok. Szóval elképzelhetitek, hogy nem könnyű így felkészülni a vizsgára. De ott lesz a téli szünet, amikor reggeltől estig annyit spanyolozhatok, amennyit akarok. :)
Szerencsére már csak pár napot kell kibírni a suliban. Aztán jön a karácsony meg a szilveszter. Még mindig nincs karácsonyi hangulatom... megcsináltam a challenge első részét, de semmi nem változott azóta. Szép a karácsonyfa a Fő téren, meg a karácsonyi vásár bódéi, de... SEMMI! Még a karácsonyi dalok a sulirádióban sem hatnak meg. Talán majd karácsonykor valami megváltozik, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy egész nap majd a szavakat tanulom, addig amíg keresztbe nem áll a szemem. Egyszerűen jó lenne már túl lenni ezeken a heteken. Tudjátok mit, én már nyarat akarok. Akkor már csak azon kell aggódnom, hogy felvesznek-e vagy sem. És nézném egész nap az EB-t, élvezném a nyári nap melegét (költőiesen mondva :D)... Meg jó lenne valahova elutazni is. Ha nem is Valenciába, de valami szép helyre. Jó lenne, ha megint a közelben lenne a Valencia edzőtábora, és akkor megint mehetnék őket megnézni, persze most nem egy napra, hanem egy hétig ott lennék. Szép is lenne. :) De addig elég kemény hónapok várnak rám. Sok fontos döntést kell majd meghoznom, sok mélypontom lesz és talán sok pozitív dolog is fog velem történni. Remélem vérszemet kapok, és elkezdek rendesen tanulni, hogy valóra válthassam az álmaimat... Azt hiszem, ennek most jött el az ideje. A véget nem érő tanulásé...
Na de még várhat egy pár percet a spanyol könyv és a fénymásolatok. Mi történt még a két hét alatt? Múlt hét pénteken volt a Los 40 Principales díjátadója, ahol egy csomó kedvencem ott volt, főleg jelöltként. És... *dobpergés* ... PABLO ALBORÁN nyert! :D Az Év felfedezettje díjat ő kapta. :) De rajta kívül még Malú, a La Oreja de Van Gogh és a Maldita Nerea is nyert a kedvenceim közül. A fellépések is jók voltak, a kedvencem természetesen Pablo és Malú duettje volt. Már régóta szerettem volna hallani őket együtt énekelni a Solamente Tú-t, és végre össze is jött. El tudjátok képzelni, milyen boldog voltam. :) Jó kis este volt, aminek a végére persze ott lyukadtam ki, hogy "jajjj, de jó lenne Spanyolországban élni", stb. De a kedvem azért nem lett rossz... Jó, hát a Valencia kiakasztó teljesítménye azért nem tett túl jót neki. Kiestünk a BL-ből, de legalább folytatjuk az EL-ben (Stoke City lesz az ellenfelünk), a kupában döntetlent játszottunk, a Betistől kikaptunk... No comment! De mint a pozitivitás megtestesítője, bízok benne, hogy a Málaga és a Cádiz ellen győzni fogunk. Mert ha nem... azt inkább ne akarjátok megtudni. :P
Végül, de nem utolsó sorban mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! :) Pihenjetek sokat! :D (Én nem fogok, szóval helyettem is!)

Karácsonyi visszaszámlálás I.

2011-12-11T19:24:00.000+01:00

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, és talán a legjobban várt időszaka az évnek. Igen, a karácsonyi készülődés elkezdődött, a napjaink nem telnek el úgy, hogy ne gondolnánk erre az ünnepre... vagyis talán az én napjaim ezzel ellentétesek. Egy-két éve kiveszett az életemből a karácsonyi hangulat, de olyan mértékig, hogy még Szenteste sincs karácsonyi feelingem. Pedig kisgyerekként sokat készültem, hetekkel előtte elővettem a karácsonyos könyvemet, amikben mesék, dalok, és kézműves dolgok voltak, azt lapozgattam. De ahogy nőttem, ez az énem valahogy eltűnt... És igen, szeretném újra megtalálni. Talán ez a challenge visszahoz belőle valamit. :)

1. Kedvenc karácsonyi dalod
Nagyon sok kedvencem van, de talán a fő kedvenc a Jingle Bell Rock. Ne kérdezzétek, hogy miért, de én nagyon megszerettem ezt a dalt. Talán azért, mert kb. minden második karácsonyi filmben benne van, szóval eleget hallottam már. Meg... olyan jó. :)

2. Kedvenc karácsonyi filmed
Kedvenc karácsonyi film? Húúha! Jó sokat láttam már, de nincs olyan, ami mondjuk a kedvencem lenne. Anyum kedvence például a Télapu, azt ha tehetné, milliószor megnézné egymás után. Igen, talán én is. A Polár Expressz se rossz, de hogy őszinte legyek, azt csak azért szeretem, mert Josh Groban énekli a főcímdalát. :D Szóval, nem igazán van kedvenc karácsonyi filmem. :P

3. Kedvenc karácsonyi epizódja egy sorozatnak
Na ilyet ne is kérdezzetek tőlem. Nem igazán vagyok sorozatnéző, talán az egyetlen sorozat, aminek láttam az összes részét, az a Sabrina, a tiniboszorkány. Ha jól emlékszem, abban volt karácsonyi rész, tehát én azt választom. xD Igaz, most van egy nagyon friss élményem, a Ghost Hunters idei legutolsó része pont karácsonyos, és szerintem nem volt rossz (tény, hogy nem ez a kedvenc GH részem :P) .

4. Kedvenc karácsonyi hagyományod
Húúúúha... mit is válasszak? Hát... gyerekkorom két legkedvesebb hagyománya a karácsonyfa felállítása és az ajándékozás volt. Imádtam, amikor szaloncukrokat kellett összekötözgetni, meg amikor segíthettem feltenni a díszeket a fára. Természetesen az ajándékozásnak nálunk is megvolt a hagyománya. Amikor kicsi voltam, mindig akkor rakták a karácsonyfa alá az ajándékokat a szüleim... khmkhm... akarom mondani, a Jézuska, amikor elmentem fürödni. Így lefekvés előtt még játszhattam az új játékaimmal. :)

5. Kedvenc karácsonyi sütid
Most olyat fogok mondani, hogy mindenki lemegy hídba... nem szeretem a bejglit. 17 év alatt annyit ettem, hogy már az utóbbi időben ha meglátom, már rosszul leszek. Finom, meg minden, csak unalmas. És nálunk nemcsak karácsonykor, de húsvétkor is szokott csinálni mamám, úgyhogy... az már kicsit sok. Amit viszont szeretek, az a mézeskalács. Decemberben a pékségben szoktak csinálni mézeskalácsot, és néha-néha szokott hozni anyum vagy nagymamám. Pár éve lehetett kapni Győri Édes Mézeskalácsot is, de nem hiszem, hogy már árusítanak olyat. De emlékszem, hogy azt eszegettem, miközben a Narnia krónikáit olvastam. :D

6. Egyik legkedvesebb karácsonyi emléked
Sok szép karácsony van már a hátam mögött, és nehéz kiválasztani egyet közülük. De én persze azt választom, ami a legrégebben volt, és amire a legkevésbé emlékszek. :) Még a másik házban laktunk, tehát kb.3-4-5 lehettem, és emlékszem, hogy kimentünk az udvarra, néztük a csillagokat, és reménykedtünk benne, hogy majd meglátjuk a Jézuskát (vagy a Mikulás szánját, pontosan erre nem emlékszem). Aztán mintha hallottam volna megszólalni egy csengőt, és erre anyum kijött, és azt mondta, hogy megjött a Jézuska, és... filmszakadás. Nem emlékszem a pontos eseményekre, csak emlékképekre... De ez egy örök emlék marad számomra, mivel ott, akkor olyan varázslatos volt minden.

7. Az a karácsonyi ajándék, amire kisgyerekként annyira vágytál
Itt nem ez a helyes kérdés, hanem az, hogy mire nem vágytam? :D Egy kisgyerek legszívesebben az egész játékboltot hazavinné. Így természetesen a vágyaim listáján mindig itt szerepeltek a babák és a plüssállatok. De ezek mellett volt, hogy társasjátékot kaptam, vaaaaagy... például egyszer kaptam egy babaágyat és egy babát is. Amikor akkoriban menőnek számított, azt szerettem volna. :)

8. Kedvenc karácsonyi díszed
Vannak olyan díszeink, amikor már akkor megvoltak, amikor én még nem is éltem, így érthető, hogy egyes díszek közel állnak hozzám. Nem is igazán tudok egyet is kiemelni. Vannak például olyanok, amiket 7-8 évesen én készítettem sóliszt gyurmából. Ezek a díszek engem mindig a gyerekkoromra emlékeztetnek, így mindegyiket szeretem. :)

9. Pár dolog a karácsonyi listádról
Ez nem nehéz. Könyv, könyv, könyv, könyv. :D Mivel már nem vagyok hétéves, és nem kérhetek Barbie babát meg plüssmacit, ezért inkább hasznosabb dolgokat kérek, olyan dolgokat, amik örökre megmaradnak. Például ki nem állhatom, amikor valaki tusfürdőt vesz nekem... az olyan személytelen és még azt is hiheti az ember, hogy ez célzás akar lenni. xD Szóval jobban szeretem, ha valami hasznossal ajándékoznak meg. És bizony, a könyvek nagyon hasznosak. :) De az idei karácsonyi kívánságlistámon rajta van Pablo Alborán akusztikus albuma is, és nagyon-nagyon-nagyon szeretném megkapni. :')

10. Kedvenc karácsonyi albumod
Az eddigi legegyszerűbb kérdés. Egyértelmű, hogy a kedvenc karácsonyi albumom a Noël Josh Groban-től. Már nem egyszer meghallgattam, és még mindig imádom. :) Josh Groban hangja tényleg olyan, mint egy angyalé, és a legjobb, ha szenteste őt hallgatjuk. A legszebb dal az albumról szerintem az Ave Maria, de nagyon imádom még az Angel We Have Heard On High-t, a The First Noel-t és a Little Drummer Boy-t is. :D

A nagy nap

2011-12-04T21:46:00.000+01:00

Sok nagy napon vagyok már túl, és tegnap még egyet letudtam. Hetek óta erre készült mindenki, és én már alig vártam, hogy túl legyek rajta. És igen, túléltem, és végre a hőn áhított másnap van. Hogy mi volt tegnap? Hát a szalagavatóm.
Tényleg, már hetek óta erre készült az osztály, kisebb-nagyobb lelkesedéssel. Nehezen ment az osztályműsor összeállítása, hiszen az osztályunk nem épp a szervezőképességről híres. Nekem csak ezzel kellett foglalkoznom, mivel nem vállaltam el a keringőzést. Gondolom most azt kérdezitek magatokban, hogy vajon miért nem? Azért, mert 1.nem volt kedvem hozzá, 2.nem volt időm rá, 3.elég volt nekem nyolcadikban. :) Persze szívesen felvettem volna egy olyan gyönyörű ruhát, de... csak úgy... xD Táncolni azért nem akartam volna. :) Na nem baj, majd az esküvőmön (ha lesz egyáltalán egyszer, és nem egyedül, milliónyi macskával körülvéve fogok meghalni). Az elmúlt hetek elég sok stresszt kihoztak mindenkiből, sok volt a Facebook-os veszekedés, meg maga a feszültség az osztályban. De az utolsó pár napban mindenki (vagy inkább az osztály 97%-a) beleadott mindent, és végül elkészült az osztályműsor. Amikor kezdett összeállni, már foglalkozhattunk kicsit magunkkal is. Egy hét alatt elég sok magazint átnéztem, egy jó hajat meg egy jó sminket keresve. Nagy nehezen, de sikerült leszűkítenem a kört, és meglett az A, B, C... stb terv.
Tegnap reggel, amikor felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy "legyen már holnap reggel". Nem volt az egészhez kedvem, de mégis, nem hagyhattam ki ezt az eseményt. Felkeltem, és elkezdtem a készülődést. Megcsináltam a körmeimet, majd ebéd után, egy-két órával az indulás előtt pedig a sminkem meg a hajam. Közben összevesztem anyummal egy h*lyeség miatt, ami persze rendesen felidegesített. Szóval elég feszült volt itthon a hangulat. Kétszer kezdtem neki a sminkem elkészítésének (először véletlenül egy árnyalattal sötétebb szemhéjpúdert vittem fel -_-), és a hajam se olyan lett, amilyet először képzeltem, úgyhogy a B terv lépett életbe. Elég nehezen kezelhető a hajam, úgyhogy csoda lett volna, ha meg tudtam volna csinálni az eredeti tervet. :) Lassan, de azért csak elkészültem, és a hangulat is nyugodtabb lett. Szerintem sokkal jobban izgultam a külsőm miatt, mint maga a szalagavató miatt. Igen, ez a nagy gond a világgal, hogy a külsőség ennyire számít, de... most ilyen nagy "világproblémáiba" nem megyek bele. :) Szóval szerettem volna jól kinézni, ami... hát... talán összejött. Nem voltam valami nagy szépség, de azért bányarém se.
Amikor megérkeztem a Műzházba, az egyik barátnőm már ott várt az előcsarnokba, és mentünk is rögtön az öltözőbe. A pincébe volt a miénk, és... elég szűkös volt a hely. Ledobtam a cuccaimat, és már csak várnunk kellett arra, hogy elkezdődjön a szalagavató hivatalos része. Kb. tíz perccel hamarabb beállítottak minket, szépen, hármassával. Én Ándrejááá (hehe xD) és... az egyik "értelmes" osztálytársammal álltam. Egyszer csak elcsöndesedett minden, és a függöny széthúzódott. A reflektor belevilágított a szemünkbe. Nekem valahogy mindig a Fame című film jut eszembe arról, ahogy elvakítanak a reflektorok. :) Szép lassan elkezdődött a műsor, a lábam egyre jobban kezdett fájni a magassarkúban, és egyre unalmasabb is lett a várakozás. Végül eljött a szalagtűzés ideje is. Én a utolsó előtti sorban álltam (vagyis inkább az utolsóban, mivel mögöttünk csak egy srác állt (a másik "értelmes" osztálytárs)), így lassan lépegettünk előre, míg mi jutottunk sorra. Milyen ünnepi pillanat, amikor feltűzik a szalagot, nem? Hát... az lett volna, ha tanárnő nem szólt volna be barátnőmnek, amitől én majdnem röhögőgörcsöt kaptam. Hihetetlen, hogy ez a nő egy ilyen pillanatban azzal van elfoglalva, hogy "csillivilli"-e valaki vagy sem... xD Így nem csoda, hogy a végén, amikor behúzódott a függöny, kitört belőlem a röhögés. És talán a megkönnyebbülés is. A szünet után kezdődtek az osztályműsorok. Mi voltunk a harmadikok, és... szerintem elég jól sikerült. Ahhoz képest, hogy mennyi huzavona volt vele, szerintem jók voltunk. Azt nem mondom, hogy tökéletes volt... az "értelmes" osztálytársam, aki mellettem állt a szalagtűzésnél, elfelejtett bemenni az egyik órára, amelyikben volt szerepe... -___- És igen, én is bénáztam, a dalszövegben egyszer-kétszer rontottam, de az nem volt annyira feltűnő. :) Amikor már ez is lement, öltözhettünk át a "partiruhába". Persze a többieknek még hátra volt a keringő. Ügyesek voltak, de azért elég sok bakit láttam. Senki sem tökéletes, szóval el lehet nézni, hogyha valaki elhibázik egy lépést, nem? :) És mindezek után már jött a vacsora, ami egy kicsit késve, de csak megkezdődött. Osztályfőnök meghatottan mondta el a kis beszédét (ami alatt persze megint majdnem röhögőgörcsöt kaptam... xD), majd jöhetett a koccintás és egyben a pezsgőm lepasszolása valakinek. Tudom, szörnyű antialkoholista vagyok, de ha nem szeretem a pezsgőt, akkor mi van? Szerencsére akadt gazdája annak a pár kortynyi pezsgőnek. ;) Ezután jött a buli rész, ami... hát elég unalmasra sikerült. A zenét az egyik osztálytársam apukája csinálta, és nem azt mondom, hogy nem volt jó, csak szerintem inkább egy tábori záróbulira jó lett volna, de nem egy szalagavatóra. Esküszöm, egyszer az életben jobban örültem volna egy tuc-tuc-os partinak, mint az élőzenésnek. Sok olyan számot is adtak, amire szerintem képtelenség táncolni. Az egyetlen jó szám a Billie Jean volt. :) Össz-vissz szerintem táncoltunk 30 percet, a többit meg végigbeszéltük. Nekem hajlani egykor lett elegem az egészből, és inkább hazajöttem. Mikor már itthon voltam, végiggondoltam, hogy mi is történt aznap, és... hálát adtam az égnek, hogy vége lett. Annyi stresszel járt ez az egész, hogy örülök, hogy nem kell ezzel többet foglalkozni. Meg persze fájt a szívem, hogy nem láttam a Valencia meccsét, mivel pont szombaton játszottak az Espanyol ellen... xDDD (Nyertünk 2-1-ra mellesleg! :D) Alvás előtt még hallgattam kicsit zenét (túl nagy dózisban kaptam a magyar zenéből, úgyhogy jó volt egy kis "hazait" (=spanyolt) hallgatni). Ma délben másztam ki az ágyból, de kb most is olyan vagyok, mint aki átbulizta az egész éjszakát. Pedig nem így volt... :P
Sokan azt mondják, hogy a szalagavató egy felejthetetlen élménye az embernek. Nem tudom, mennyire igaz ez, majd pár év múlva megtudom. :)

Latin Grammy 2011

2011-11-25T20:24:00.000+01:00

Idén november 10.-én (nálunk akkor már 11.-e volt :P) rendezték meg Las Vegasban a latin zene legkiemelkedőbb díjkiosztóját, a Latin Grammy díjátadót. Nagyon vártam már, hiszen nem egy kategóriában érintett voltam. Ám másnap reggel, amikor megnéztem az eredményeket, elég csalódott voltam. A nagy kedvenceim közül senki sem vitt haza díjat, csak amolyan "szeretek tőle egy-két számot" énekes nyert. A legnagyobb csalódást az jelentette számomra, hogy imádott énekesem, Pablo Alborán a három jelöléséből egyet sem tudott díjra váltani. Ami pedig bosszantó volt, az az, hogy Calle 13 kilencet is megnyert... Nem, nem szeretem Calle 13-t, és nem is fogom sose. Természetesen belehallgattam a dalaiba, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. És amikor azt látom, hogy ő nyert mondjuk a kedvencem helyett, értetlenül lestem ki a fejemből, és próbáltam rá értelmes választ keresni. De nem sikerült. Nézzük meg jobban a kategóriákat.

GENERAL
Ebben a kategóriában kész tumultus volt kedvenc téren. Pablito, Luis Fonsi, Ricky Martin és Shakira is jelölve volt, de egyikőjük sem nyert. A legfájóbb talán az, hogy nem a Solamente Tú nyerte el az 'Év dala' díjat. Na meg persze a Gritar vagy a Lo Mejor De Mi Vida Eres Tú jobban megérdemelte volna a 'Record of the Year' kategória elnyerését, mint Calle 13 'Latinoamérica' című dala.
POP
Ebben a kategóriában azért már született győzelem. A 'Legjobb Női Album' díját a 'Sale el Sol' nyerte meg. Szeretem Shakirát, de nekem ez az albuma annyira nem tetszett. A három nagy sláger, a Waka Waka, a Loca és a Rabiosa azok a számok, amelyeket szeretek. Én inkább Malúnak adtam volna a díjat. A Guerra Fría engem sokkal jobban megfogott, mint a Sale el Sol. A 'Legjobb Férfi Album' kategóriánál nálam egyértelműen Pablo volt a nyerő. Igaz, Cristian Castro-t is nagyon szeretem, de a Viva el Príncipe nekem nem tetszik. Letöltöttem, meghallgattam, de nem igazán volt rajta olyan szám, ami tetszett volna. De lehet, hogy előkaparom, és újra meghallgatom, hátha megváltozik róla a véleményem. :) A 'Best Pop Album by a Duo/Group with Vocals' kategóriában az Alex, Jorge y Lena trió nyert. Alex Ubago-t szintén kedvelem, és szerintem remek hangja van, de ebben a formációban még nem hallottam, ezért pár napja letöltöttem az albumukat, hogy majd meghallgatom (még nem jutottam el odáig xD). A többi jelölt közül csak az Il Volo-t ismerem, de... tőlük feláll a hátamon a nemlézető szőr. :D
URBAN
Ez az én kategóriám. :D Ebben aztán tényleg otthonosan mozgok. Nagy reményeket fűztem a jelöltekhez, A kedvenceimhez, ám ismét idegrohamot kaptam, amikor megláttam, hogy mind a két kategóriát az Urban-on belül Calle 13 nyerte meg. Szerintem a 'Legjobb Urban Album'-nál egyértelmű, hogy Wisin y Yandel Los Vaqueros: El Regreso volt a legjobb. Szerintem. De ha azt nézzük, Pitbull (habár őt annyira nem kedvelem) és Don Omar is megérdemelte volna a győzelmet. A 'Legjobb Urban Dal' kategóriában három dal is szerepelt, amit imádok (Ven Conmigo, Estoy Enamorado, Danza Kuduro). És ha nagyon jószívű vagyok, akkor még idesorolom Pitbull Bon bon-ját is. Erre természetesen az az egy dal nyer, amit én nem szeretek. Természetesen Calle 13-ről van szó. Gondolhatjátok, hogy csak úgy repdestem az örömtől, amikor megláttam, hogy a Baile de los Pobres nyert. Ez már tényleg NO COMMENT.
TROPICAL
Itt végre nyert olyan, akit szeretek. A 'Best Contemporary Tropical Album' kategóriában Tito El Bambino El Patrón: Invencible című albuma győzött. Tény, hogy annyira nem tetszik az album, de legalább már nyert egy kedvencem. :D Ezen az albumon van például a Llama el sol és a Quiero besarte, amiket én nagyon-nagyon imádok. :)
MUSIC VIDEO
A 'Legjobb videóklip'-ben ki más, mint Calle 13 nyert. :P Én szívesebben odaadtam volna a díjat Shakirának (Loca), Ricky Martinnak (Lo Mejor de Mi Vida Eres Tú) vagy épp a Manának (Lluvia al Corazón). Nekem a Loca klipje mindig is tetszett, az, hogy nem egy stúdióban, egy megrendezett videót készítettek. Már milliószor megnéztem a klippet, és még mindig ugyanúgy szeretem. A LMdMVET és a Lluvia al Corazón inkább dal szinten tetszik, viszont a videók is nagyon jók. :)

Miután ilyen "fantasztikusan" kifejtettem a véleményemet a díjakról, nézzük meg a fellépéseket. Én kettőt vártam igazán, Wisin y Yandel és Pablo Alborán produkcióját. Wisin y Yandel Sean Kingstonnal lépett fel, az Estoy Enamoradoval és a Feverrel. Igaz, hogy a Sean gyereket ki nem állhatom, viszont a Fever az egyik kedvenc dalom. Nekem nagyon tetszett a fellépés, olyan igazi party feeling volt. :D Viszont Pablito előadása... annyira nem tetszett. Demi Lovatóval énekelte el a Solamente Tú-t. Amikor olvastam arról, hogy majd Demivel énekli el, nagyon kíváncsi lettem, de már akkor is volt bennem egy kis kétely, hogy ez nem lesz egy olyan "jajjjmeghalokolyanszép" duett. Én már akkor tudtam, hogy ez a dal valahogy nem Deminek való. Tehetséges énekesnő, nem azt mondom, csak egyszerűen nem illik hozzá. Pablito persze hozta a formáját, viszont én inkább hallgattam volna csak őt. Nálam "A" kedvenceknél magas a léc, tehát ha valaki elénekli a dalukat, akkor arra tízszer annyira figyelek, és kegyetlenül tudom kritizálni, hogyha csak egy hangot is elront. Mivel a Solamente Tú-t már milliószor hallottam, így kb. minden egyes hangját ismerem. De ez egy iszonyú nehéz dal, amit nem olyan könnyű elénekelni (tapasztalat :D). Összességében én azt mondom, hogy egyszer egy évben meghallgatható volt. :P
THE END. Igen, ennyi lett volna. Ezért kellett két hetet várni... Szörnyű vagyok. xD Jövőre esküszöm, hogy megírom hamarabb erről a bejegyzést. És remélem, jövőre már "A" kedvenceim is nyernek. :)

Wisin y Yandel - Estoy Enamorado/Fever (ft. Sean Kingston)

Pablo Alborán ft. Demi Lovato - Solamente Tú

Study hard

2011-11-18T19:57:00.000+01:00

Vége ennek a hétnek is, hál'isten! Azt hittem, hogy megőrülök. Az első három nap öt-hat dogát írtam, plusz még volt egy kiselőadásom is médiára. Az, hogy enyhe agyhalott voltam minden délután, az nem kifejezés. A hét második felében már elő se vettem egy füzetet sem. Még a táskámat se nyitottam ki (na jó, azért néha igen). Szóval egész délután, de egész este csak ültem a gép előtt, és olyanokkal szórakoztattam magam, mint a Google Earth meg a gépre feltelepített játékok. xD Értelmes elfoglaltság volt, de legalább közben kikapcsolódhattam. Meg persze fájt a szívem, amikor épp Valenciában "jártam", és láttam az én "kis" városomat, és... legszívesebben összepakoltam volna a cuccomat, aztán vettem volna egy repjegyet Madridba vagy Barcelonába (mivel közvetlen járat nincs Magyarországról oda -_-), azután meg mondjuk vonattal vagy repcsivel ott is lennék. Szállást talán adna egy-két ismerősöm egy éjszakára, mert másnap természetesen keresnék egy hotelt. Vagy vennék rögtön egy lakást, és haza se jönnék többet. xD Jó ötlet, nem? :D De ez a lakásvásárlás a jövő zenéje, addig még sok dolgot meg kell tennem, hogy ez TÉNYLEG létrejöjjön. Az elmúlt időben nagy a lelkesedésem a tanulás iránt (ez persze csak a spanyolra és az angolra igaz :D), és most még azt a korszakomat élem, amikor azt érzem, hogy képes vagyok megcsinálni. Csak ez a lelkesedés még nem igazán mutatkozott meg tettekben... Mindig az van, hogy "majd jövő héten bekeményítek..." stb, de ez sosem történik meg. Tudom, hogy ebből így semmi jó nem fog kisülni, ezért próbálom összekapargatni a hétvégén a maradék energiámat, és most már komolyabban venni a dolgokat. Az persze igaz, hogy eddig angolból csak ötöseim vannak, ami csoda. Tavaly ilyenkor már volt vagy három egyesem, az biztos. De... az tavaly volt. És kiderült számomra, hogy nem vagyok én olyan rossz angolból. Az a két év semmittevés nem tett jót (habár az nem az én hibám volt, hanem a béna tanárok miatt), de szerintem meg fogom tudni csinálni az emelt szintű érettségit. Amúgy az egyetlen probléma velem az, hogy határtalan a lustaságom, és hogyha csak egy icipicit megerőltetném magam, simán lehetnék ötös bármelyik tantárgyból (ööö... matekból még akkor se xD).
Mostanában, amire a leginkább kéne koncentrálnom, az a szalagavató. Két hét múlva lesz, de kb. sehol sem tartunk még az előadással. Mondjuk a kampánytáncra emlékszem, szóval azzal nem kell bajlódnom, de azért már jó lenne, hogyha összeállna a műsor. Mondjuk én nem vettem részt az eddigi megbeszéléseken, és még az eddig megírt forgatókönyvet sem olvastam el... xD Nem baj, van idő... Két hét... :) Nekem úgyse lesz szerepem, eddig csak annyit mondtak, hogy csináljak kartonból egy kék autót. Na meg majd énekelnem is kell... szerintem. Habár most nem nagyon értem, hogy mit fogunk énekelni. Kiválasztottunk egy dalt a múlt héten, erre most meg kiderült, hogy tök mást fogunk. Azt persze nem tudom, hogy ezt ki beszélte meg kivel, de hogy az osztály háromnegyed része erről nem tudott... A szervezőképességünk nem a legjobb... és ez enyhe kifejezés. xD Engem nem igazán érdekel az egész dolog, én már csak túl akarok rajta lenni, aztán koncentrálni a januári osztályozóra meg a decemberi zongora vizsgára.
Tanárnőm teljesen kiakadt a szerdai órámon, mivel nem ment a Bach darab, ezért fogta, és adott egy másikat, azzal a címszóval, hogy "úgyse tudom addigra megtanulni". Meg egész órán ideges volt, és én meg elég rosszul éreztem magam. Amikor hazaértem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy lehet, hogy félévkor otthagyom a zenesulit. Több időm gyakorolni már nem lesz, inkább kevesebb, és nem akarom senkinek se az idejét elvenni azzal, hogy össze-vissza kalimpálok az órán. Lehet, hogy lenne más gyerek, aki szívesen ülne a helyemen, én pedig szívesen átadnám neki. Persze aznap eléggé felidegesítettem magam, és ma, amikor már tiszta fejjel kezdtem el gondolkodni rajta, úgy döntöttem, hogy még várok egy kicsit, megvárom a félévi vizsgát, és majd csak akkor hozom meg a végleges döntésemet. Sok előnyöm lenne abból, hogyha otthagynám, de... kicsit úgy érezném akkor, hogy feladnám. Ez lenne az utolsó évem ott is, a hatodik, és ennek a tanévnek a végén kapnám meg azt a papírt, hogy van alapfokú zenei képzettségem (vagy mi). Sok hasznom nem lenne belőle, de mégis jó lenne olyan tudattal élni, hogy igen, megcsináltam. De nem lehet mindent megvalósítani, vannak dolgok, amikről néha le kell mondani...
Azt hiszem, ennyi voltam mára. A hétvégére tervezek két bejegyzést... igen, egyet már múlt héten meg kellett volna írnom, csak... nem igazán volt időm. De bepótolom, ígérem! :) Adiós!

Estoy feliz

2011-11-11T21:26:00.000+01:00

A legutóbbi személyesebb hangvételű bejegyzésem óta megfordult velem a világ. Olyan vagyok, mint akit kicseréltek. Esküszöm, hogy a mostani hangulatom és gondolataim pont az ellentétei azoknak, amiket akkor olvashattatok. Mármint gondolok én itt az egyedüllétre, meg a semmihez sem értéshez, stb. A héten persze volt suli, amit nehezen viseltem két hét "szünet" után, szóval a hét kezdete kicsit nehézkesen indult, viszont volt olyan, ami egy kis erőt adott.
Ilyen volt például a múlt szombati Levante-Valencia meccs. A városi derbi. Igen ám, ennek a tétje nem csak az volt, hogy ki is az úr Valenciában, hanem az is, hogy melyik valenciai csapat helyezkedik el előrébb a táblázaton. A Levante idei szárnyalása meglepő, de szombaton helyreállt a világ rendje, és nyertünk 2-0-ra, így mi felléptünk a harmadik helyre a tabellán, a Levante pedig visszacsúszott a negyedik helyre. Ami nagy örömöm volt, hogy Tino megtalálta bombagóllövő cipőjét, és olyan gólt rúgott, amit már régóta vártam tőle. És Jordi is betalált, habár a gólt végül egy Levante játékosnak könyvelték el öngólként... (Elképzelhetitek, milyen ideg voltam.) Na igen, rövid sporthíreinket hallották.
A héten elég sok sokk ért. Pozitív és negatív is egyaránt, de én csak a pozitívról szeretnék beszélni. Múlt hét pénteken volt az egyik kedvenc zenekarom, a Sexy Zebras új klipjének a premiere. Sajnos nem tudtam akkor megnézni, mivel ahová feltöltötték, ott "nem volt elérhető számomra", szóval hétfőig kellett várnom arra, hogy megnézhessem YouTube-on. NAGYON JÓ LETT! A Billy El Malo addig nem tartozott a kedvenc dalaim közé, viszont azóta megváltozott a helyzet. A klip... néha durva, de amúgy nagyon bejön. Kedvenc részem az, amikor a Zebra elveri Gabit. ♥ :D A lényeg az, hogy Twitteren írtam a klip linkjéhez, és... RETWEETELTÉK, amit írtam. Nem hittem a szememnek! Tudom, hogy nem ez a világ legnagyobb dolga, de mégis, én nagyon örültem neki. Elképzelhetitek, hogy milyen Sexy Zebras fanatikussá váltam a héten.
Zene részről a Sexy Zebras tarolt nálam... egészen tegnap estig, amikor is ért a másik pozitív sokk. Drága Liza elküldte nekem Pablo Alborán új, akusztikus albumának a letöltési linkjét. Nagyon izgatott lettem, mivel hivatalosan csak jövő kedden jelenik meg, szóval már előbb hallani... áh, az maga a mennyország lett volna. Alig vártam, hogy letöltődjön, és kibonthassam a tömörített fájlt. És amikor megláttam, kitört belőlem a fangirl, és... gondolhatjátok, hogy mi történt. :) Igen, tényleg AZ az album volt! Egész este azt hallgattam, és vigyorogtam, és egyszerűen boldog voltam. A kedvenced új albumának a hallgatása szerintem nem csak belőlem vált ki ilyen reakciót, ugye? Többet nem szeretnék írni erről, majd jövő héten szándékozok írni egy kis albumkritikát.
A héten, pontosabban ma hajnalban volt egy naaaaaaaaaagy esemény, amiről pedig a hétvégén fogok beszámolót írni. Ez nem más volt, mint a Latin Grammy díjátadó. Sajnos nem tudtam megnézni, hála a sulinak, de a legfontosabb dolgokat megnéztem... azok pedig az eredmények (és két fellépés). No comment! Majd holnap vagy holnapután! :)
Láthatjátok, hogy most vannak ötleteim blogolás terén. Furcsa, hogy így megszállt az ihlet. De lehet, hogy csak azért van ennyi ötletem, mert egy csomó minden történik mostanában, amiből ihletet meríthetek. Szóval próbálkozom, szeretnék még ebben a hónapban legalább még négy (ezen kívül) bejegyzést írni. Persze még lehetnek ötleteim, úgyhogy lehet, hogy lesz még vagy tíz is... na jó, annyi azért nem. :) Az időm nagyon be lesz osztva ebben a hónapban, a szalagavató és a tanulás miatt. Tényleg jól kell zsonglőrködnöm az időmmel, és megpróbálni mindenre hagyni időt. A legeslegeslegfontosabb, hogy a spanyolra maradjon elég időm. Ha másra nem, de arra muszáj rendesen készülnöm, főleg, hogy már csak két hónap van az osztályozóig! És igen, talán az angolra is rá kéne erősítenem, ha emeltezni akarok belőle... Nem, most túl jó a kedvem, szóval nem kezdem el idegesíteni magam ezekkel a dolgokkal. Én most jól vagyok, boldog is vagyok, talán, úgyhogy legalább ma hagyjanak békén a problémák. Köszöntem szépen!

Mi leszel, ha nagy leszel? (Nem, nem gyümölcs a Jogobellában.)

2011-11-05T20:57:00.000+01:00

Ez a kérdés az egész gyerekkorodat, majd a tinédzserkorodat is végigkíséri. Szerintem száz kéz sem lenne elég ahhoz, hogy össze tudjuk számolni, hányszor tették már fel nekünk ezt a kérdést. Anya, apa, nagyszülők, testvérek, barátok, tanárok... Valahogy már kiskorunkban el kell kezdenünk azon gondolkozni, hogy mivel akarunk foglalkozni, ha felnövünk. Talán egy ötéves kisgyereket még nem kellene ezzel zaklatni, de egy tizenöt éveset már annál inkább. Igaz, hogy valahogyan belénk van programozva, hogy ilyenekről gondolkozzunk, tehát már egy ötéves is elkezd fantáziálni arról, hogy mi lesz felnőttként. De azokat nem igazán mondhatnánk olyan elképzeléseknek, amiket valaha is valóra lehetne váltani. Olyanra gondolok, mint amikor egy kislány azt mondja, hogy ő hercegnő szeretne lenni, és egy kacsalábon forgó palotában szeretné élni, és sok sok egyszarvúja lesz majd. Értitek ugye, hogy mire gondolok? Persze nem mindenki akar hercegnő lenni, és néhány kisgyerek már eldöntötte, hogy ő bizony ez és ez szeretne lenni. Persze megvannak azok a tipikus foglalkozások, amiket választanak a gyerekek. Például melyik kisfiú nem akar tűzoltó vagy űrhajós lenni? Emlékszem, hogy az egyik rokonom mindig azt mondta kiskorában, hogy ő bérgyilkos lesz. xD (Nem az lett, megnyugodhattok. :D) A lányok... általában énekesnők, táncosnők, színésznők akarnak lenni. Persze nem azt mondom, hogy mindenki, de azért sok olyan emberrel találkozhatunk, akik azt mondhatják, hogy bizony ők erre gondoltak.
Amikor már tinédzser az ember, jó esetben kezd kialakulni benne valamilyen elképzelés, aminek a segítségével elkezdheti építeni a jövőjét. Ilyenkor már megjelennek a komolyabb foglalkozások, mint az ügyvéd, a közgazdász és a hasonló finomságok. Ha belegondoltok, mekkora nagy változás az, hogy egy leendő űrhajósból végül mondjuk vegyészmérnők lesz. Kiskorunkban még hatalmas fantáziánk volt, és hittünk abban, hogy valóra válthatjuk az álmainkat. Mert az a kisfiú bizony hitt abban, hogy majd egyszer el fog jutni az űrbe. És igen, nekem is sok álmom volt, és hittem bennük, hogy valóra válnak, de az élet úgy hozta, hogy mégsem azokat váltom valóra. De mi is akartam lenni kiskoromban?

Állatorvos:
Szerintem ez volt a legelső szakma, amit választottam magamnak (vagy legalább is erre emlékszem). Gyerekként ki ne akarta volna az állatokat meggyógyítani? Én ezért is gondoltam arra, hogy majd ha nagy leszek, akkor állatorvos leszek. Emlékszem, hogy játszottam olyat, hogy a szobám egy állatkórház, és behozzák nekem a háziállatokat, és én pedig meggyógyítottam őket. Aranyos kis elképzelés volt, de nem tartott sokáig. Ez egy elég rövid életű elképzelés volt a jövőmet illetően. Rájöttem, hogy nem bírnám elviselni, hogyha a kezeim között halna meg egy állat, úgyhogy erről gyorsan le is mondtam. És később kiderült, hogy nem igazán bírom elviselni a vér látványát, meg a tűket, szóval ezek a dolgok teljesen meggyőztek arról, hogy ez nem az én világom.

Régész/egyiptológus/antropológus:
Amit elfelejtettem írni a bevezetésben, az az, hogy kb. minden második gyerek régész akar lenni. Ez az őrület engem is megtalált. Elég sokáig, ha jól emlékszem, egészen hatodikig az egyik lehetőségként kezeltem azt, hogy a fent látható három foglalkozás egyikét választom. Mindig is érdekelt az ókor, így érthető, hogy hamar megszerettem Egyiptomot, és huzamos időn keresztül az egyik kedvenc országom volt. Aztán még ötödikben és hatodikban a kedvenc tantárgyam a töri volt, ami még jobban megerősített abban, hogy ezt a pályát is választhatom. Az antropológia egy sorozat által jött be a képbe. A Rejtélyek kalandorai régen az egyik kedvenc sorozatom volt, és a főszereplő, Declan az egyetemen antropológiát tanított. Így hamar megszerettem ezt a témát is. Tényleg, ezek a dolgok érdekeltek engem, és még most is szívesen elmennék egy régészeti kutatásra. Ám végül úgy döntöttem, hogy nem ezt választom. Ebben nagy szerepe volt az általános iskolai osztályfőnökömnek. Volt egyszer-kétszer olyan, hogy megkérdezte tőlünk, hogy mit akarunk majd csinálni a jövőben. Én pedig mindig mondtam, hogy szeretnék régész lenni, viszont ő lebeszélt róla, hogy arra a szakra kevés embert vesznek fel és ezért nehéz bekerülni, stb. És én azt mondtam, hogy oké, akkor leszek más.

Énekesnő:
Mindig is fontos volt a zene az életemben, de valahogy ez volt az a pálya, ami a legkevésbé vonzott. Persze jó volt álmodozni arról, hogy énekesnő leszek. Ez valamikor az általános iskola végén, hetedikben vagy nyolcadikban jutott az eszembe, de hamar el is vetettem ezt az ötletet. Igaz, hogy szeretek énekelni, de nincs olyan kiemelkedő hangom, hogy abból meg tudnék élni. Ráadásul csak a zenéből manapság nem igazán tudsz megélni, kivéve ha nem te vagy Lady Gaga vagy Justin Bieber.

Divattervező:
Viszont volt egy szakma, ami gyerekkorom óta érdekelt, és amit még mindig szívesen csinálnék. És ez nem más, mint a divattervezés. Emlékszem, hogy kiskoromban mindig néztem a Barbie magazinokban a babák ruháit, és azon gondolkoztam, hogy majd egyszer én is készítek a babáimnak olyanokat. Aztán kisiskolásként már elkezdtem "divattervező füzeteket" csinálni, amibe (rondábbnál rondább) rajzokat készítettem emberekről és ruhákról. Majd eszembe jutott, hogy ezzel szeretek foglalkozni. Felsőben, valamikor hetedik környékén döntöttem el, hogy én bizony ezzel akarok foglalkozni. Nagy hatással volt rám a Paradise Kiss című anime. Rádöbbentett, hogy mennyire érdekel engem ez a világ, és hogy mennyire jó lenne benne dolgozni. Tehát megkezdtem a felkészülést arra, hogy a ruhatervezéssel foglalkozzak a későbbiekben. Jártam rajzszakkörre általánosban, majd egy évig gimiben, és tavaly óta rajz faktra is járok. És már elterveztem, hogy hová felvételizek, és már arról is álmodoztam, hogy mi lesz az egyetem/főiskola után. Igen, igen, egy butikot akartam nyitni Valenciában... nem meglepő, tudom. De tavaly, amikor elkezdődött a fakt, és láttam azt a sok tehetséges embert körülöttem, akik milliószor jobban rajzolnak, mint én, megijedtem és elgondolkoztam. Arra gondoltam, hogy ha ilyen tehetséges emberek is jelentkeznek majd, mint a csoporttársaim, akkor nekem semmi esélyem bekerülni egy művészeti iskolába se. Ráadásul az utóbbi időben már annyira nem is érdekelt a divatvilág, és... végül úgy döntöttem, hogy egy új álmot szeretnék megvalósítani.
A nagy kérdés tehát az, hogy most, ebben a pillanatban mi is szeretnék lenni, ha nagy leszek. Az a nagy helyzet, hogy nem tudom. Csak annyit tudok, hogy a spanyol nyelvvel szeretnék foglalkozni. Tehát lehetek tolmács, fordító, vagy akár idegenvezető is. Meg tanár, de én maximum magántanár lennék, mert isten ments, hogy én betegyem a lábam egy iskolába! Sajnos konkrét elképzeléseim nincsenek a távoli jövővel kapcsolatban. Viszont még mindig Valenciában szeretnék majd élni, igaz, most már butik nélkül. :)

Melancolía

2011-11-04T22:10:00.000+01:00

A tegnapi nap egy mélypont volt, minden tekintetből. Érzelmi. Fizikai. Mentális. Borzalmasan éreztem magam, egyszerűen egész nap a sírhatnék kerülgetett. Tényleg voltak olyan pillanatok, amikor megtelt a szemem könnyel, és csak ültem, és próbáltam őket visszafojtani. Nem vagyok az a típus, aki sírni szokott. Egyáltalán nem vagyok az, aki könnyen kimutatja az érzelmeit. Inkább magamba fojtom őket, és hagyom őket lenyugodni. És igen, ez a sok elfojtott dolog talán tegnap tört fel újra, olyan dolgok, amik igazán fájnak. Hogy hogy kezdődött minden?
Még előző este feküdtem az ágyban, és épp azon gondolkoztam, hogy legközelebb majd miről írjak ide. Persze nem gondoltam volna, hogy bármi rossz is történhet az ötletelésből. Mint mindig, elég messzire jutottam az alaptémától. Olyan dolgokig, mint például a barátság és a szerelem kivesézése. Igen, és ez a két téma elindított egy lavinát, ami tegnap végül rám is zúdult. Bizonyos személyek, események jutottak az eszembe, amik eléggé felzaklattak. És ezektől a dolgoktól eljutottam az életem alakulásáig. És innentől... odáig, hogy egy nagy senkinek, egy béna alaknak gondoltam magam, aki semmihez sem ért, aki nem kell senkinek, aki örökké magányos. Még ha nincs is így, én ezt éreztem. És próbáltam volna egy kis boldogságot vinni a napomba, de egyszerűen ez a depressziós valami rám telepedett. Mintha egy takarót borítottak volna rám, és egyszerűen nem tudtam volna magamról levakarni. Szörnyű volt. És igaz, hogy egy kicsivel több, mint másfél óráig néha néha elnevettem magam, amikor a 'Hé haver, hol a kocsim?' című filmet néztem, de ennyi. Talán az este hozott egy kis felszabadulást, az online Georgina koncert, ami alatt tényleg jól érezhettem egy kicsit magam.
És mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon mik voltak azok a dolgok, amik ennyire felkavartak... Az egyik énem most legszívesebben leírna mindent, de másik felem visszafog, hogy higgadjak le egy kicsit, és ne teregessek ki mindent az egész világnak. Úgy érzem, hogy ez a másik felem győz, mivel teljesen igaza van. Ha privát blogról lenne szó, akkor persze nem ő jött ki volna győztesen ebből a helyzetből... De azért egy kicsit írok róla. Igazából, ami először az eszembe jutott, az az egyik barátnőm. Aki éveken át a legjobb barátnőm volt, de a gimi kezdete után egyszerűen eltávolodtunk egymástól. Csak képzeljétek el, milyen az, amikor a már testvérként kezelt barátnődből egy egyszerű haver lesz. Mert pontosan ez történt. Tény, hogy rengeteg dolgunk volt, más osztályba kerültünk, meg minden, de talán nem így kellett volna végződnie ennek az egésznek. Hibásak vagyunk mind a ketten. De egyszerűen még mindig nem tudom felfogni, hogy miért történt mindez. Mert ugyanolyanok vagyunk, mint voltunk. Szerintem emberileg semmit sem változunk. De mégis... Annyira sajnálom, hogy ez történt... :(
Ebből a témából bontakozott ki alapjáraton a barátság boncolgatása. Hogy kik jönnek, kik mennek az életemben, akiket valaha is barátnak neveztem. És eszembe jutott az is, hogy vajon a jelenlegi barátaimmal is ez lesz a helyzet, vagy velük talán más lesz, és lehet, hogy egy egész életen át tartó barátság alakul ki? Ki tudja! Persze az már meghatározó szerepe lesz majd az, hogy ki hová megy továbbtanulni. Mert ha elkerülünk milliónyi kilométerekre egymástól, akkor bizony elég nehéz a barátságunkat ápolgatni. És igen, innen rögtön áttértem a jövő problémájára, a felvételire. Amitől annyira rettegek, annyira félek. Vannak napok, amikor esélytelennek látom az álmaim beteljesülését. Amikor egy nagy nullának érzem magam. Amikor elkezdem magamat bombázni olyan gondolatokkal, hogy "mi van, ha nem jön össze", "mi van, ha képtelen leszel megcsinálni". Néha, egy-egy ezrednyi másodpercre pedig el is hiszem, hogy nem fog összejönni. És én abba belehalnék. Mert olyan keményen próbálkozom, annyi mindent megtettem már azért, hogy sikerülhessen. És mekkora pofon lenne az élettől, ha nem sikerülne. Az, hogyha nem vennének fel, a teljes összeomlásomat eredményezné. Ha nem sikerülne, akkor... nem tudnám az álmaimat valóra váltani, és akkor......... Én az álmaimnak élek. Engem nem érdekelt soha sem, hogy mi folyik a jelenben, én mindig a jövőmre koncentráltam, arra hogy elérjem azt, amire annyira vágyom.
Ezért nem is igazán érdekeltek az olyan dolgok, mint a közösségi élet, a bulizás, a pasizás, és minden olyan dolog, ami az átlagtinédzserek életét kiteszi. Egyszerűen nem is vágytam arra, hogy elmenjek bulizni. Nem érzem azt, hogy jót tenne nekem az a sok tuc-tuc zene, az állandó cigifüst na meg a sok részeg ember körülöttem. Köszönöm szépen, én ebből nem kérek. Ez nem az én világom. Én inkább mennék moziba, meccsre, vagy beülni egy kávézóba, meg ilyesmik. Néha úgy érzem, hogy nekem van hülye felfogásom, és tényleg én vagyok a debil, aki nem úgy viselkedik, mint ahogy azt egy tinédzsernek kéne. De mindig rájövök, hogy talán nem velem van a baj...
Láthatjátok, hogy tegnapelőtt este mi mindenen gondolkodtam. Habár volt még egy téma, amit feszegettem... Egy olyan téma, amiről nem szoktam beszélni, mert kényelmetlenül érzem magam miatta. Egyszerűen nem szeretek róla beszélni... és ez nem más, mint a szerelem. Ami az elmúlt 18 év és 10 nap alatt még egyszer sem fordult elő az életemben. Nada. Semmi. Nem voltam senkibe se szerelmes, és belém se volt senki (vagyis én nem tudok róla :P). Mondhatjuk, hogy a szerelmi életem nem létezik. Általános iskolában nagyon tetszett az egyik osztálytársam, de az nem szerelem volt, csak tetszett, és ennyi. Aztán a gimi első évében volt egy srác, aki nagyon bejött. Tényleg, ha visszagondolok, akkor szerintem ő volt az egyik leghelyesebb srác, akivel valaha találkoztam (okééé, a Valencia játékosok mindig is az első helyen állnak, szóval akkor csak a második leghelyesebb volt :D). Viszont ez is csupán ennyi volt. Habár szerintem gimis éveim legjobb időszaka volt. Akkor tényleg jól éreztem magam a bőrömben, kicsit lebegtem a föld felett... De minden jónak vége szakad... pár hónap után szépen le is zuhantam a földre, és azóta nem igazán tudtam felállni. Sajnos nem is volt olyan ember, aki ebben segített volna. Mert ebben a városban olyan gyér a felhozatal a pasikból, mintha az Antarktiszon keresgélnék. Jó, úgy nehéz találni valakit, hogy itthon ülök, és nem mozdulok. Viszont amikor kimozdulok, akkor sem történik semmi. Lehet, hogy a külsőmmel van bajuk, lehet, hogy nincs kisugárzásom, nem tudom. Számomra kész rejtély ez a szerelem dolog. Viszont legbelül azt érzem, hogy jól jönne már valaki. Valaki, akit megölelhetnék, hozzábújhatnék, valaki, aki ott lenne mellettem. Tudom, hogy a családom és a barátaim mellettem állnak, de... kéne még valaki támasznak...
Ennyit arról, hogy "csak felvázolom" a gondolataimat... :P Most legyetek rám büszke, mert ennyit sosem szoktam beszélni az érzéseimről. Úgy érzem, hogy most meg is szabadultam egy kis tehertől. Végre...

18 añitos

2011-11-02T11:35:00.000+01:00

A múlt héten betöltöttem a 18. életévemet. Hogy milyen 18 évesnek lenni? Igazából még semmi különöset nem tapasztaltam ezzel kapcsolatban. Mivel se nem cigizek, se nem iszok, ezért nem igazán tudom kihasználni azt, hogy papíron nagykorú vagyok. De gondolom az iskola kapcsán előjönnek majd dolgok, amikben hasznosíthatom az életkoromat. :)
Hogy milyen volt a múlt hét? Hát... olyan skandináv. Igen, Dániában voltam. :) Jó volt, jó volt, de azért jó újra itthon lenni. Szerintem a legizgalmasabb dolog, ami történt ott, az az odaút volt. Nem messze a német-dán határtól lerobbantunk. Elromlott a kuplung, azaz ha nincs kuplung, akkor nem indul el a kocsi. Na hát az autópálya mellé leparkoltunk, és apum el kezdte a javítást (még jó, hogy autószerelő a végzettsége xD). De... nagyon ciki volt. Minden egyes kocsiból bámultak minket, lassan már tátott szájjal, mintha valami cirkuszi mutatványt mutatnánk be. De persze meg nem álltak volna segíteni... Vagyis egy emberke állt meg, egy magyar, de ő nem tudott nekünk segíteni. :P Szóval kb. egy órát töltöttünk az út mellett, mire apum azt mondta, hogy most talán elindulhatunk. Végül is eljutottunk Aalborgig... na de bent a városban, a sok piros lámpa miatt kb. ötször biztos lerobbantunk. Egy dán férfi még fel is ajánlotta, hogy segít tolni a kocsit... xDDDDD Na igen... velünk mindig történik valami. Aztán megérkeztünk tesómékhoz, és hálát adtam az égnek, hogy ott vagyunk. Eléggé be voltam tojva, de tényleg. Igazából csak amiatt, hogy mit fogok én kezdeni a semmi közepén két nyelvet nem tudó emberrel. Na meg kezdjük ott, hogy igaz, hogy három nyelvet tanulok, de Németországban nem igazán tudom egyiket sem használni... :S Szóval én azért szorítottam, hogy átlépjük a határt, és Dániában legyünk, mivel ott szinte mindenki beszél angolul. :)
Mivel a kocsihoz alkatrész kellett, amit apum munkatársa küldött Magyarországról, ezért napokig nem tudtuk használni az autót, ergo nem tudtunk sok helyre elmenni, max. a városban tudtunk sétálgatni. Az utazgatás helyett bébiszitterkedtünk, mivel tesómnak be kellett mennie az egyetemre szinte minden nap, ezért mi vigyáztunk unokaöcsémre. Nap végére mindig lefáradtunk... hát igen, egy két éves kisfiú mellett nem csoda. xD De legalább hasznosan is töltöttem az időmet, amikor mesét néztem... mivel spanyolul néztük. Emlékszem, nemrég panaszkodtam, hogy még nem láttam a Toy Storyt, vagy legalább is nem emlékszem, hogy láttam volna. Múlt héten ezt bepótoltam... mind a három részt legalább háromszor biztos láttam. :P De ugyanígy volt a Némó nyomábannal, a Csingiling mesékkel, na meg a Verdák 2-vel (amitől most már kiráz a hideg.
Ami talán még megemlíthető a múlt héttel kapcsolatban, az a szülinapom és a shoppingolás. :) A szülinapom napja, azaz múlthét kedd jól telt. Tényleg. Próbáltam jól érezni magam, nem gondolni semmi rosszra, semmi stresszt okozó dologra. Csak egy nyugodt napot akartam eltölteni. Nővéremtől kaptam Toffifee-t, egy mamuszt (amit később visszavittünk a boltba, mivel nem volt jó a mérete, és már nem volt nagyobb, szóval visszaadták a pénzt, amiből meg vettem egy tök jó kártyajátékot, amivel szinte minden nap játszottunk. :D), egy Esprit tollat és 200 dán koronát. Már mondtam, hogy Dánia nagyon drága ország, szóval azzal a 200 koronával kitörölhettem a popsimat. Egy normális felső a H&M-ben is több, mint 100 korona volt, szóval nagy bevásárlást nem tarthattam. Helyette inkább vettem más dolgokat: egy karkötőt, két körömlakkot és egy táskát. Már régóta akartam venni egy "szaladgálós táskát", amit ha sietnem kell, csak magamra dobok, és máris mehetek. Ami nem túl nagy, nem túl kicsi. És megtaláltam. Megláttam, és beleszerettem. :D

Ennyire futotta az a 200 korona a H&M-ben. Szóval ha vásárolni akarok, akkor inkább azt itthon teszem, mert szerintem egy magyar H&M-ben olcsóbban kapok meg dolgokat, mint egy dánban (pl. Dániában nem is az az egységes árcédula van a ruhákon, mint az általában szokott lenni, pl. Belgiumban meg itthon :P). De azért örülök, hogy vehettem valamit. A kék körömlakknak nagyon szép színe van, és tartós is lenne, hogyha nem csináltam volna olyan életveszélyes hadműveleteket, mint a hajmosás. xD
A napokat általában mesenézéssel, gépezéssel, kártyázással na meg unokaöcsém nyúzásával töltöttem. :) Persze néha ki is tudtam kapcsolódni, például egy-egy Valencia meccs alatt... amiből volt három is az ottlétünk alatt. :) Egy döntetlen, két győzelem... azért nem rossz felállás, nem? :D Drága csapatomba kezd visszatérni az élet, már a tegnapi Leverkusen elleni meccsen (BL) többet mutattak, mint kb. az elmúlt egy hónapban. És a tegnapi győzelemmel visszatért a remény, hogy továbbjussunk a csoportból. :)
Mit írjak még...? A hazaút már simábban ment. Hétfőn reggel hat körül indultunk, és kedden hajnali fél egyre már haza is értünk, ami elég jó időnek számít. Tény, hogy voltak szakaszok, ahol kb. 140-nel mentünk (persze egy Porsche még így is simán lehagyott minket xD). Természetesen az utazás megint megviselt, nagyon fáradt voltam, a végtagjaimat nem éreztem, stb. De szerintem, úgy összességében jó volt ez a dániai "kiruccanás". Főleg azért, mert így két hétig még az iskola közelébe se kell/ett mennem... MUAHAHAHAHAAAAA! :D Másfél óra múlva mennem kell spanyolra... uh, most az egyszer nem várom. :P Szép napot mindenkinek!

Who I am...

2011-10-20T20:19:00.000+02:00

Ez az utolsó bejegyzésem ebben a hónapban, innen, Magyarországról. Tudom, ez most furán hangozhat egyeseknek, és talán nem is értitek, hogy miről beszélek, mert ha jól emlékszem, itt nem igazán írtam erről az egészről semmit sem. De aki követi a csicsergésemet Twitteren, az már nagyon jól tudja, hogy holnap újra Dániába fogok utazni. Tetszik, nem tetszik, menni kell. Most, per pillanat nem igazán van kedvem a 24 órás kocsiúthoz, a fáradtsághoz és persze a hideghez. Nem túl kellemes egy kis Suzuki hátsó ülésén nyomorogni, fázni, és a fél utat félálomban végigszenvedni. Ha még nyáron mennénk, nem idegesítene annyira a dolog, de most... Épp azt mondtam anyumnak, hogyha megállunk pihenni (=aludni), akkor én beülök majd a benzinkúthoz... Igaz, nem tudok németül, szóval a benzinkutassal nem tudnék túl sokat beszélgetni, meg azért négy órán keresztül kicsit érdekes lenne bent kucorogni. Majd talán a pihenő kamionosokkal beszélgetek. :) Talán találkozok egy spanyollal, aztán még kicsit gyakorolhatom is a nyelvet.
Már előre félek, hogy mi lesz tesóméknál. Anyum megparancsolta, hogy spanyolul kell beszélgetnem tesómmal meg a férjével. Na... ennek annyira nem örülök. Valahogy sosem szerettem "külföldiül" beszélni nővéremmel. Úgy... annyira nem érzem kényelmesen magam. Ráadásul tesóm egy csomót szokott hülyéskedni, és végül semmi értelmeset nem tudunk összehozni. De viszem az egész spanyol felszerelést, mivel mazochista módon képes voltam dupla házit kérni, mivel jövő héten nem tudok menni órára. Borzasztó vagyok, tudom.
Még nem pakoltam be. Kezdjük ott, hogy még a listámat se írtam meg arról, hogy mit akarok vinni. Őszintén, azt se tudom, most hol van az a kis jegyzettömböm, amibe ezeket szoktam írni. Ha befejeztem az írást, rögtön megkeresem, és összeírom, hogy mikre lesz szükségem bő egy hétig, egy idegen országban. A pakolást holnap reggelre szántam, mivel elmarad megint a franciám, mivel tanárnőnek valamilyen ügyet kell elintéznie. Na meg holnap rövidített óráink lesznek, mivel az október 23.-ai ünnepséget tartjuk meg. Hát idén sajnos nem úszom meg... ha jól emlékszem, kilencedikben sikerült, mivel akkor meg pont Belgiumba mentünk. :)
Már egész nap törtem a fejem, hogy mit nem szabad itthon hagynom. Sajnos a számítógépet nem tudom magammal vinni, hát... igen, így is szűkös lesz a hely, de a telefon, az MP4 és a fényképező nélkülözhetetlen kellékek. Ha már itt tartok, akkor fel kéne tölteni a kamera akkuját, mert már lassan lemerül, és én szeretném megörökíteni az utazás majdnem minden egyes pillanatát. Ha unatkozik az ember, akkor nem tud mást csinálni. A hétvégén el kezdtem olvasni egy Elizabeth Adler könyvet, amit anyumnak vettem ki a könyvtárból. Igen, valószínűleg az is ott lesz velem, az utastérben. Aztán a spanyol felszerelésemnek is muszáj ott lennie. Ki tudja, lehet, hogy kiszótárazom az út alatt az új témakört (művészetek, szórakozás). Most ennyi jutott az eszembe. :)
Sajnos az elmúlt egy-két nap nem igazán sikerült túl jól. Ez főleg egészségügyi probléma volt. Kedd délután rosszul éreztem magam. Egész délután szédültem, és egyszerűen semmi hasznosat nem tudtam csinálni. Ez a rosszullét másnap délelőtt is megmaradt. És a legrosszabb az, hogy ez a valami a fejemben volt. Nem is tudom, minek nevezhetném, amit éreztem. Mintha tényleg milliónyi gondolat kavargott volna a fejemben... szó szerint. Aztán a védőnő szerint egy vírus okozza. Megnézte a torkomat, ami elég piros volt, így már egyértelművé vált, hogy valami lappang bennem. Lehet, hogy ez még az előző megfázásom utóhatása, de lehet, hogy megint elkaptam valamit. De már dolgozom az ügyön, mivel bementem a gyógyszertárba, és vettem Strepsilst (aminek sose tudom rendesen kimondani a nevét xD), és már kemény egy tablettát el is szopogattam. :) Bízom benne, hogy nem betegedem le Dániában. Nem lenne jó...
Ez a rosszullét szerencsére már elmúlt tegnap délutánra, viszont egy sokkal rosszabb fájdalom jött este. Amire egyáltalán nem számítottam, és ami eléggé megviselt. A szívem szép lassan darabjaira hullott (persze csak átvitt értelemben). Elszakadt egy cérna, ami már régóta feszült. Most majd mindenki fogni fogja a fejét, hogy "jajj, csak erről van szó", de igazából ez sokkal több annál. Nem másról lesz szó, mint a csapatomról... Tegnap ismét kikaptunk, egy fontos meccsen. Ez a meccs valószínűleg eldöntötte a BL csoportunk alakulását. Nem, én már nem hiszek abban, hogy be fogunk jutni a legjobb 16 közé. Amit az utóbbi időben művel a csapat, az egyszerűen minősíthetetlen. De én naiv módon mindig védtem őket, úgy, mint ahogy egy anya szokta a gyerekét, de most már nálam is betelt a pohár. Tegnap elegem lett mindenből. Már én is amellett vagyok, hogy valamilyen radikális változásnak kell bekövetkeznie a csapatnál, hogyha valamit el akarunk érni. És igen, hogyha ezt úgy érhetjük el, hogy új edzőt keresünk, akkor áldásom rá. Igaz, nem tudom, hogy mi lenne, ha új edző jönne a csapathoz. Nem akarom megint azt átélni, mint a Koeman éra alatt... Azt soha többet nem.
De egyszerűen már elegem lett az egész fociból. És olyan gondolatok jutottak eszembe, amiket talán pár nap után már megbánok. Először is, rögtön ott kezdődött minden, hogy minek szerettem meg a focit? Miért kellett ebbe a világba annyira belemélyednem? Miért? De aztán rájöttem arra, hogyha ez nem történt volna meg... akkor egy senki lennék. Vagy legalább is nem az, aki most vagyok. Mert ha belegondolok, az egész életemre kihatással volt ez a sportág. Csak induljunk ki abból, hogy ha nem szerettem volna meg a focit, akkor nem szerettem volna meg a spanyol válogatottat és a Valenciát. Ha őket nem szeretném, akkor Spanyolországot se szerettem volna meg. Ha Spanyolországot nem szeretem meg, akkor most más lenne a zenei ízlésem. És ha nem szerettem volna meg a spanyol nyelvet, akkor... most minek készülnék? Talán még mindig a művészi pályafutásomat egyengetném. Talán a nyarat nem nyelvtanulással, hanem tervezéssel és varrással töltöttem volna. És úgy az egész életem máshogy alakult volna... nem ismerhettem volna meg bizonyos embereket, nem kerültem volna be bizonyos körökbe (itt nem kell rosszra gondolni). Egyszerűen én nem én lennék. És meg nem tudnám mondani, hogy most ki lennék, hogyha minden máshogy történik. Igazából már arra sem emlékszem, hogy ki voltam régen. Talán a legjobb kifejezés az lenne, hogy egy átlagos tinilány. Akinek nem volt semmilyen kirívó jellemvonása, tulajdonsága. Akit nagyon nem lehetett volna jellemezni. Persze nem arra gondolok, hogy most VALAKI lennék, de mégis, azért ha rám gondolnak az emberek, akkor vajon mi jut eszükbe rólam? "Oh, hát Betti imádja a focit, a kedvenc csapata a Valencia, spanyolul tanul és majd Spanyolországban akar élni." Ezek a dolgok már a részemmé váltak, és bizony soha, de soha nem tudok megszabadulni tőlük. És habár tegnap este arra gondoltam, hogy bár ne szeretném annyira a Valenciát, rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen. Ha akarnám se tudnám őket megutálni. Ez egy örök szerelem marad. Igen, a szerelemben éri csalódás az embereket, de mindig talpra lehet állni. Én is ezt fogom tenni.
Most búcsúzom tőletek, megyek, mert még egy csomó dolgot el kell intéznem. Ha minden jól alakul, akkor jelentkezni fogok Dániából, talán nem csak egy bejegyzéssel. :) Farvel!

The show must go on

2011-10-16T17:40:00.000+02:00

Despistaos ♥

Lassan ki fogok kapni attól az egy-két olvasómtól, amiért heti egyszer írok csak. Sokszor eszembe jut, hogy kéne valamit bepötyögtetnem, de amikor oda kerülök, hogy leülök a gép elé, akkor rögtön elmegy a kedvem tőle, és így az időm nagy részét a Twitteren töltöm, na meg spanyolozok, Tumblrözök és próbálom elszórakoztatni magam. Pedig higgyétek el, annyi, de annyi ötletem lenne. Igazából két probléma van ezeknek a leírásával: 1. épp akkor nincs kedvem blogolni, 2. nem merek róla írni. Bizony, ahogy bejött a rossz idő, kicsit magamba fordultam, és elég sokat szoktam gondolkozni erről-arról. Magamról, a környezetemről, az emberekről, sok mindenről. És bizony elég komoly kis bejegyzések alakultak ki a fejemben ezekről, de... nem akarom ezeket leírni. Mert lehet, hogy egy-két olvasóm bizony összerakhatja a kirakós darabjait, és azokat a dolgokat, amiket leírtam, bizony konkrét emberekhez tudná párosítani. Na meg attól is félek, hogyha egyes emberekről írnék, és véletlenül ők idetévednének, és elolvasnák, hogy mit írnék róluk, hát... akkor kitörne a harmadik világháború. Persze, ha meghívásos lenne a blogom, akkor máris könnyebb lenne a helyzetem, de én nem szeretnék ennyire "magánblogot" csinálni. Szeretném, hogyha több ember idetévedne, például olyanok, akiknek hasonló az érdeklődési köre, mint nekem. De mégis, megosztani mindenkivel a legbensőbb gondolataimat... na azt azért nem szeretném. Úgyhogy sajnos (vagy nem), tovább kell olvasgatnotok a hülyeségeimet, aminek semmi értelme. :P
Amiről viszonyt most írni szeretnék, az a tegnapi első, élő X-Faktor adás. Mivel majd szeretnék újra írni egy nagy összefoglalót a verseny végén, ezért most nem fogok minden egyes embert kielemezgetni, hanem csak úgy röviden összefoglalni a tegnap esti eseményeket. Kezdjük ott a dolgokat, hogy megosztom veletek, hogy kiket szeretek, kiket nem, és kik azok, akik semmilyen hatást nem gyakorolnak rám. Tegnap végre megtaláltam a kedvenceimet, erre... majdnem kipottyantak. Igen, a Rocktenorsról beszélek. Már az elejétől kezdve szimpatizálok velük, de a tegnap igazán megnyertek maguknak. Nagyon sokan lehúzták őket, és sokan szorítottak azért, hogy ők essenek ki, de szerintem nem érdemelték volna meg. Az első produkciójuk tény, hogy nem volt a legjobb, de mégis, én nagyon élveztem. Bírom, hogy olyan kis bolondok. :D A párbajdaluk pedig... az ütősre sikeredett. Szerintem nagyon jók voltak, és szerencsére számukra a show tovább folytatódott. :) Nem úgy, mint Gyurcsík Tibinek. Igazából nem igazán rémlett, hogy ki is ő valójában. Szerintem a mentorok házában láttam először. Megállapítottam, hogy szép a szeme, és kb. ennyi történt. Tényleg ügyes srác, és nagyon aranyos is, de mégsem indított el bennem semmit se. Persze sajnáltam, hogy kiesett, mert szerintem nem ő volt a legrosszabb tegnap este.
És most felmerül bennetek a kérdés, hogy akkor ki? Szerintem túl sokan... én a Hajdú ikereket, Lil C-t, Kocsis Tibit meg az Apollo 23-at sorolnám ebben a kategóriába. Vegyük úgy, hogy őket nem szeretem. Fura, de a legelső alkalommal az Ikrek még annyira nem voltak unszimpatikusak, de ahogy haladtunk előre, úgy kezdtek idegesítőek lenni. Valahogy nagyon... hogy is mondjam... műnek tűnnek nekem. Persze, van hangjuk, de valahogy a kisugárzásuk nem épp a legmeggyőzőbb. A tegnapi szereplésük pedig... mondjuk úgy, hogy nem épp a legkiemelkedőbb volt. Unalmas, unalmas, unalmas... Semmi olyat nem csináltak, amitől felkaptam volna a fejem, és azt mondom, hogy na, végre valamit jól csinálnak. Én rögtön őket raktam volna kieső helyre.
Hárman is pont egy-egy kedvenc számommal léptek fel. Az egyik Lil C volt, aki Ushertől a More-t adta elő, de elég gyatrán. Tetszik a srác stílusa, az, ahogy mozog, de a hangja... szerintem nem ebbe a versenybe való. Az előadása tényleg remek, de a hangja tönkretette szerintem az egész számot. És ugyanezt csinálta az Apollo 23 is. Még az elején szimpatizáltam is velük, de amikor meghallottam őket együtt énekelni, hát... nem nyűgöztek le. És az első élő showban pont egy olyan dallal léptek fel, amit imádok! Emlékszem, mennyit énekeltem a Patience-t régen, meg arra is, hogyha megláttam a tv-ben, rögtön fullra vettem a hangerőt. :) De az Apollo 23 előadása közben legszívesebben lenémítottam volna a tv-t. NAGYON nem tetszett! Egyszerűen nem. NEM! xD Meghallottam, és... nem! :) Tudjátok, van, hogy megmagyarázhatatlan oknál fogva beleszeretsz egy számba, egy előadóba. Hát náluk pont fordítva történt ez. És itt is elmondom, hogy habár mint embereket, nagyon bírom őket, de mint együttest... hát úgy nem igazán. Szegény Kocsis Tibivel is valahogy így vagyok. Engem már a műsor eleje óta nem győzött meg. Neki nem csak a hangját nem szeretem, hanem valahogy a kisugárzása is negatív számomra. Tavaly pont így voltam Vecával is (fura, hogy mind a ketten CsSZ-esek voltak xD), viszont őt, miután elénekelte a 'Most múlik pontosan"-t, megszerettem. De nem tudom, hogy valaha ez elő fog-e fordulni Tibivel. Szerintem nem.
És most jöjjön az a személy, akit szintén nem fogok megkedvelni. És ő Muri Enikő. Még a tavalyi szériában, amikor elénekelte a Because of You-t, tényleg megszerettem, de azután szépen lecsúszott a lejtőn, és bizony rendesen megutáltatta magát. És ez a nemszeretemség tovább fokozódott, amikor megláttam, hogy újra jelentkezett. A tegnap esti szereplése jó volt, ő is egy kedvenc számomat választotta, az 'If I Were a Boy'-t Beyoncétól. De mégis, nem tudtam élvezni, mert annyira unszimpatikus lett nekem, hogy azt kifejezni nem lehet. Benne is van valami olyasmi, mint az Ikrekben. Valami, ami nem stimmel. És bizony nálam az ilyen emberek labdába sem rúghatnak.
Ennyi sok negatívum után jöjjön... a középút. Itt (már) csak egyetlen egy ember tartózkodik, Demes Tomi. Dettó ugyanaz a véleményem róla, mint Gyurcsík Tibiről. Nem ismertem addig, ameddig nem láttam a mentorok házában. A hangja jó, de mégsem fogott meg vele. Nem baj, szerintem kell ilyen versenyzőnek is lenni egy-egy versenyen. :)
De most már tényleg jöjjenek a pozitívumok. A Rocktenorst már véleményeztem, úgyhogy most jöjjenek azokat, akiket rajtuk kívül még kedvelek. A két lány, Bagosi Alexa és Kováts Vera engem már az elején megfogtak, és szerintem tegnap is jók voltak. Szegény Alexa elég nehéz helyzetben van a lába miatt, de azért örülök, hogy nem adta fel a versenyt. :) (És üzenem a stábnak, hogy legközelebb szerezzenek már neki egy mankót vagy egy tolószéket, mert rossz volt nézni, ahogy ide-oda bicegett a színpadon. xD). Akiről még nagyon jó véleménnyel vagyok, az Tarány Tamás. A "mackó" szerintem iszonyat nagy hanggal rendelkezik, és baromi jó énekes lesz belőle. Tegnap este, ha jól emlékeztem, akkor az övé volt a legelső olyan produkció, ami nekem tetszett. Remélem sokáig eljut, mert nagyon megérdemelné. :) Éééééés... akiről még nem ejtettem szót, az... Baricz Gergő. Hogy is mondjam... khmkhm... szerintem ő a második számú kedvencem az idei mezőnyben. :D Ahhoz képest, hogy az elején mennyire nem jött be, én adtam neki egy esélyt, és tegnap ezt ki is használta. Hát én lementem hídba az előadásától. Komolyan, kihozta belőlem azt a sikítozó tinilányt, mint amit eddig Horváth Tomi meg Vastag Tomi tudott csak a magyar előadók közül. Nekem marhára tetszett az, amit művelt a színpadon. Vagy ahogy tegnap fogalmaztam: "Baricz Gergőt majd megzabáltam, annyira jó volt!". :)
Szóval... ez volt az én "rövid" X-Fatoros összefoglalóm. Majd legközelebb írok az amerikairól is, csak először derüljön ki, hogy kik jutnak be az élő showba. Már olvashattátok, hogy nekem az egyik kedvencem a The Anser, úgyhogy ajánlom Paulának, hogy továbbjuttassa őket. xD Ja, és még annyit hozzáfűznék a fent olvasottakhoz, hogy én elismerem a kemény munkájukat a versenyzőnek, tudom, hogy rengeteget dolgoztak, hogy színpadra léphessenek. De nekem ez jött át, és ezzel sajnos nem tudok mit csinálni. Szóval nekem nehogy jöjjenek a lehülyéző kommentek! xD
Hogy van-e még valami, amiről írni akarok ma? Hát igazából egy közérdekű információt szeretnék veletek megosztani. xD Ugye azt terveztem, hogy az idei szezonban végig követem majd a Valencia meccseit, és mindegyikről írni fogok nektek... Ez még az elején ment is, de tudjátok, amikor nincs mit mondani egy meccsről, akkor tényleg nincs mit mondani. Az utóbbi időben pedig elég gyenge meccsek voltak, ráadásul nem is mindegyiket tudtam nézni a rossz internet miatt. :S Szóval néha-néha majd írok róluk külön bejegyzésben, de szerintem visszatérek ahhoz a szokásomhoz, hogy majd az ilyen személyes bejegyzésekben szánok rájuk pár sort. Most amúgy sem érdemlik meg, hogy egy egész cikket írjak róluk. xD Most van az "öri-hari" korszak. :)

Aburrido

2011-10-08T19:55:00.039+02:00

Hol is kezdjem a mondandómat... Ma szenvedtem. Unatkoztam, vártam, unatkoztam. Ma tartottunk egy családi összejövetelt, mivel névnapokat meg szülinapokat tartottunk (túl sok, hogy felsoroljam :D). És igen, az én leendő szülinapomat is lerendeztük ma. Eljöttek tesómék, és a barátja végre feltelepítette nekem a Photoshopot, és tádááááám... készítettem egy új designt. :D Két hónapja vártam erre a pillanatra, és most... végre bekövetkezett. Ez egy elég gyorsan összedobott kis kinézett lett, de szerintem elég tűrhető. Lehet, hogy még a hónap vége előtt lecserélem, lehet, hogy még tovább is kibírja. Nálam aztán nem lehet tudni, hogy mi lesz. :)
Visszatérve az "összeröffenéshez". Hát... nem volt nagy szám, főleg, hogy bent ültem végig a szobában. xD Csak annyira kellett kimennem, hogy odaadják nekem az ajándékot. Úgyhogy végre lett egy kis zsebpénzem, amit próbálok majd nem elkölteni. Szeretném, hogyha tudnék mihez nyúlni vészhelyzetben. :) A délután folyamán gépeztem, tévét néztem, spanyol házit írtam, még a körmömet is levágtam, csak hogy teljen az idő. Azért imádkoztam, hogy elmenjen mindenki, és megfürödjek, befészkeljem magam a fotelbe, és filmet nézzek... hát, a filmnézés még nem jött össze, mivel a hangszórómat most épp anyumék használják, úgyhogy ha végeznek, csak akkor tudok elkezdeni filmet nézni. Tesómék jól haladnak a filmletöltéssel, szóval ma megint kaptam egy adagot. :) Ma este nagy valószínűséggel a 'Szerelem a kolera idején'-t fogom megnézni. Már elég rég láttam, talán tavaly nyáron adta az HBO, és azóta már rengetegszer meg akartam nézni, csak nem volt meg nekem... de most! Eljött az idő! :D Már alig várom, hogy újra lássam azt a filmet. Valahogy most az áll a legközelebb a lelkiállapotomhoz. Ha jobb kedvem lesz, akkor százmillió százalék, hogy a 'Hé haver, hol a kocsim?'-at fogom megnézni. Nagyon régen láttam, talán tíz-tizenegy éves lehettem, és már nagyon meg szeretném újra nézni. Nem igazán emlékszem már a részletekre, és jó lenne kicsit felfrissíteni az emlékezetemet. :D Az bizony megmaradt, hogy nem egyszer láttam a filmet, és mindig dőltem a röhögéstől. :) Remélem majd most is ilyen hatással lesz rám. :)
Az előbb kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy szakad az eső... :S Ha most jobban belegondolok, bizony nem jut eszembe, hogy mikor esett utoljára. De megvoltam nélküle, az biztos. Az olyan nyárimádóknak, mint én, Hawaii volt a szeptember. Napsütés, meleg, és minden, mi jó. :) De most, hogy elérkezett az október, komorabb lett az idő. Hidegebb is lett, felhős is az ég, és... esik. Ezt gyűlölöm a legjobban. Azt, amikor szakad egész nap. Szürke minden, ráadásul víz és sár van mindenhol. Az emberek arcáról eltűnik ilyenkor a jókedv, és egyhangúan sétálgatnak az utcán. Rossz belegondolni, hogy a következő hetekben előfordulhatnak ilyen napok... és ez csak rosszabb lesz. Nemsokára már rendesen fel kell öltözni, hideg lesz kint, és bizony hideg lesz a szobámban is. :S Igen, az én szobám a leghidegebb a házban, úgyhogy elég sok idő kell ahhoz, hogy felmelegedjen. Már előre félek a mindennapos vacogástól. :( Brrrrrrrr... NEM AKAROK TELET!!!
A mai nap, ahhoz képest, hogy most kicsit lehangolt vagyok, elég jól indult. Amikor felébredtem, szépen sütött a nap, és elég jó hangulatom is volt. Énekeltem, táncoltam, miközben átöltöztem. :) Azután kezdtem kicsit... visszavenni ebből a nagy boldogságból. És most ott tartok, ahol tartok. Rossz, hogy rossz a kedvem, mert nem szeretem, amikor ilyen vagyok. Jobban szeretem azt az énemet, aki boldog, aki sokat nevet és hülyéskedik egész nap. De most olyan vagyok, mint aki tél álomra készül. Most jut eszembe, hogy az igazi nevem, tehát a Bernadett azt jelenti, hogy "erős" és azt is, hogy "medve". Szóval én egy maci vagyok, aki készül bevonulni a barlangjába, és próbálja átvészelni a telet. :)
A hét a suliban... elég hullámzó volt. Kezdjük egy elég szomorú hírrel... a francia tanárnőmnek meghalt a férje... :( És ezért elmaradtak a héten az óráim. Így nem voltam önfeledten boldog amiatt, hogy lyukas óráim voltak. Vagyis igen, örültem, de közben bűntudatom is volt, hogy az öröm kis szikrája is felgyúlt a lyukas óra hallatán. Tudom, diák vagyok, és minden egyes óraelmaradásnak örülni kell, de ilyen áron? :(
Amúgy a napok elég lassan teltek, én pedig már alig vártam a hétvégét. Oké, mikor nem várom a hétvégét? xD Szóval minden egyes óra egy kínszenvedés volt. A kedd délutánt például a spanyol házim írásával telt. Valamikor három óra körül kezdtem el, és kilencre fejetem be. De még így is maradt egy könyv, amiben nem tudtam megcsinálni a feladatokat, mert nem maradt rá idő. Na meg ott volt pénteken a matek tz is, aminek a gondolatától is rosszul volt az ember. De szerencsére nem sikerült rosszul, szerintem biztos nem lesz karó. :)
A hét folyamán a betegség kezdett elmúlni. Most már csak néha-néha köhécselek, és ennyi. A sok tea segített. Szerintem már lassan tea fog folyni az ereimben. :D Nem baj, szeretem a teát, és biztos vagyok benne, hogy a következő pár hónapban rengeteg bögrével meg fogok inni. :P
Búcsúzóul hallgassátok meg a következő számot. Az egyik kedvenc együttesem, a Despistaos dala, és......
Csütörtökön hallgattam meg először. Vagyis biztos, hogy hallottam már, mert azt a Despistaos albumot már végighallgattam, csak netezés közben eléggé belemélyülök a dolgokba, és nem igazán szoktam meghallani, hogy mi is megy a Media Player-ön. Viszont csütörtökön rákattintottam a dalra, végighallgattam, és... beleszerettem. Azonnal. Annyira megfogott, hogy azt szavakkal el sem tudom mondnai. :') Na, hallgassátok meg, én pedig megyek, és megnézem a 'Szerelem a kolera idején'-t. Szép estét mindenkinek! :)

Hola Octubre!

2011-10-02T19:45:00.000+02:00

Az október nem kegyelmezett meg nekem. Megfáztam... de nem kicsit. Péntek délelőtt már elég csúnyán kezdtem el köhögni, majd este rendesen meg is fájdult a torkom. Nem volt túl kellemes, mert azt hittem, hogy kiszakad a torkom, annyira fájt. Pénteken korán mentem el aludni, csak hogy ne kelljen a fájdalmat éreznem. Tegnap, miután megittam egy bögre teát, már éreztem, hogy a torkom lecsillapodott, de azóta nem kapok levegőt, folyik az orrom, és NEM KAPOK LEVEGŐT! Az éjszaka meg rémálom volt... arra emlékszem, hogy egész éjjel orrot fújtam, meg félálomban álmodtam valami hülyeséget... :S Nem, nem volt jó éjszakám. Reggelre egy hatalmas kupac piszkos zsepi hevert mellettem. Anyum sokkot kapott, amikor meglátta őket. :D Nem csodálom. :) Úgyhogy az elmúlt egy-két nap szenvedéssel telt... vagyis még mindig azzal telik.
Történt-e valami jó ezen a héten? Igen. Most már biztos, hogy januárban megyek osztályozó vizsgát tenni spanyolból. Már elintéztem mindent, a pesti tanárnővel is tudtam beszélni, aki azt mondta, hogy majd decemberben írjak neki egy emailt, hogy megbeszéljünk egy időpontot. :) Arra persze már nem olyan jó gondolni, hogy kicsivel több, mint három hónap múlva kell mennem... MOST, ebben a pillanatban még úgy érzem, hogy nem állok készen a feladatra. És amilyen gyorsan eltelt a szeptember, olyan gyorsan lesz majd november, december, majd január. De én próbálok nagyon pozitívan állni a dolgokhoz, és szerintem addigra megtanulok mindent... oké, talán nem mindent. A mindent majd elég lesz az érettségire tudni. :) De azért szorítsatok értem, mert félek. Néha rámtör az az érzés, hogy nem fog menni. Majd ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem, mert ez nem jó hozzáállás. Ha ez jár a fejembe, akkor nem is fog menni. Szóval muszáj hinnem abban, hogy meg tudom majd csinálni. És az érettségit is. Amikor nem megy egy feladat, akkor kicsit elszomorodom, mert maximalista énemnek ez nem megfelelő. De aztán a következő feladat meg könnyen megy, és akkor a kedvem is visszatér. Nehéz megvalósítani az álmokat. Bizony nagyon sok munka kell hozzá. És én bízom benne, hogy ha végre vérszemet kapok, és elkezdek keményen tanulni, annak meglesz az eredménye! :D Esküszöm, jövő héten ez meg fog történni! :)
A suli egyre jobban lefáraszt. Agyilag, fizikailag, érzelmileg... Lassan a béka popója alá kerülök... de szerintem nem csak én vagyok így ezzel. Hála kedves osztályfőnökünknek, hetente kétszer idegösszeomlást is kapok. Ha jól emlékszem, a múltkori bejegyzésemben már meséltem egyről, de most pénteken is hozta a formáját. Le lettünk cseszve, mert nem vittük a táskánkat magunkkal, amikor tűzriadó volt... Ezen igazgatóhelyettes is kiakadt (mármint hogy nem vittük magunkkal a táskát)... -_- Tizenegy éven keresztül, állandóan azt papolták, hogy hagyjuk a cuccunkat ilyen esetben, inkább mentsük az életünket. Erre az utolsó évben módosítanak a szabályon, és persze nekünk erről egy kib*szott szót nem szóltak. Szóval szerintem épp osztályfőnöknek lett volna a feladata az év elején, hogy elmondja, hogy változás történt, nem? Nem azt kell mondani, hogy ki van rakva a faliújságra, miért nem olvastuk el... :S De az óra legjobb része az volt, amikor azt mondta ránk, hogy analfabéták vagyunk... Ne tudjátok meg, hogy hogy kiakadt az osztály az óra után... :D A tesiöltözőnk csak úgy zengett, mert mindenki kiabált, mindenki elmondta a saját véleményét... vicces volt, az egyszer biztos. :) Én már bele se merek gondolni, hogy mi lesz holnap osztályfőnökin! Szerintem mind a két fülembe berakom a fülhallgatót, és úgy "hallgatom" "kedvenc" osztályfőnökünk mondanivalóit. :)
Amúgy néha, amikor egyedül üldögélek a suliban (igen, minden nap elő szokott fordulni), akkor szidom az életet, hogy az én telefonomon miért nincs internet. Azokban a szünetekben olyan jól jönne, hogyha tudnék írni pár szór Twitterre. Igen, mostanában eléggé Twitter függő lettem, ahogy ideülök a géphez, kicsiripelek magamból mindent. Szóval ha hiányolna az a pár olvasóm, akkor azoknak mondom, hogy megtalálnak itt:

NalinaVCF

A reklám után folytatódjon az adás. :D Ha már ez a tévés mondás jutott az eszembe, akkor nem szabad megfeledkeznem az X-Faktorról. Tegnap megláttam a Cool TV-n, hogy adják az amerikai változatot, és... huhhh! Nagyon jó énekesek voltak. Nekem egy fiúcsapat nyerte el a legjobban a tetszésemet. A nevük a The Anser és... engem megnyertek maguknak. Én nem annyira bírom ezeket a fiúcsapatokat, de nekem ők bejöttek. Főleg a drága piros sapkás úriember, aki nem csak helyes, de nagyon jó a hangja is. Nagyon szorítok értük, hogy bejussanak a döntőbe! :D

Rajtuk kívül volt olyan,, akik majdnem megsirattattak engem. Ilyen volt Stacy Francis és Melanie Amaro. Csodálatosak voltak. :) ITT és ITT megnézhetitek őket, mert szerintem érdemes. :) Amúgy nem meglepő, hogy a hihetetlen nagy tehetségeken kívül rengeteg bolond is érkezett a válogatókra. Én jókat nevettem. A "legjobb" az volt, amikor az egyik pasi letolta a gatyáját, és úgy énekelt (nem, nem volt rajta alsógatya!). Szegény Paula Abdul rosszul is lett a látványtól. Komoly! (Habár nem csodálom! :D) De akadt olyan is, aki nem tudta felfogni, hogy NEM tud énekelni. Ilyenek mindenhol vannak, legyen szó Amerikáról vagy Magyarországról. Amúgy a magyar X-Faktor nekem eddig nem jön be. Már a táborban vannak, de még mindig nincs olyan, akit kinevezhetnék a kedvencemnek. Még senki nem fogott meg, ami nem jó jel. De épp most kezdődik a mai adás, úgyhogy én most megyek is, keresni az új kedvencemet. :D Talán ma megtalálom, de lehet, hogy még most sem... majd meglátjuk! :)

Két hét, négy meccs

2011-09-25T11:10:00.000+02:00

Drága csapatomat kicsit elhanyagoltam blog szinten, és most jön a pótlás. Igazából ez főleg azért volt, mert - mint a címben is olvashatjátok - két hét alatt négy meccset játszottak. És bizony jövő héten is két meccsük lesz, szóval majd azt is egy bejegyzésben fogom kitárgyalni. Mivel most négy meccsről van szó, tényleg egy kis összefoglaló lesz.

Genk 0-0 Valencia
Múlt hét kedden rendezték meg a Bajnokok Ligája első fordulóját, ahol a Valencia a belga Genkkel találkozott. A meccs különlegessége az volt, hogy a belga csapatban két magyar is játszott, Köteles László és Tőzsér Dani. Ha visszaemlékszek a meccsre, akkor rögtön az jut az eszembe, hogy elég pörgős volt. Hol itt, hol ott volt a labda, és szerintem egy jó meccsnek lehetett nevezni. Mint az eredményből látjátok, egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie, és ez első sorban a kapusok és a védők érdeme. Persze voltak olyan helyzetek, amiket illett volna belőni, viszont Fortuna egyik csapatot sem részesítette előnyben. A meccs után elég negatív kritikákat olvastam a magyar oldalon, és eléggé temették a csapatot, aminek én hangot is adtam. Szerintem tényleg jó meccs volt, és igen, nem nyertünk, de attól még ez nem azt jelenti, hogy nem jutunk tovább a csoportból. És ha netalántán csoport harmadikak lennénk, akkor ott lesz az Európa Liga, amiben lehet, hogy előrébb jutunk, mint mondjuk a BL-ben tennénk. Persze ez még a jövő zenéje. A következő BL meccs szerdán lesz, a Chelsea ellen. Na az a meccs már tényleg fontos lesz!

Sporting Gijón 0-1 Valencia
A múlt hétvégi bajnoki meccsünk... hát bennem nem nagyon maradt meg. Lehet, hogy azért van ez, mert elég sokat chateltem a srácokkal a meccs közben, és elvonták a figyelmemet, de azért ennyire... xD A meccsen csupán egy gól született, és az Roberto Soldado nevéhez fűződik (29.perc). Hogy mi történt még a meccsen? Ööö... hát nem igazán tudom elmondani. muszáj megnéznem még egyszer a meccset. :D

Valencia 2-2 Barcelona
A szerdai meccs... olyan volt, mint egy álom. Azt hittem, hogy tényleg álmodom. Amit azon a meccsen műveltünk, az egy csodával ért fel. Hihetetlen volt. Az első félidő volt a mi félidőnk. Konkrtétan ilyen sz*rul még életemben nem láttam játszani a Barçát. Kezdjük ott, hogy Guardiola valamilyen oknál fogva három, igen, jól olvastátok, HÁROM védővel kezdte el a meccset. Oké, lehet, hogy egy kiscsapat ellen ezt megteheti, de azért a Valencia ellen... :/ Érdekes, mit ne mondjak. Ez a taktika viszont nagyon jól jött nekünk, mivel a 11.percben Abidal öngólt szerzett, így 1-0 lett az állás. Ha jól emlékszem, Mathieu beadásába ért bele, ami egyenesen a saját kapujába bandukolt. De hamar lefagyott a mosoly az arcomról a mosoly, mivel két perccel később Pedro egyenlített (13.perc). A labdát sikerült Guaita mellett berúgnia. Kezdődött minden elölről. Fura, de a dominanciánk megmaradt ezek után is. A 22.percben pedig jött egy újabb gól... egy Valencia gól, amit Pablo szerzett. El sem tudtam hinni, azt hittem, hogy csak álmodok. A legmeglepőbb talán a Barça védekezése volt. Pablora egy ember sem vigyázott, így nem volt nehéz dolga a labdát a kapuba juttatni. Akár a harmadik gólt is megszerezhettük volna... a meccs legnagyobb helyzete Soldado előtt adódott, aki közvetlenül a kapu előtt került helyzetbe, és sikerült mellé lőnie. Mindenki fogta a fejét... mindenki!
A második félidőben már sajnos kezdett éledezni a Barcelona, és bizony elég közel jártak az egyenlítő gólhoz. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Valenciának is akadtak olyan helyzetei, amiből tovább növetlhették volna az előnyüket. Végül, a 76.percben Fabregas tette a pontot az i-re, kialakítva a 2-2-es végeredményt. Legszívesebben belefolytottam volna egy kanál vízbe Fabrit, mert szerintem egyáltalán nem érdemelték meg az egy pontot. És ezt bizony nem csak én, nem csak a Valencia szurkolók gondolják így. Másnap angolon két csoporttársam a meccsünkről beszélgetett, és bizony ők is megmondták, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. ÁMEN! A meccs végén amúgy kiállították Jordit, mivel beszólt valamit a partjelzőnek, és a drága két meccses eltiltást kapott... -_- Először senki sem értette, hogy mi történt, minden csak később derült ki. Szóval jövő hétvégén is nélkülöznünk kell. :( Amúgy ezután a meccs után büszke voltam arra, hogy Valencia szurkoló vagyok. :)

Sevilla 1-0 Valencia
Viszont a tegnapi meccs erre nem adott okot. Ahogy az egyik szurkoló társam mondta, ezen a héten megjártunk a mennyet és a poklot is. Sajnos tegnap nem igazán tudtam nézni a meccset, mivel a netem enyhén szólva sz*r volt. A stream tíz másodpercenként megállt, és bizony hamar elvesztettem a türelmemet. :S Viszont a kommentekből tudtam követni az eseményeket, így tudom, hogy mi is történt a pályán. Amit még én is láttam, az a meccs egyetlen gólja, amit Kanouté szerzett a 17.percben. A többit... már nem igazán. Azt persze én is láttam és éreztem, hogy a tegnapi meccs nehéz lesz. A srácok nagyon kihajtották magukat a Barça ellen, és ez sajnos befolyásolta a tegnapi meccset. Fáradtak voltunk, gyengék. Katasztrofális meccs volt. A védelem borzalmasan működött, a támadójáték sem volt az igazi. A tegnapi nem a mi napunk volt. KÉT kiállítás is volt a Sevillában, amit nem tudtunk kihasználni. Ráadásul Aduriz elvesztette a fejét, és rálépett az egyik sevillai lábára, aki persze megjátszotta a nagyhalált, és Adurizt is leküldte a pályáról a játékvezető. Ami a legdühítőbb volt, az az, hogy Banega bünetőt hibázott. Amikor megláttam, hogy ő lövi, már tudtam, hogy nem lesz meg az egyenlítés. Banega... hogy is mondjam... nem alkamas ilyen feladatot elvégezni. Kb. bárki be tudta volna rúgni azt a büntetőt, de ő... nem! A második félidő híres lett a sevillai színházról, mivel a pályán láthattuk a legjobb alakításokat. Igen, ilyenkor mindig azt érzi az ember, hogy a másik csapat nem érdemli meg a győzelmet... de ha belegondolunk, mi sem. Én örültem volna egy pontnak, de sajnos nem jött össze.

Tehát ennyi lett volna a kis összefoglalóm! :D A menetrend a következő: szerdán a Valencia hazai pályán fogadja a Chelsea-t, majd szombaton a Granadát látja vendégül. A hazai pálya sok erőt adhat a csapatnak, úgyhogy bízzunk benne, hogy ismét egy JÓ Valenciát láthatunk. AMUNT!

School sucks

2011-09-24T11:39:00.000+02:00

(A szobám tényleg így néz ki! xD)

Az írói válság ismét megjelent. Halkan, csendesen osont be hozzám, és egy pillanat alatt változtatott meg mindent. Egész szeptemberben nem hagyott békén. Az agyam egy részén eluralkodott, nem hagyott gondolkodni, kreatívkodni. Amikor pedig támadt egy ötletem, akkor azt kezdte súgni a fülembe, hogy Ne, ne tedd! Ne írd le! Most nincs hozzá kedved... Hát... kedves írói válság, ma nem vagy rám hatással. :P
Fáj a szívem, hogy nem írogatok mostanában. Több, mint egy hete volt az utolsó bejegyzés, és megmondom őszintén, nekem fel se tűnt. :( Kár, hogy ennyire elhanyagoltam a blogomat. Újra nyarat akarok, mert akkor olyan sok időm volt, és akkor írtam, amikor akartam. Tény, hogy akkoriban a személyes bejegyzéseimben sok érdekességet nem találtatok, mivel olyan hú, de nagy dolgok nem történtek az életemben (kivéve két napot :D). De mégis, legalább tudtam írni. Most meg... agyilag teljesen lefáraszt a suli, és ez nincs jó hatással rám. Nagy mértékben megjelent a lustaság, a nemtörődömség, a punnyadás. Oké, ezek nyáron is észrevehetőek voltak valamilyen mértékben, de akkor az senkit sem zavart. Most viszont, amikor igenis fontos lenne a tanulás, inkább ezeket a dolgokat választom. Nem jó dolog, tudom, de még valahogy nem álltam át. Nekem még mindig nyári hangulatom van. Lehet, hogy az időjárás is hozzájárul ehhez, mivel már jövő héten október, de még mindig csodaszép idő szokott lenni. Tény, hogy reggelente majd meglehet fagyni, de napközben mindig kisüt a nap, és jó meleg van. Kivéve, amikor ugye nem. :D Meg annyira még nem érzem ezt a suli feelinget. Szinte minden hét azzal telt el, hogy azt mondtam, hogy jajj, ez még csak az első/második/harmadik hét, amikor suliba járunk, majd következő héten tanulok rendesen... Sejtitek, hogy ez nem történt meg. Pedig már dogákat is írtunk, de még mindig ez jár a fejemben. Talán egyszer végre észhez térek, még mielőtt nem késő. :P
Például tegnap kaptam egy karót franciából, mert nem csináltam házit. Jó, persze, sosem szoktunk házit írni, de azért mégis lehetett volna annyi eszem, hogy megírom, mert vagy milliószor mondta. De mindegy. Most is van házi, és azt meg muszáj megcsinálni, mert mindenkinek más témáról kell írni pár mondatban... Majd valamit összehozok... hétfő reggel. xD Eddig, ezen a karón kívül csak négyeseim vannak. Matekból is négyest írtam, töriből is... És rájöttem, hogy én a büdös életben nem fogok ennél a tanárnál ötöst írni töriből. Minden hülyeségbe beleköt, aláhúzza a jót, majd fölé írja ugyanazt, meg hasonlók. Például most az egyik barátnőm dogájában aláhúzott bizonyos dolgokat azzal a címszóval, hogy feleslegesek, viszont a másik barátnőm dolgozatában már hiányjellel írta oda ugyanazokat... :S Na most akkor hogy is van ez? De a legjobb az volt, hogy egyik osztálytársam előre megírta otthon a dogát, kimásolta a tankönyvet szinte szóról-szóra, és csak hármast kapott... xD Na ez már a röhej kategóriába tartozik. Meg ugye vannak bizonyos emberek, akik állandóan ötöst vagy dupla ötöst kapnak. Szerintem ha leírnám ugyanazokat a dolgokat, mint X, akkor ő lehet, hogy dupla csillagos mosolygós ötöst kapna, még én egy kemény négyes alá-alá-alá-alá-...-t kapnék. Igazságtalan az élet, és erre bizony a suliban döbbenünk csak rá igazán.
A tegnapi nap igazán kaotikus volt, hála osztályfőnöknek. Egyik barátnőm anyukája azt mesélte, hogy osztályfőnök valami olyasmit mondott nekik szülőin, hogy nem lehet két nyelvből érettségizni. Engem ez sokként érintett, hiszen én ezt tervezem. Egy spanyol emeltet és egy angol emeltet tenni. Annyira felzaklatott ez a dolog, hogy a szívem rendesen el kezdett dobogni. Egész matekon az járt a fejemben, hogyha ez tényleg így van, akkor mi lesz velem. Akkor mi legyen a választott tantárgyam, meg hogy akkor el kell mennem nyelvvizsgázni, meg ilyenek. De még mielőtt teljesen eluralkodott volna rajtam a pánik, eszembe jutott, hogy megkérdezem igazgatóhelyettest. Következő szünetben így is-úgy is le kellett mennem a tanáriba, mivel csütörtökön rajz fakton ott hagytam az angol könyvemet (az volt a vetítő alátét xD), és vissza akartam kérni tanártól. Szerencsére visszaadta, és az igazgatóhelyettes is megnyugtatott, hogy LEHET két nyelvből érettségizni. Tény, hogy megnyugodtam, de közben elöntött a düh. Olyan jó lenne, hogyha olyan osztályfőnökünk lenne, aki el is tudná végezni ezt a feladatot rendesen! A pontszámítást is töritanár magyarázta el nekünk rendesen! És ez azért már gáz! :/
Amúgy tegnap, amikor odamentem igazgatóhelyetteshez, akkor mondta nekem, hogy megérkezett az értesítés a pesti gimiből, hogy mehetek osztályozó vizsgát tenni. OH YEAH! Csak a papírt még nem kaptam meg... majd elvileg osztályfőnök odaadja (ha nem veszíti el, persze :P). Elvileg a sulinkból még egy-két ember jön oda osztályozózni, szóval jó lenne, hogyha nem egyedül kéne bolyonganom Pesten, és vizsga előtt jól jönne a lelki támogatás is. :D Meg az se lenne rossz, hogyha felvehetném a kapcsolatot a spanyol tanárnővel, hogy egyeztessünk, hogy miből készüljek. :) Ahogy erről írok, elkezdtem izgulni, és egy kicsit pánikolni is, de annyi pozitív energiát kapok a környezetemtől, hogy tényleg elhiszem, hogy képes vagyok megcsinálni nem csak az osztályozó vizsgát, hanem az érettségit is. És szerintem ez a megfelelő hozzáállás. :)

Bizonyíték arra, hogy nem mindig rossz az a francia nyelv. :)

Oh, mon Dieu!

2011-09-15T19:48:00.001+02:00

Minden nap, amikor hazaérek, megebédelek, majd beülök a szobámba, és csak lesek ki a fejemből. Hihetetlen, de az iskola teljesen leszívja az energiámat. Oké, eddig sem voltam valami jó formában az elmúlt években, de ez az év már rosszul kezdődik. Tényleg, amikor délután hazaérek, egyszerűen nincs kedvem és nincs erőm megcsinálni a házi feladatokat. Amit tudok tenni, az az, hogy lefoglalom magam egy kis tévé nézéssel vagy mondjuk netezéssel. Ezek után még van egy kis esély arra, hogy este rászánjak az iskolára fél órát. Lehet, hogy azért van ez, mert még most kezdődött a suli, meg ugye már ott lebeg előttem az érettségi és a felvételi, amik plusz terhet raknam rám. Vagy egyszerűen tényleg nehéz most minden.
Az biztos, hogy sikeresen túléltem már pár dolgozatot. Tegnapelőtt írtam egyet franciából, ami négyes lett. Tegnap írtam matekból, ma pedig töriből. Az biztos, hogy a matek hármas lesz, a töri... hát azt nem tudom. Én egy gyenge négyesnek érzem a mai produkciómat, de ennél a tanárnőnél sosem lehet tudni, hogy most épp hogyan teljesítettem. :P Eddig csak egyszer kellett felelnem, franciából. Ma volt is vita emiatt. Elmondta tanárnő, hogy ki milyen jegyeket kapott, és... ment a felháborodás. Nem tudom, említettem-e már, hogy a mi francia csoportunk... a legrosszabb... minden tekintetben. Már harmadik éve tanuljuk, és még mindig nem tudunk semmit. Azért, mert 1. nem tanulunk, 2. nem is érdekel minket ez a nyelv. Viszont sok választási lehetőségünk nem volt, mivel akik első nyelvként angolt tanulnak, azok vagy németet vagy franciát tanulhatnak második nyelvként. -.- Szóval én azért választottam a franciát, mivel... a németet ki nem állhatom. Na de vissza a sztorihoz. A tanárnő már mindenkit elkönyvelt magának. A kilenc fős csoportból csak hárman-négyen vagyunk olyanok, akikkel szimpatizál. És ezek a jegyek alapján meg is látszik, amiket most kaptunk. De tényleg! Igazából ő adna szívesen jó jegyeket mindenkinek, csak... hát az órai munka meg az egészhez a hozzáállás nem igazán megfelelő a csoport nagy részéről. Legszívesebben mindenki leadná a nyelvet (de nem lehet! :S), de azért van két-három ember, aki azért néha tanul az órákra. Én nem szoktam tanulni franciára, de attól még az eddigi két év végén ötös voltam belőle. Oké, szerintem van nyelvérzékem, ami szerintem hozzásegített ehhez. Szóval a mai óra fele a drámázással ment el. Engem annyira nem érdekelt, hogy négyest kaptam, az nálam nem számít rossz jegynek, főleg ebből a tantárgyból. Na de volt olyan, akit elég rosszul érintett a kettes vagy a hármas, amit kapott. Persze nem hiszem, hogy bármi változás is fog történni a mai óra után. Szerintem mindenki a túlélésért fog küzdeni. :P
Amúgy már alig várom, hogy hétvége legyen. Nekem ez ad erőt, hogy arra gondolok, hogy már csak x napot kell várni péntek délutánig. A hetem eddig elviselhető volt. Hétfőn volt például az osztályfényképezés. Na... -.-' Az nem épp a legjobb dolog volt a héten. Azért, mert osztályfőnök beültette mellém azt a csávót, akit annnnnnnnyira nem bírok. Az még oké, hogy ott ólt mellettem. Na de amikor az összeborulós meg hülyülős képek voltak, akkor a fotós mutatta neki, hogy ő is karoljon át. HÁT B*SZD MEG! Azt hittem, ott halok meg! Egyszerűen nem akartam, hogy hozzámérjen. Nem tudom, hogy találkoztatok-e már olyan emberrel, aki taszított titeket. Hogy az egész lényét nem bírtátok elviselni magatok mellett. Itt nem feltétlenül a külsőre kell csak gondolni, hanem a viselkedésére, a személyiségére, MINDENÉRE! Annyira passzív az egész osztállyal szemben, hogy az valami hihetetlen! Nem beszél senkivel, nincsenek barátai. És ne higgyétek azt, hogy ez miattunk van! Már sokszor beszéltünk róla, és bizony nem egy ember mondta azt, hogy még kilencedikben próbáltak vele beszélgetni, barátkozni, de egyszerűen nem érdekelte őt. Nem tudom, hogy hogy lehet valaki ilyen. Én szívesen elküldeném pszichológushoz a srácot, mert szerintem komoly problémái lehetnek. :/ Amúgy aznap már túl sok volt belőle nekem, mivel angolon vele kellett dolgoznom. -.- Ha én nem kezdtem volna el beszélni azokról a hülye képekről, szerintem óra végéig csak lestünk volna ki a fejünkből. Na, hát ennyire passzív! Már megkaptuk az osztályképeket, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy megnézzem őket.... Nem megy... :S
Amúgy mi volt a hét eddigi legjobb pillanata? Ööö... nem tudom. Talán az, hogy ma elmaradt a faktom! :P Kedden volt Valencia meccs, amiről majd szerintem szombaton írok. Tegnap meg volt spanyol órám. Szegény tanárnő kicsit ki volt készülve idegileg, de valahogy örült, hogy órája van velem. xD Nem vagyok egoista, de szerintem kedvel engem. :) Néhanapján eszembe jut, hogy ha netalántán tényleg leérettségizek spanyolból, és még fel is vennének spanyol szakra valamelyik egyetemen, akkor... nem kellene többet hozzá járnom. És ez elszomorít, mert én szeretek órára menni, mert ott mindig kapok egy kis bátorítást. Egy-két dicséret egy hétre ad erőt a tanulással kapcsolatban. És én szívesen járnék hozzá még órára. Ki tudja, lehet, hogy majd tanulok nála olaszt. Elvégre az a nyelv is rajta van a listámon. :) De amúgy ugyanez a dolog jutott eszembe a zenesulival kapcsolatban is, mivel ez az utolsó évem ott. Fura lesz, hogy jövő ilyenkor már nem kell zongora órára gyakorolnom, vagy épp szolfézsre járnom. Igaz is, most már zeneelméletre kell bejárnom, és érzem, hogy "fantasztikus" másfél órákat kell majd eltöltenem kedd délutánonként. :P De jövőre azért hiányozni fog ez is. Igaz, ki tudja, hogy mi lesz jövőre!

Just because! :)

Miss Elfoglaltság

2011-09-11T20:41:00.000+02:00

Nem megy az utóbbi időben a blogolás. :( A suli miatt elég kevés a szabadidőm és amikor leülök a gép elé, akkor is csak annyira van erőm, hogy bepötyögjem, hogy twitter.com, és el kezdjek csicseregni. Ott aztán minden nap megtalálhattok. Lassan úgy érzem, hogy Twitter függővé válok. Például már a Tumblr-t se használom annyit. Van, hogy napokig nem rebloggolok semmit se, és ilyen személyes dolgokat... már millió éve nem írtam oda. Szóval ha hiányolnátok, akkor inkább a Twitteren keressetek, mint Tumblr-ön. :)
Mi történt az elmúlt egy hét során? Visszatért minden a régi kerékvágásba. Megint rohangálok össze-vissza, mint a veszett egér, és az idővel sem tudok már úgy zsonglőrködni, mint azt a nyáron tettem. Sajnos nem tudom rendesen beosztani az időmet, és ez a suliidő alatt... elég necces. Például amikor kora reggel csinálom meg a házikat, vagy éppen óra előtt, délután pedig mindig halogatom a tanulást, és végül ott lyukadok ki, hogy nem tanultam aznap semmit sem. Persze ez még csak az első teljes hét volt, úgyhogy megbocsátható. De mostantól nagyon kell ügyelnem arra, hogy mindenre maradjon időm. Nehéz lesz, főleg nekem, de tényleg megpróbálok majd figyelni erre.
Szeretem, hogy három nap is elmarad az első órám. Így legalább egy fél órával tovább alhatok, mint általában. Persze kellhetnék később is, de... félek, hogy elkésnék. :) Mint már említettem, ilyenkor szoktam házit írni, meg átolvasni a jegyzeteket. A suliban igazából nem történt semmi említésre méltó. Legalábbis én nem emlékszem semmi olyanra, ami nagyon izgalmas lenne. :P A szerda délutánról viszont van mit mesélni. A spanyol tanárnőm mondta, hogy most már keressem fel az egyik iskolát az osztályozó vizsga miatt. Én az egyik pesti gimit választottam, és szerda délután fel is hívtam őket. Amikor először hívtam őket, épp becsengettek (7. vagy 8. óra tájékán), és az ottani spanyol tanárnőnek épp órája volt. Felhívtam őket negyvenöt perc múlva, de akkor foglalt volt. Majd mikor pár perccel később újra rájuk csörögtem, akkor a titkárságon lévő nő azt mondta, hogy a tanárnő elviharzott, és még a kollégái sem látták. xD Amúgy szegény nőt annyira sajnáltam, mivel egy óra alatt kb. háromszor kellett elmennie miattam a tanáriba. Nem baj, a mozgás nem árt az ilyen irodai munkát végzőknek. A nagy telefonálgatások miatt viszont későn értem oda a zenesuliba. Igen, szerdán volt az órabeosztás. Hál'Isten, a szolfézsom nem ütközik semmivel sem, az kedden lesz. Zeneelmélet lett a neve, és nem igazán tudom, hogy mennyire különbözik az eddigi óráktól. A zongora óráim pedig hétfőn és pénteken vannak. Sajnos a szerdai fél kettőt már lefoglalták -.-', úgyhogy be kellett érnem a péntekkel. Élmény lesz duplatesi után rohanni zongorára, de sebaj! :)
Csütörtök délelőtt viszont újra megkerestem a pesti gimit, mivel a titkárságon lévő nővel megbeszéltük, hogy mikor lenne érdemes őket hívni. Nagy nehezen fel is vették, és... megint nem jártam sikerrel. És kiderült, hogy szerdán feleslegesen hívogattam őket, mivel először a sulimnak kell kérvényt írnia, hogy szeretnék osztályozózni, és csak azután döntik el, hogy mehetek-e, és ha igen, akkor ki vizsgáztat. Szóval gyorsan fel is mentem igazgatóhelyetteshez, és el is intéztük. Ő azt mondta, hogy csak egy hét múlva hívjam őket, mivel addigra talán elintézik a dolgokat. De amúgy biztos vagyok benne, hogy nem az a nő vette fel a telefont, mint előző nap, mivel csak felismert volna engem. Na meg a szerdai nő nem mondta, hogy két spanyol tanár is van, míg a csütörtöki igen... Bonyolult az élet...! :P
Csütörtökön amúgy megvolt az idei első rajzfakt is, és a tavalyi érettségit oldattuk meg Szandival. Egész jól ment. xD Jó, azért néha kellett a segítség füzet vagy tanár formájában... :D Ha tanul rá az ember, simán megcsinálhatja 90%-ra. Persze vannak benne elég hülye feladatok, amikhez először nem biztos, hogy hozzá tudnék szólni. :D Aztáááán... pénteken volt az első zongorám. Tíz perces csúszással kezdődött az órám, majd kb. tíz percet beszélgettünk tanárral, és a maradék időben pedig kicsit zongoráztam is. :D Azt mondta, hogy idén nem akar megterhelni, mivel így is sok lesz a dolgom... OH YEAH! Igazából imádkoztam azért, hogy valami ilyesmit mondjon. :) Meg azt is mondta, hogy majd könnyebb darabokat is viszek a vizsgára. Kész Hawaii! :D
A mostani hétvégén se történt sok minden. Tegnap volt Vale meccs, amiről már olvashattatok, de tegnap játszott még a Recre is, és 1-0-ra legyőzték az Hérculest. MUAHAHAHAHAAAAAAAA! :D Nem, nem szeretem az Hérculest, úgyhogy külön öröm volt, hogy nyert a Recre. Ma délben volt Betis meccs is, és ők is 1-0-ra nyertek a Mallorca ellen. És mindjárt kezdődik a Barça B-Depor meccs, és nem lepődnék meg, hogyha a Depor 1-0-ra nyerne. :D
Hogy milyen lesz a következő hetem? Nehezebb, mint az előző. Az biztos, hogy írok egy töri meg egy matek dogát, de hogy lesz-e valamilyen meglepetés felelés vagy röpdoga, azt sajnos nem tudhatom. :S Lassan el kéne kezdenem rendesen tanulni, hogyha el akarom érni a céljaimat. Nem akarom, hogy a saját hülyeségem miatt ne vegyenek fel oda, ahova szeretnék felvételizni!

2001.09.11.

Borzasztó dolog, ami tíz évvel ezelőtt történt. És az még szörnyűbb, hogy képesek ilyet tenni az emberek... majdnem 3000 ember hunyt el aznap, és sokan még ma sem tudták feldolgozni az akkor történteket. Szomorú, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek. :(

#SoldadoSelección: Valencia CF 1-0 Atlético Madrid

2011-09-11T11:58:00.000+02:00

Két hét szünet után újra pályára léptek európaszerte a klubcsapatok. A hosszú szünet oka a különböző válogatott mérkőzések voltak. Nem csak EB selejtezők, de barátságos meccsek is megrendezésre kerültek. Néhány játékost így a klubcsapatoknak nélkülözniük kellett. A Valenciából is behívtak pár játékost a különböző nemzeti csapatokba. Sergio Canales, Adil Rami, Mehmet Topal és Éver Banega is bekerült saját válogatottjuk keretébe. Ezalatt a Valencia sem pihent sokat, mivel szeptember elsején részt vettek egy jótékonysági tornán Murciában, amit a lorcai földrengés áldozatainak megsegítéséért rendezték.. Büszkén kijelenthetem, hogy nyertünk! A Villareallal 0-0-t játszottunk, a Málagát viszont 2-0-ra megvertük, így a végső győzelem is a miénk lett.
A hosszú szünet végét már mindenki várta, hiszen a szurkolók látni akarták újra saját csapatukat. Ez a nap pedig tegnap elérkezett. És nem is akármilyen mérkőzés formájában. A Valencia hazai pályán fogadta az Atlético Madridot. ÉN nem szeretem, ha a Tico ellen játszunk. Egyszerűen nem. xD Ez egy olyan párharc, amiben bármelyik csapat nyerhet, tehát kiszámíthatatlan. (Na jó, azért a Valencia mindig kiszámíthatatlan. :D) Tegnap este, már kicsit álmosan, de azért megnéztem az este tízkor kezdődő meccset. És véééééégre egy normális kommentátor közvetítette a meccset. Szegénynek nem igazán jegyeztem meg a nevét, de a hangja a lapján természetesen ismerem, de nem sokat hallottam őt Valencia meccset kommentálni. És hál'Isten stúdióbeszélgetés sem volt, úgyhogy szerencsére most nyugodtan tudtam nézni a meccset. Nézzük is meg gyorsan, hogy kik játszottak tegnap este:

Valencia CF : Guaita, Miguel, Rami, Víctor Ruiz, Mathieu, Albelda, Tino Costa (Topal, min. 68), Piatti (Jordi Alba, min 62), Pablo Hernández, Jonas (Canales, min. 70) y Soldado.
Atlético de Madrid: Courtois, Silvio, Miranda, Domínguez, Filipe, Luis, Tiago, Suárez (Juanfran, min. 76), Gabi, Reyes, Falcao y Adrián (Arda, min. 58).

Ahogy elkezdődött a meccs, lassan, de biztosan a Valencia fölénye volt érezhető. Az első félidőben jobban játszottunk, mint a Tico. Voltak helyzetek mind a két csapatnak, viszont nem találtak be egyik kapuba sem. Vagyis de... Piatti gólt szerzett, viszont a bíró nem adta meg les miatt. A visszajátszás után viszont tisztán lehetett látni, hogy az bizony NEM VOLT LES, tehát a játékvezető egy érvényes góltól fosztotta meg a csapatot. Persze voltak még kétes ítéletei, de arról picit később. Az első féldiő tehát 0-0-val zárult.
Kíváncsian vártam, hogy hogyan alakul majd a második félidő. Éreztem, hogy nem lesz ez egy gól nélküli döntetlen, viszont azt nem tudtam, hogy hány gólt fognak szerezni. A félidőben nem történt változás egyik csapatnál sem, tehát ugyanaz a tizenegy folytatta a játékot. Az 52.percben jött az örömködés. :D Miguel beadása után Soldado fejese került a kapuba, ami a Valencia vezetését (és későbbi győzelmét) jelentette. Ez a gól két részről is érdekes. Először is Miguel. Vele a klub az átigazolási szezon lejárta előtt egy-két nappal fel akarta bontani a szerződést. A portugál nem nevezhető könnyű esetnek, elég sok probléma volt/van vele. Nevezhetjük őt balhés alaknak. :) Ám a klub megkegyelmezett neki, és Emery is úgy döntött, hogy ad neki egy második esélyt. Erre a tegnapi meccsen gólpasszt adott. Remélem érzitek azt a kis iróniát, amit én. :D A másik érdekessége ennek a gólnak, az pedig a gólszerző. A helyszínen nézte meg a meccset a spanyol válogatott edzője, Vicente del Bosque. Már nagyon régóta várják a Valencia szurkolók, hogy behívja Soldadot a nemzeti tizenegybe, viszont ez mindig elmaradt. Ez elég nagy felháborodást kelt/ett a szurkolók körében, hiszen az előző szezon végén, és idén is remek teljesítményt nyújt. Nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi szezont ugyanannyi góllal zárta, mint a híres-neves exvalenciai David Villa. És erre, amikor ott van a helyszínen Del Bosque, Soldado gólt lő. :D Hát már nem azért, de szegény mit csinálhatna még azért, hogy bekerüljön a La Rojába?! Most nem akarok én senkit se kritizálni, mert most épp nem az a téma xD, de hogyha nem kerül be legközelebb Soldi a spanyol válogatottba, akkor... valakit nagyon megverek. :P

Na de térjünk vissza a meccshez. A Valencia gólja után érezhető volt, hogy kicsit visszavett a csapat, és bizony az Atletico ezt ki is használta. A meccs utolsó időszakában nagyon hajtott a Tico, viszont nem sikerült gólt szerezniük. A nagy reménységek, Falcao és Diego sem tudták megmenteni a matracos csapatot. Persze voltak érdekes dolgok, amikért az Atletico szurkolói büntetőt szerettek volna. Ilyen volt például Rami kezezése, vagy az az eset, amikor Rami fellökte Diegót. Az első esetet még sajnos nem sikerült megvizsgálnom, de a kezezések mindennaposak a tizenhatoson belül, úgyhogy a bírók azokat nem igazán szeretik befújni. Tény, hogy Rami a földön fekve konkrétan kapus módjára fogta meg a labdát, de mondjuk azt, hogy ráesett a labdára. xDDDDDD A másik esetet viszont már láttam párszor, és bizony nem tudom, hogy én akkor mit is ítéltem volna a játékvezető helyében. Tény, hogy Rami lökött egyet Diegón, viszont én azt éreztem, hogy azért Diego el is akart esni. Szerintem meg lehetett volna adni a büntetőt, de... nem tudom. Ha százszor megnézem a lassítást, akkor sem tudnám eldönteni, hogy mennyire volt az. :P De vegyük úgy, hogy ha mi nem kaptunk meg az érvényes gólt, akkor ők meg nem kaptak tizenegyest. xD Így az igazságos! :D
A meccs vége elég izgalmasra sikerült, de négy perc hosszabbítás után a játékvezető, González González lefújta a mérkőzést, így a Valencia megszerezte második győzelmét a bajnokságban. Tehát a végeredmény: Valencia CF 1-0 Atlético Madrid

Szerintem egy egész jó kis meccs volt a tegnapi. Tény, hogy a végére eléggé lefáradtam, és már alig vártam, hogy vége legyen. :) Én nagyon elégedett voltam a teljesítménnyel. A legbüszkébb a védelemre vagyok!!! A Rácing elleni katasztrófa után most remek teljesítményt nyújtottak. Ez köszönhető a debütáló Víctor Ruiznak, a mindig jól játszó Raminak, és a két szélsőnek is, Miguelnek és Mathieunek is. :) Mind a négyen kapnak egy-egy piros pontot tőlem. :D
Na de ki volt a meccs legjobbja? Soldado most remek formában van, és szerintem megérdemelné, hogy újra megválasszam a legjobbnak. :) De jól játszott Piatti és Jonas is, Guaita is jól védett, a védelem is jól muzsikált... jók voltunk, na! :D

A bajnokságban jelenleg a második helyen állunk, mivel tegnap a Barça csak ikszelt a Real Sociedaddal, míg a Real megnyerte a városi rangadót a Getafe ellen. Olyan jó érzéssel tölt el, hogy a Barcelona előtt állunk a tabellán... oké, tudom, hogy nem sokáig lesz ez így, úgyhogy kiélvezem minden pillanatát. A tabella természetesen még változni fog, hiszen ma és holnap is lesznek meccsek, tehát a pontos állást nem tudom megmondani. Az biztos, hogy a Reallal együtt 6-6 ponttal állunk a La Liga élén. Még a Betis és a Mallorca csatlakozhat ehhez a csoporthoz, de csak az egyikük, mivel ebben a fordulóban egymás ellen játszik a két csapat (én mondjuk örülnék egy Betis győzelemnek, de ezt csak így zárójelesen jegyezném meg :D).

A következő Valencia meccsre nem kell sokat várni, mivel kedden kerül sor a Bajnokok Ligája első csoportmeccseire. A Valencia Belgiumba utazik, ahol Tőzsér Dani csapatával, a Genkkel fognak játszani. Érdekes kis meccs lesz, szerintem nem lesz egy egyszerű menet. :) Addig is... AMUNT!

Az utolsó első nap

2011-09-02T21:58:00.000+02:00

Minden ember életében bekövetkezik az a pillanat, amikor utoljára lépi át a gimnázium küszöbét. És ez velem is megtörtént tegnap. Már olvashattátok, hogy nem igazán vágytam vissza az iskolapadba. De hát muszáj menni, ennyi már csak elvárható egy 17-18 éves fiataltól. Igen, már lassan nagykorú leszek, ami meglep, hiszen nagyon nem érzek semmi változást. Még mindig ugyanolyan vagyok belsőleg, mint pár éve. Jó, talán még bolondabb lettem, de ez mellékes. Külsőleg sem igazán változtam. Szerintem egyáltalán nem nézek ki annyinak, amennyi vagyok (inkább fiatalabbnak). Habár még kilencedikbe volt olyan, aki idősebbnek gondolt. :) Persze ez emberfüggő. Én például pocsék vagyok kortippelésben. Szerintem tízből talán két embernek eltalálnám az életkorát. Szóval engem ilyenekkel ne zaklassatok. :D
De térjünk vissza a "pokolhoz". Tegnap reggel iszonyatos hányingerem volt, az izgulásomnak köszönhetően. Talán kicsit felizgatott a gondolat, hogy ez az utolsó évem meg minden. A két szelet kalácsból csak az egyiknek a negyedét tudtam leerőszakolni a torkomon... a többit nem akartam megkockáztatni, mert szerintem elhánytam volna magam. Nálam kétfajta izgulás van: ez, amikor rosszul vagyok, és nem tudok enni, meg van az, amikor tömöm magamba a kaját. Érdekes ez, de nem vagyok valami tudós, aki erre itt és most magyarázatot tudna adni. :) Hamar elkészültem, és apum elvitt suliba. Épp összetalálkoztam egyik barátnőmmel, úgyhogy nem egyedül kellett belépnem a suli kapuján. A termünkben már voltak páran, és drága Ándrejjááááá :D foglalt nekem helyet. Ott ülök, ahol tavaly is, csak egy székkel arrébb. :) Mellettem ugye Ándrejjá, aztán a másik oldalamon egy üres szék, amellett meg egy srác. És bizony, lett egy üres szék a teremben, mivel az egyik osztálytársam úgy döntött, hogy magántanuló lesz. Én nem szeretném itt kibeszélni, ezért elégedjetek meg ennyivel.
Aztán ki kellett menni az udvarra az évnyitóra. Dögunalom volt! Már alig vártuk, hogy bemehessünk a termünkbe, és leülhessünk. A villámgyors osztályfőnöki órán tanárnő elmondta, hogy "jajjj, ez az utolsó évetek, sok sikert hozzá, blablabla" és lediktálta az órarendet. Hat lyukasórám van egy héten, és három az első órára esik, úgyhogy... ALHATOK SOKÁIG! :D Amúgy annyira nem vészes a hét, csak az az öt francia... uh! De erről később még mondok valamit. :)
Hogy történt-e valami változás? Igen. MEGINT új angoltanárom van. xD Négy év, négy tanár... jó mi? És még csodálkozik az ember, hogy lassan mindet elfelejt angolból. :P Az új tanár szerintem nem lesz vészes, de én mindent megteszek azért, hogy idén jól teljesítsek angolból. A másik változást pedig ma tudtam meg. Új matektanárt kaptunk. Össze kellett vonni csoportokat, és úgy döntöttek, hogy a mi osztályunkat bontják szét, és én nem a régi tanáromhoz, hanem annak a feleségéhez kerültem... Én szerintem bukok matekból. xD Én nem tudom, hogy hogyan fogok nála összehozni egy hármast. Persze nem biztos, hogy ennyire rossz lesz... Látjátok, bennem még él a remény! :D Lettek új óráink is: média, művészetek és filozófia. Mondjuk művészetekre tök fölösleges lenne bejárnom, mivel ugyanazt fogom hallani rajz fakton is. Oh, igen, fakt. Csütörtök délután szenvedhetek fél négy-négyig. A vicces az, hogy elvileg sem én, sem Ándrejjá, sem Szandi nem fog se érettségizni, se felvételizni rajzból, de azért bejárunk. Szegény tanár úrral ezt még nem közöltük, de majd idővel megtudja. :D Persze nálam még semmi sem biztos, tehát van 10% arra, hogy mégis művészeti pályát választok.
A tegnapi nap elég lassan telt. Hatodik óta után Szandival elmentem az óráshoz, majd hazajöttünk, mivel már nem bírtam tovább elviselni a magassarkút a lábamon. Iszonyatosan feltörte a lábamat, tele van sebbel. :S És ezután sprinteltünk vissza a kábé ötperces faktos megbeszélésre a suliba. Mikor vége lett, akkor meg akartam keresni igazgatóhelyettest az érettségivel kapcsolatban, de addigra már elment. Osztályfőnök próbált volna segíteni nekem, de... természetesen ő nem tudott. De legalább megmondtam neki, hogy nem megyek énekkarra. :P Szerintem nem omlott össze ettől a hírtől, de azért kicsit meglepődött. De mondtam neki, hogy arra nincs időm. Még a zenesuliba is csak azért járok, hogy meglegyen az az alapfokú oklevelem, vagy micsoda. De mostanában már sokat gondolkoztam azon, hogy otthagyom azt is. Szeretem meg minden, de nem tudom, hogy fogom bírni a heti két zongorát meg a szolfézst. Azt például nem tudom, hogy mi lesz akkor, hogyha csütörtök délután lesz megint a szolfézsom, mert akkor arra nem tudok járni fakt miatt. Másik hatodikos csoportról meg nem tudok. :S De az órabeosztás csak szerdán lesz, és akkor majd kiderül.
Tegnap este szerettem volna Valencia meccset nézni, de sajnos nem közvetítették a meccset. De büszkén kijelenthetem, hogy megnyertük a jótékonysági tornát. :) Tegnap játszott először a csapatban Víctor Ruiz és Barragán... sajnálom, hogy lemaradtam róla. Amúgy szerintem az átigazolási szezon történéseiről fogok írni egy bejegyzést, hogy egy kicsit képben legyetek. :)
A mai nap is hasonlóan kezdődött, mint a tegnapi. Pedig nem izgultam, de mégis volt bennem egy kis feszültséget. De beértem a suliba épen és egészségesen, és kezdetét vette a tanítás. Az első négy óra agyleszívó: francia, töri, matek, művészetek. Az utolsó kettő meg duplatesi. Élmény lesz, amikor agyhalottként kell lefutni majd a coopert. :P A mai napi megrázkódtatás ugye az új matektanár volt. De a legjobb dolog is ma történt. Végre elkaptam igazgatóhelyettest, aki tájékoztatott a dogokról. Azt mondta, hogy három év anyagából kéne osztályozó vizsgát tennem spanyolból, meg hogy nekem kell elintézni, hogy hová megyek meg minden, ő csak egy kérvényt tud írni. És A legjobb dolog, amit mondott, az az, hogy ha megvan az osztályozó vizsgám, akkor leadhatom a franciát. :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D JUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Ilyen szépségesszépet még nem mondtak nekem abban az iskolába. Annyira megörültem ennek a hírnek! Szóval kedden mondom is spanyol tanárnőmnek, hogy mi a nagy helyzet. Én legszívesebben már holnap elmennék vizsgázni, csak éppenség nem állok még készen. xD Tudjátok, a szóbelire azért rendesen fel kell majd készülnöm, és az még beletelik egy kis időbe, de félévig meg szeretném csinálni az osztályozót. :) Azután jöhet az érettségi... hmmm... én félek tőle, de szerintem minden korombeli így van vele. Akik túl vannak rajta, azt mondják, hogy nem kell tőle félni, mivel kicsit el van túlozva ez a dolog... hát... végülis ők már megcsinálták, tehát lehet nekik hinni. De azért bennem még mindig van egy kis félelem ezzel az egész évvel kapcsolatban. Igazából a legjobban a felvételi izgat, hogy bejutok-e valahova... összesen négy egyetemen van spanyol szak, tehát sok választásom nincs... Szóval ebben az évben nagyon össze kell szednem magam, és a lehető legtöbbet ki kell hoznom magamból. Tudom, hogy mire vagyok képes és mire nem, miből tudok jobb jegyet szerezni és miből nem. Annyira várom már, hogy túl legyünk ezen az éven, és búcsút inthessünk egymásnak. :)

Ha Pablo nem lenne, szerintem már az első két napot se éltem volna túl! :) ♥

Remete nyár

2011-08-31T22:15:00.000+02:00

Sajnos újra elérkezett ez az idő, amit minden diák utál. Augusztus 31.-e, azaz a nyári szünet utolsó napja. Sosem szerettük ezt a napot, mert mindig arra emlékeztet, hogy másnap újrakezdődik a suli. Mindig idegesen telik, persze ez természetes dolog. Új tanév, új tervek, új kihívások. És talán eddigi életem legnehezebb feladata vár rám: az érettségi és a felvételi. De erről majd máskor, most nézzük azt, hogy mi is történt ezen a nyáron...
Ha egy szóval összefoglalhatnám, akkor azt mondanám, hogy SEMMI. Persze ez nem teljesen igaz. Ha nagyon pontosan akarok fogalmazni, akkor a SPANYOL szót használnám. Mert ha belegondolok, az egész nyaramat annak szenteltem, hogy felhozzam egy olyan szintre a tudásomat, amivel majd el lehet menni érettségizni. Persze három hónap alatt nem tanutam meg mindent, de büszke lehetek arra, amit elértem, hiszen a kettes tankönyvet ma befejeztük. Kevesebb, mint három hónap alatt.... és ha belegondolok, hogy június elején mit tudtam, és hogy most mit tudok... hát igen, szerintem elég sokat haladtunk. Persze még mindig van bennem kétely és egy-két negatív gondolat, de ha belegondolok, ennél többet nem tudtam volna tenni ilyen rövid idő alatt. Tehát büszke lehetek magamra. :) Most még van úúúúgy... nyolc hónapunk, hogy átvegyük a hármas könyvet, és én magamba szívjak mindent (nyelvtant, szavakat, ragozást... na jó, főleg a szavakat xD). De én még mindig pozitívan állok a dologhoz, és bízok magamban. :)
A nagy semmittevésen és a spanyolozáson kívül azért volt két említésre méltó esemény. Az egyik, talán a legfontosabb az a klagenfurti kirándulásunk volt. Életem két legszebb napja. Még így másfél hónap elteltével se nagyon fogtam fel, hogy azalatt a két nap alatt láttam, megérintettem, fényképet készíthettem a kedvenc csapatom játékosaival, akiket úgy szeretek, mint egy második családot. Természetesen ez életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, amit sohasem fogok elfelejteni. Hihetetlen, hogy megtörtént! A másik nagy nap az nővérem esküvője és unokaöcsém keresztelője volt még július végén. Szerintem egy remek nap volt, én nagyon jól éreztem magam, és még egy szép emlékkel lettem gazdagabb.
Ez a nyár talán a legmagányosabb volt számomra. Nem mondom, hogy a többi nyáron többször találkoztam volna a barátaimmal, vagy többször mentem volna nyaralni. De ezen a nyáron valahogy jobban megismerhettem magamat, átgondolhattam, hogy mit akarok elérni még így a gimiben, és persze azt is, hogy mit szeretnék az ÉLETBEN elérni. Jó volt kicsit egyedül lenni, csak én és én. :) Persze, szeretem a barátaimat, de én egyedül is jól érzem magam. Ne tudjátok meg, hogy milyen jól el szoktam szórakoztatni magam. :D Ezen a nyáron kicsit elzárkóztam az egész világ elől. Jó, rendben, azért a napi 8 óra netezés szerintem megvolt, de mégis, a valóélettel nem kerültem közelebbi kapcsolatba. Mondhatjuk, hogy megteremtettem magamnak itthon egy saját világot. És jó volt benne élni. Amikor azokat a zenéket hallgattam, amiket én szeretek, azokat a filmeket néztem meg, amiket én akartam. Mert bizony a suli alatt mindig tudom, hogy most éppen melyik nyomorék magyar "énekesnek" jött ki új klipje, meg hogy most melyik filmet nézi mindenki. Szerencsére ezalatt a két és fél hónap alatt TELJESEN megszabadultam ezektől a dolgoktól. Komolyan, le vagyok maradva egy csomó mindenben. De valahogy már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy újra hallanom kell ezekről a "menő" dolgokról. És komolyan mondom, antiszociális lettem. Egyszerűen annyira nem vagyok kíváncsi a nyávogó tinilányokra meg a magukat menőnek képzelő srácokra. De azért a korombeliekre se nagyon. Mert ugye már nem mondhatom magam nagyon tinédzsernek, hiszen két hónap múlva betöltöm a tizennyolcat, szóval akkor papíron már nagykorú leszek. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy most én... fiatal felnőtt leszek. :D Tehát a kettő már kicsit különbözik egymástól. Meg ha belegondoltok, azért ők már egy másik generációba tartoznak. Ezt úgy értem, hogy a most 13-14-15-stb évesek már sokkal másabbak, mint amikor mi voltunk annyi idősek. Tényleg... megváltoztak... De szerencsére vannak kivételek, úgyhogy bennük még lehet bízni. :)
Jajjj, olyan furcsa belegondolni, hogy holnap újra suli lesz. És megint, hónapokon keresztül el kell viselnem a tanáraimat, az osztálytársaimat, a többi diákot, a stresszt, az állandó rohanást. Már alig várom, hogy túl legyek az egészen. :) Nem tudom, hogy fogom bírni, szerintem lesz pár idegösszeomlásom, amit persze Veletek meg is fogok osztani.... Oh, igen, Veletek! A nyáron sok új embert ismerhettem meg a neten, akikről sajnos a suli miatt egyre kevesebbet fogok hallani. Hiszen mindenki elfoglalt lesz vagy éppen nem lesz netközelben. De azért bízom benne, hogy még így is sokat olvashatom majd a kedvenc blogjaimat, sokat beszélhetek Twitteren és Tumblr-ön velük. :) Mert nekem nagyon fognak hiányozni! Tudom, furcsa, de ha belegondoltok, akkor a netes ismerőseim váltak a mindennapjaim részéve a nyáron. De most fordul a kocka, és a valós életem szereplői kerülnek előtérbe, míg a netes barátok sajnos kicsit háttérbe kerülnek. :( Persze nem fog kihalni a net a suli miatt, esténként majd mindenki panaszkodik mindenkinek, hogy már alig várja a következő nyári szünetet.
Igen, én is alig várom már, hogy újra nyár legyen. Egy új, egy jobb, egy még izgalmasabb nyár, mint amik eddig valaha voltak. Kitartást minden diáknak, hiszen már csak kétszázakárhány nap van hátra a suliból! :D Legyetek jók, tanuljatok rendesen, és élményekben gazdag új tanévet mindenkinek!

¡ADIÓS, VERANO!

Az "első forduló": Valencia CF 4-3 Rácing Santander

2011-08-31T21:02:00.000+02:00

Dobpergést kérek... *rapapapapapammmmmmmmm* ... ez itt a blog KÉTSZÁZADIK, igen a 200. bejegyzése. Végre rávettem magam, hogy megírjam. :D Persze a témája eléggé ingatag volt, hol erre, hol arra gondoltam, de abban biztos voltam, hogy valamilyen Valenciás bejegyzés lesz. És íme!
Végre a hétvégén elkezdődött a spanyol bajnokság! Akik annyira nem jártasak a fociban, azok valószínűleg nem tudják, hogy a La Ligának már az előző héten el kellett volna kezdődnie, de a focisták sztrájkja miatt, csúszott egy hetet a rajt. Így az első forduló valójában a második volt, és az elmaradt meccseket valamikor december végén vagy január elején fogják bepótolni (pontosan már nem emlékszem xD). A spanyol focifanok már teljesen ki voltak éhezve, már mindenki alig várta, hogy lássák kedvenc spanyol csapatukat játszani. Ez velem is így volt.

A nyár folyamán sokat változott a Valencia, jöttek-mentek emberek, viszont én nagyon úgy érzem, hogy ebből egy jó csapat alakulhat ki. Ám ezt nem mindenki gondolja így. Már évek óta tudtam, hogy NEM szabad megnézni a meccsek előtt/közben/után lévő stúdióbeszélgetést, mivel ott aztán a "szakemberek" olyan marhaságokat hordanak össze, hogy azokkal Dunát lehetne rekeszteni. De most nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit mondanak rólunk. Konkrétan úgy lehúztak minket, hogy csak lestem. Azt mondták, hogy gyengült a csapat. Én csak lestem, hogy most MI VAN? Azért, mert elment Mata, attól most összeomlik a csapat? Hát nem! De amúgy így temettek minket Villa és Silva eligazolása után is, és lám, ugyanazt a pozíciót értük el a bajnokság végén nélkülük, mint anno velük. :P Nem bírtam sokáig hallgatni őket, mert nagyon felhúztak. Azt hittem, hogy fogom, és kib*szom a tévét az ablakon. Úgyhogy számomra a meccs elég idegesen telt.
Persze amikor megjelent a képernyőn drága csapatom, máris vidámabb lettem. Jó volt látni őket, és bíztam bennük, hogy összehoznak egy jó meccset. A következő volt a két csapat kezdője (plusz a cserék):

Valencia CF: Guaita, Bruno, Rami, Ricardo Costa (Tino Costa, min. 45), Jordi Alba, Topal, Éver, Pablo H., Piatti (Jonas, min 67), Bernat (Canales, min. 45) y Soldado.
Rácing de Santander: Toño, Picón (Borja García, min. 69), Álvaro, Osmar, Cisma, Kennedy, Diop, Adrián, Arana (Jairo, min 75), Acosta (Bedia, min. 62) y Munitis.

A legnagyobb meglepetés a mi kezdőnkben Bernat volt. a 18 éves srác remekül teljesített az előszezon folyamán, viszont senki sem gondolta volna, hogy rögtön a debütáló meccsén a kezdőben lesz. Ezt kicsit elnézte Emery. A kommentátor természetesen hozta a formáját, és szegényt úgy szapulta, hogy azt hittem, bemegyek a stúdióba, és pofán vágom. Konkrétan azt se tudta, hogy ki ő, pedig nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi U17-es EB a spanyol csapattal Bernat ezüstérmes lett. :P

Na de térjünk vissza a meccshez. Én már csak azért is akartam, hogy nyerjünk, hogy megmutassuk azoknak a "szakembereknek", hogy mit is tudunk. Álomkezdést produkáltunk, mivel az 55.másodpercben Soldado gólt szerzett, a hazai közönség nagy örömére. A kapusról kipattanó labda pont elé került, és így illett belőnie a gólt. Én nagyon örültem, kicsit előtört a gonoszság is belőlem, és mondtam pár csúnya szót is, amiket a stúdióban ülőknek küldtem. De sajnos hamar lefagyott az arcomról a mosoly, mivel pár perccel később, a 7.percben a Racing szöglete után Soldado a saját kapujába csúsztatta a labdát. Szegény Guaita ezt nem tudta fogni, tehát a meccs döntetlenre állt. Soldado nagyon mérges volt, amikor futott vissza a kezdőkörbe, párszor elmondta, hogy "Puta madre" (ez az egyetlen spanyol kifejezés, amit le tudok olvasni a szájukról xD). És ekkor már érződött egy kis idegesség a játékunkban. És bizony hét perccel később, a 14.percben jött a hidegzuhany is. Egy védelmi hiba miatt a Racing megszerezte a vezetést Acosta góljával. Hát igen... a védelmünk. Ezen a meccsen nem álltak a helyzet magaslatán. Nagyon sok hibával dolgoztak, és egy-egy kontratámadás ÉLETVESZÉLYES volt. Aki stabilan jó teljesített a védelemben, az Rami volt, de kivételesen Brunot is megdícsérném, aki az egész meccs folyamán meglepően jól játszott (persze magához képest jól :D).
Az első félidőben már nem esett több gól, voltak helyzetei a Valenciának, de nem tudtunk kiegyenlíteni. Én azt mondom, hogy idegesen játszottunk, hiszen hazai pályán vesztésre álltunk egy Racing ellen. :P Amúgy az első félidő nagy részét zenehallgatással töltöttem, mivel a kommentátor hülyeségeit egyszerűen nem bírtam elviselni. xD Végül Estrada Fernández lefújta az első félidőt, ami szerintem a legjobb dolog volt azalatt a negyvenöt perc alatt. Bíztam benne, hogy kicsit lenyugodnak a kedélyek, főleg a csapatkapitánynak, Soldadonak kellett, mivel róla tényleg sugárzott az idegesség. :P Szünetben természetesen nem hallgattam meg az "elemzést", inkább néztem a 'Tökös csajt'. xD

Majd letelt a negyed óra, és rögtön kettős cserével vágtunk neki az újabb félidőben. Bernatot, aki szinte láthatatlan volt az első félidőben, Canales váltotta, és Ricardo Costa helyett pedig Tino Costa jött be. Ez azt jelentette, hogy Topal hátralépett Ricardo Costa helyére, és Tino Topal helyén játszott (imádom az ilyen bonyolításokat :D). A második félidő már sokkal jobb volt. Érezni lehetett, hogy kevésbé feszült a csapat, és nyugodtabban is játszottunk. A labdabirtoklásunk olyan 60% körül volt, ha jól emlékszem. Érezhető volt a Valencia főlénye, DE... hála "nagyszerű" védelmünknek, az 56.percben Adrián megszerezte a Rácing harmadik gólját. (Itt zárójelben megjegyezném, hogy soha többé nem megyek el pisilni meccs közben, mert mindig akkor rúgnak gólt. xD De amúgy sejtettem, hogy lesz valami, de ha menni kell, hát menni kell. :D). Ekkor már teljesen el voltam keseredve, és azon gondolkoztam, hogy ha így marad az eredmény, akkor tuti nem ez lesz a kétszázadik bejegyzésem. Hogy nézne már ki, hogy egy ekkora jubilálást egy vereséggel "ünnepelnénk". Amúgy a szomorúságon kívül az izgalom is eluralkodott rajtam, és a hátralévő több, mint fél órát állva néztem végig. Úgy járkáltam fel-le a szobában, mint aki megkergült. :D Szerencsére nem kellett sokáig idegeskednem, mivel jött a felmentő sereg Rami személyében, ugyanis Adrián gólja után, az 58.percben a szögletből beívelt labdát a hálóba fejelte. Nagyon bírom Ramit, mert nagyon jó focista, nagyon aranyos ember, úgyhogy el sem tudjátok képzelni, mekkora volt az örömöm. Ezután a Valencia nagyon felélénkült, folyamatosan építgettük a támadásainkat, és pár nagyobb helyzetet ki is tudtunk alakítani. A két legkiemelkedőbb helyzet szerintem egy újabb Rami fejes volt és még Jonas kapufája. Oh, igen, a 67.percben Jonas lépett pályára Piatti helyett. Szerintem a kicsi argentinunk jól játszott, de szerencsére Jonas is, így jó csere volt. :) Szépen teltek a percek, én meg már kezdtem belenyugodni abba, hogy egy vereséggel kezdjük a bajnokságot. Persze legbelül még szurkoltam, hogy legalább egy pontot tartsunk itthon. És ez össze jött, sőt! A 88.percben Jonas passza után Soldado megszerezte a második (vagy harmadik, ki hogy nézi :D) gólját a meccsen. Így a meccs állása 3-3 lett. És ekkor jött csak a hab a tortára. A 90.percben Jordi beadásából Soldado újabb gólt szerzett, és így máris jobb volt ránézni az eredményre. Számomra külön öröm volt a Jordi gólpassz, tehát rendesen röpködtem a boldogságtól. :D A hosszabbítás alatt már nem igazán történt semmi, alig várta mindenki, hogy elhangozzon a hármas sípszó. És igen, végül a játékvezető lefújta a meccset, és hihetetlen, de megnyertük a meccset. A végeredmény tehát: Valencia CF 4-3 Rácing.

Nagyon jó meccs volt, hihetetlenül izgalmas, fordulatokkal teli. Még úgy is élveztem, hogy a "szakemberek" rendesen elrontották a kedvemet. :P Nem tudom, hogy mit mondtak a meccs után, de nem is érdekel.
Szerintem a meccs legjobbja Soldado volt. Szerzett három (+egy xD) gólt, jól játszott, és láttam rajta, hogy ki akarta javítani azt a bakiját. Amikor megszerezte a második, majd harmadik (jó kapuba :D) gólját, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. :) És megmondom őszintén, én is. :D A másik legjobb játékos pedig Rami volt, aki a védelemben nagyon jól teljesített, ráadásul még gólt is szerzett. :D

A következő fordulót csak jövő héten rendezik, mivel ezen a hétvégén EB selejtezőket rendeznek. De nem maradunk ettől még Valencia meccs nélkül, mivel holnap a csapat egy jótékonysági tornán vesz részt a Málagával és a Villareallal együtt. :D Addig is... AMUNT VALENCIA! ;)

Bajnokok Ligája csoportkör 2011/12

2011-08-29T20:35:00.000+02:00

A Valencia bejegyzés-sorozat kezdetét veszi. :D Múlt hét csütörtökön végre kisorsolták a BL csoportkörét. Már régóta vártam azt a napot, és izgatottan ültem le a tévé képernyője elé. Vittem magammal a kis füzetecskémet is, mivel mindig le szoktam írni, hogy hogyan alakulnak a csoportok. Szép lassan telt az idő, de végül Puyol (pólóban és térdgatyában xD) visszahozta a kupát, és végül kezdetét vette a sorsolás.
Az első körben nem volt min izgulni, mivel az teljesen mindegy volt, hogy ki melyik csoportba került. De én mégis izgatottan figyeltem, és tippelgettem, hogy ki hová kerül. Az első kalapban a legjobb kvótákkal rendelkező csapatok voltak, tehát a legjobb nyolc csapat (Barça, Real Madrid, Bayern, Arsenal, Chelsea, Manchester United, Inter, Porto).
Végül kialakult, hogy ki hová került, és jött a következő kalap, ami számomra a legfontosabb volt. Igen, ebben volt a Valencia. Rajtuk kívül még a Villareal, a CSZKA Moszkva, a Benfica, a Lyon, a Marseille, a Shakhtar és az AC Milan volt itt. Én nagyon szorítottam, hogy a G csoportba kerüljünk, mert szerintem az első kalaposok közül a Porto a leggyengébb csapat. Egyszer csak kihúzták a Valencia nevét, és akkor már tetőfokára hágott az izgalom. Szugeráltam a sorsoló kezét, hogy a megfelelő labdácskát húzza ki, viszont úgy látszik, ez nem sikerült túl jól, mivel amikor meghallottam, hogy az E csoportba kerültünk, el kezdtem kiabálni, sikítozni... nem örömömben. Az E csoportban volt a Chelsea, ami azért olyan érdekes, mivel Mata pár nappal ezelőtt odaigazolt. Úgy búcsúzott el, hogy "majd találkozunk a BL döntőben", csakhogy ez a találka a vártnál korábban fog bekövetkezni. Igen, jobban örültem volna annak, hogy csak akkor fog ellenünk játszani, de így... már rögtön az elején... nem vagyok túl boldog tőle.

Na de nem állt meg az élet attól, hogy kihúzták a nevünket. Jött a hármas kalap, ahonnan a következő nevek kerültek elő: Manchester City, Lille, Basel, Ajax, Leverkusen, Olympiacos és BATE Borisov. A legerősebb csapat innen a City volt, de hál'Isten őket már nem kaphattuk meg, hiszen már volt egy angol klub a csoportunkban. Én innen a Baselt vagy a Borisovot láttam volna szívesen az E csoportban, viszont megint nem jött össze. Az E betűs papírkát a Leverkusennek húzták ki. Nem mondom, hogy könnyű ellenfél, de nehéz se. Valahogy a német csapatokkal nem szeretem, ha játszunk, de sajnos ezt nem tudtuk idén elkerülni.
És jött az utolsó kalap, ahol a leggyengébb kvótákkal rendelkező csapatok voltak: Napoli, Trabzonspor, Galati, Dinamo Zagreb, Genk, Dortmund, Apoel, Plzen. Egyértelmű, hogy a Napoli és a Dortmund volt innen a két legerősebb csapat, és imádkoztam, hogy ne őket kapjuk. Habár a német bajnok biztos nem került volna hozzánk a Leverkusen miatt. Itt már azt mondta, hogy jöhet akárki. Jó, azért egy Dinamonak nem örültem volna túlságosan, de például a török Trabzonspornak igen, főleg a tavalyi törökverésünk után. :D Végül a belga Genket sorsolták ki az E csoportba, ami miatt nem voltam szomorú. Az tény, hogy nem lesz könnyű ellenfél, de remélem, hogy a magyar kapus, Köteles megszánja a magyar Vale szurkolókat, és beenged pár gólt a kapujába. És persze annak is örülnék, hogyha Tőzsér Dani inkább a kapu főlé lőne, nem pedig a hálóba. :D De lehet, hogy a két magyarnak köszönhetően láthatunk a TV2-n újra Valencia meccset. Mit meg nem adnék azért, hogy Hajdú B. Pisti közvetítse a meccsünket. :)

Tehát ezzel kialakult az idei BL csoportköre:
A csoport: Bayern München, Villareal CF, Manchester City, SSC Napoli
B csoport: Inter, CSZKA Moszkva, Lille OSC, Trabzonspor
C csoport: Manchester United, Benfica, FC Basel, Oțelul Galați
D csoport: Real Madrid, Olympique Lyon, Ajax, Dinamo Zagreb
E csoport: Chelsea, Valencia CF, Bayer Leverkusen, KRC Genk
F csoport: Arsenal, Olympique Marseille, Olympiacos, Borussia Dortmund
G csoport: FC Porto, Shakhtar Donetsk, Zenit, Apoel
H csoport: FC Barcelona, AC Milan, BATE Borisov, Viktoria Plzeň

Hogy melyik a halálcsoport? Szerintem az A. Ott mind a négy csapat erős, és szerintem elég érdekes kis párharcok fognak kialakulni. A csoportkör meccse pedig az AC Milan-Barça lesz. Az én szívemben rögtön utána a Chelsea-Valencia meccs van. Az egy nagy párbaj lesz, és kíváncsian várom, hogy melyik csapat hogy teljesít. Tavaly a Valencia megmutatta, hogy képesek felvenni a harcot a sztárcsapatokkal is (lásd a MU elleni meccsek). A csoportunk szerintem egy erős közepesnek mondható, amiből jó játékkal tovább lehetne jutni. De most nézzük is meg, hogy szerintem kik fognak továbbjutni.
A csoport: Bayern, Manchester City
B csoport: Inter, Lille
C csoport: MU, Benfica
D csoport: Real Madrid ééés... Lyon vagy Ajax (ezt passzolom :D)
F csoport: Marseille, Arsenal
G csoport: Porto, Shakhtar
H csoport: Barcelona, AC Milan
És hogy ki jut tovább az E csoportból? Szerintem a csoportelső a Chelsea lesz, majd másodikként a Valencia fog bejutni a legjobb tizenhat közé. Persze a Leverkusen is beleszólhat a dolgokba, és a Genk ebben segíthet is a németeknek, de én hiszek a csapatomban, hogy képesek ott lenni a legjobbak között.

CREE.

Mi lenne, ha...? III.

2011-08-27T11:47:00.000+02:00

És az utolsó része ennek a Tumblr Challengenek. Remélem tetszett! :D

21. Mi lenne, ha választanod kéne, hogy a látásodat vagy a hallásodat veszítsd el, melyiket választanád?
Ha a kettő közül nagyon muszáj lenne választanom, akkor a hallásomat választanám. Nem mondom, hogy nélküle könnyebb lenne az életem, de szerintem látás nélkül sokkal rosszabb lenne. Tény, hogy ha nem hallanék, akkor le kellene mondanom a zene okozta örömökről. Nem hallgathatnék több La Musicalitét, Pablo Alboránt, ... :'( De mégis, én látni akarok. Ha vak lennék, a legegyszerűbb dolgok is nehezemre esnének. Ráadásul nem látnék több Valencia meccset, nem látnám azokat a helyeket, ahová elutazok... Szóval én inkább a hallásomat veszíteném el, ha már ennyire akarja ez a feladat. :P

22. Mi lenne, ha ajándékként kapnál egy lottószelvényt az irodai bulin, és nyernél vele $30.000.000, megosztanád azzal a személlyel, aki megajándékozott vele?
Az biztos, hogy megköszönném neki, hogy nekem ajándékozta. Mivel túl jó vagyok, biztos adnék neki belőle. Az összeget megbeszélnénk, de szerintem biztos, hogy vita alakulna ki belőle. De én biztos, hogy törekednék az arany középútra. Az biztos, hogy 15 millát nem kapna, mert azért lássuk be, nekem ajándékozta, és úgy őszintén... az ajándékot nem illik visszaadni. :D

23. Mi lenne, ha látnál egy rablást, bejelentenéd?
Ez meg már milyen kérdés? Persze, hogy bejelenteném! Ha szemtanú vagyok, akkor muszáj bejelentenem. Még a végén lecsuknak bűnrészesség miatt. xD Szerintem hívnám a rendőrséget, elmesélném, hogy mit láttam, és hagyom dolgozni a rendőrbácsikat. :) A többi meg már nem az én problémám. Persze ha valami maffia ügy lenne, akkor kérnék rendőri felügyeletet.

24. Mi lenne, ha megkapnád az esélyt arra, hogy elmenjél a Holdra, elfogadnád vagy nem? Miért igen vagy miért nem?
Simán! :D Nekem mindig is tetszett a gondolat, hogy a világűrbe mehessek. Jó lenne látni például a Földet az űrből, az nagyon tetszene. És igen, a Holdra is szívesen elmennék. :D Hogy miért? Mert szerintem érdekes, és egy nagyszerű kaland lenne.

25. Mi lenne, ha kapnál egy millió dollárt, mit vennél?
Ezt már az előző bejegyzésben kifejtettem. :D ITT Újra le nem írom (16-os kérdés). xD

26. Mi lenne, ha elmennél egy lakatlan szigetre, és csak három dolgot vihetnél, mik lennének azok?
Ez az a tipikus kérdés, amire már húszmilliószor válaszoltál valamilyen órán a suliban. Persze vihetnék túlélőfelszerelést is, de szerintem itt nem erre kíváncsiak. :D Ha tényleg odakerülnék, akkor vinnék kést, meg gyufát meg... valami nagy lepedőt, amiből lehetne csinálni egy sátrat. De ha nem ilyen lényeges dolgokat kell vinni, akkor szerintem elvinném... oh, mekkora jót találtam ki! Elvinnék egy napelemet, és akkor a napenergiát felhasználva tudok gépezni, és lehet, hogy még valahogy be is tudnám mérni, hogy hol vagyok, és ha már nagyon elegem lenne a magányból, akkor tudnék hívni segítséget. És ezen kívül még elvinném az MP4-emet, amit a napelem segítségével újra tudok tölteni.... Azért remélem a mobilinternetet lehet majd fogni a semmi közepén. xD Mert... akkor ez a terv egy nagy bukta. De legalább ötletes. :D

27. Mi lenne, ha egy lakatlan szigeten rekednél egy másik emberrel, megmenekülnél?
Ha elfogyna a kaja, akkor legalább lenne kit megenni. xD Az emberekből kihozza a vadállatot egy ilyen szituáció! :D Amúgy szerintem nagyobb az esély a megmenekülésre, hogyha két ember van a szigeten. Több szem többet lát, meg azért ketten több dolgot ki tudnánk eszelni, mint mondjuk csak egy ember. És a vadászatban is hatékonyabb, ha két ember vesz részt. Igaz, hogy két embert kell etetni. :D De ha már elegem van a másikból, akkor az első mondatom érvényesülhet! :)

28. Mi lenne, ha az erdőben sétálnál, és meglátnál egy tigrist, mit csinálnál?
Sikítozva biztos nem rohangálnék. Sajnos az a baj, hogy fára mászni 1. én nem tudok, 2. ő tud, tehát sokra nem mennék vele. Az biztos, hogy megpróbálnék szépen, halkan eliszkolni onnan, és szólni a rendőrségnek, hogy egy tigris kószál az erdőben. Ha észrevenne... akkor valószínű, hogy megenne. De lehet, hogy abban a helyzetben kitalálnék valamit, tehát a helyzettől függne. De azért nem szeretnék összetalálkozni semmilyen tigrissel, oroszlánnal és hasonló ragadozókkal a Mátrában. xD

29. Mi lenne, ha a barátodnak nem lehetne gyereke, kihordanál neki egyet?
Ez egy olyan kérdés, amire nem igazán tudok válaszolni. Elég felemás érzéseim vannak erről. Az egyik felem azt mondja, hogy természetesen, hiszen a barátom, de a másik felem meg azt mondja, hogy nem. Ez sok mindentől függ szerintem. Először is, hogy kiről is van szó. Mert ha csak egy egyszerű barátról, hát akkor nem hiszem, hogy megtenném. Legjobb barát esetén... elgondolkoztató. Annyira bonyolult ez az egész. Mert ha például az a baba lenne nekem az első, akkor meg elfogna az érzés, hogy az az ÉN babám. De ha már lenne gyerekem, akkor meg lehet, hogy ő megzavarodna, hiszen az anyukája babát vár, de az mégsem lesz a testvére. Szóval... nem tudom. Viszont ha adoptálni szeretne, akkor abban biztos segítenék. Ha belegondoltok, rengeteg olyan gyerek születik, akik "potyababák", és mondjuk az anyjuk nem képes őt eltartani, tehát szerintem érdemes lenne egy ilyen anyától adoptálni. De ez egy nehéz téma... lehet, hogy pár év múlva már nem ez lesz a véleményem erről az egészről. :P

30. Mi lenne, ha csak az igazat mondhatnád el, milyen problémáid lennének miatta?
Szerintem a legnagyobb baj az lenne, hogy sok embert megbántanék. Akkor az "ami a szívemen, az a számom" effektus lépne életbe, és nem biztos, hogy annak sokan örülnének. Lehet, hogy kevesebb barátom lenne emiatt. És különböző konfliktusok is kialakulhatnak nemcsak közöttem és egy másik ember között, de a környezetemben lévő emberek között is. Szerintem ezek lennének a legnagyobb problémák.

Mucho calor

2011-08-23T22:37:00.000+02:00

Az utóbbi egy hét blog szempontjából nem volt valami kiemelkedő. Sokáig húztam azt az idei ötvenedik bejegyzést, ami végül nem is az lett, aminek szántam. A valenciai bejegyzésre még mindig kell várni egy kicsit, de a szerintem a jövő hét elején már kész lesz. :) A nagy ok, amiért még nem írtam meg, az a Mata úgy volt, mivel felreppentek a hírek, hogy eligazol a Chelseahez, és végül tényleg ott kötött ki. Napokig ment a huzavona, de megegyeztek a felek, és elhagyta a csapatot. Én most egy szót nem fogok szólni erről az egészről, majd csak a tudjuk melyik irományomban. xD
Igazából a múlt héten nem igazán történt sok említésre méltó dolog. A hét eseménye talán a pénteki nap volt, mivel a barátnőimmel elmentünk moziba. Négyen voltunk, plusz az egyik barátnőm húga meg neki a pasija. :P A 'Rossz tanár'-t néztük meg. Előtte láttam az előzetest, és az alapján nekem nagyon tetszett, viszont miután a filmet megnéztem, hát... kicsit csalódtam. Nem volt rossz, nem azt mondom, de jobbra számítottam. Voltak benne jó poénok, de szerintem jobban nevettünk az egyik csávó beszólásain. Na... az tényleg vicces volt. xD

A filmre visszatérve... a történet annyira nem volt rossz, habár kicsit furán néztem, amikor kiderült, hogy a fél sztori arról szól, hogy Elizabeth (Cameron Diaz) azért csinál mindent, hogy megműttesse a melleit... :S Mondjuk ez nekem annyira nem tetszett. Viszont az Amyvel való versengése Scott (Justin Timberlake) figyelméért azért vicces szituációkat szült. Ám olyan igazit nem tudtam nevetni. Jó, ok, moziban voltunk, tehát nem röhögcsélhettem minden hülyeségen (mint általában itthon szoktam), de valószínűleg, ha itthon néztem volna, akkor se zengett volna a ház. De ha szeretnétek, nézzétek meg, mert nem rossz film. :)
A film előtt meg után is tudtunk kicsit beszélgetni, ami szerintem tök jó volt. Legalább volt alkalom arra, hogy megtudjuk, kivel mi történt ezen a nyáron. :D Amúgy amikor még vártam a többiekre a mozi előtt, két, nagyon turistának kinéző ember (=nagy hátizsák, kicsit elveszett pillantások) odajött hozzám. A srác megkérdezte, hogy beszélek-e egy kicsit angolul, én meg mondtam neki, hogy persze. Egy internet kávézót kerestek, csak nem tudták, hogy hol van. Hát... én sem. xD Nem olyan nagy város Gyöngyös, de én esküszöm, hogy nem tudom, merre lehet egy ilyen kávézó. Szegények kicsit elkeseredtek, amikor közöltem velük a tényt, hogy fogalmam sincs, hogy merre van. De szerintem már annak örültek, hogy valaki megértette őket. xD Amikor meg sétáltam haza, összetalálkoztam rég elveszett barátnőmmel. Épp bicajozott haza a kóruspróbáról, amikor összefutottunk. Beszélgettünk egy kicsit, kérdezgetett a Valenciás élményemről, de végül mind a ketten elindultunk haza. :D

Talán a hét másik nagy eseménye az a vasárnap hajnali U20-as VB döntő volt. Brazília-Portugália. Természetesen a portugálokért szorítottam. A brazilokat alapból nem szeretem, és még egy lapáttal az is rátett, hogy kiejtették a spanyoljaimat. Meg ott van az a hihetetlen unszimpatikus Henrique, akinek ha megláttam a fejét, rosszul lettem. Vagyok olyan nagy szurkoló, hogy hajnali háromkor csak azért felkelek, hogy megnézzek egy meccset. És anyum van olyan jó anya, hogy ő is felkel azért, hogy csináljon nekem egy kapucsínót, csak hogy el ne aludjak. :'D Meg mi lett volna nélküle! Találtam két HATALMAS fekete bogarat, és... valakinek meg kellett ölnie őket. xD Igaz, én az egyiket leamortizáltam egy kicsit, mivel... ráléptem... mezítláb. Nyami! :P A meccs szerintem elég jó volt, de... sajnos nem úgy végződött, ahogy én szerettem volna. Brazília 3-2 Portugália... :( Szidtam egy kicsit a brazilokat, de aztán megbékéltem. Nagyon büszke voltam a portugál csapatra, hogy eljutott a döntőbe, és nehéz feladat elé állította a brazil válogatottat. Bevallom, hogy nagyon megszerettem őket... de nem, a spanyolokat nem fogom megcsalni. :D De azért... FORÇA PORTUGAL! :)

Ha már sport, és ha már spanyolok, akkor nem szabad megfeledkezni a Vueltáról. A kerékpárosok most Spanyolországban tekernek, aminek ÉN nagyon örülök. Azon kívül, hogy hallgathatom Sipi és Jenő ökörködéseit megint, és nézhetem újra kerékpárversenyt, ezeken kívül még a csodálatos spanyol tájban is gyönyörködhetek. ;__; Amikor a benidormi tengerpartot mutatták... jajjj, hát az halálos volt. Olyan szép volt, hogy még anyum is azt mondta, hogy oda szívesen elmenne. És ha azt nézzük, csak 140 km-re van Valenciától. xD Ma volt a negyedik szakasz, de különösebb izgalmak nem történtek. Igaz, azon jót nevettem, amikor kiírták, hogy Cavendish feladta a versenyt. Őt nem szeretem, nagyon nem. Már a tegnapi kis dombon is majd leszédült a bicajról, de a mai hegyeket már nem bírta. Tudom, gonosz vagyok, de azért én örülök neki, hogy nem fog az idei Vueltán szakaszt nyerni (jajj, de rossz vagyok x) ). Holnap újabb szakasz, úgyhogy van valami, ami lefoglal délután négy és hat között.
Ha már ma, akkor ma. Sajnos be kellett mennem a suliba. Nyugi, csak a tankönyvek árát kellett befizetnem. És természetesen megint én fizettem a legtöbbet az osztályból. Oké, lehet, hogy az angol könyv húzta fel ennyire az árat, de könyörgöm, nekem egy nyomorult rajz faktom van csak, amire még könyv se kell! Valakinek meg matek, biosz, kémia faktja van, amire ezer millió féle könyv kell... és még így is, csak két ember fizetett annyit, amennyit én. Na mindegy, nem panaszkodom... Tény, hogy a könyvek felét nem fogom használni... Na, téma lezárva! Nehezen vett rá a lélek, hogy elinduljak itthonról, mert borzalmas meleg volt odakint. Már megszoktam ezt a kellemes, hűvös szobámat, úgyhogy kicsit kellemetlen volt a 25 fokból a 35-be kilépnem. De hozzá kell szoknom, hogyha Spanyolországba akarok élni. :) Gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél előbb a hűvös iskolába érjek (igen, talán ez az egy dolog jó abban a diliházban). Ott összetalálkoztam egynéhány osztálytársammal, és szerencsére a barátnőimmel is. Szerintem beszélgettünk egy jó órát a nagy melegben, de azért jó volt. :D Majd hazafelé beugrottam az újságárushoz, megvettem a szokásos magazinokat, és hál'Isten, volt rájuk pénzem (még szerencse, hogy volt nálam elég apró). És a szőke nő is most jó hangulatában volt. Amint kiléptem a kis boltból, gyorsan jöttem is haza. Persze, ha még nagy meleg is volt, azért élveztem a napsütést. Tudom, furán hangzik, de tényleg jó volt. Elöntött a nyári érzés. Sajnos már nem sok van hátra a szünetből, de próbálok nem gondolni ARRA ezalatt az egy hét alatt. Csinálom a dolgaimat, ahogy szoktam, aztán... jön, aminek jönnie kell.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez egy nagyon jó kis nyárzáró dal. :)

Mi lenne, ha...? II.

2011-08-21T10:43:00.001+02:00

És íme a Tumblr Challenge második része. Mivel a Valenciás bejegyzéssel akadt némi gond (majd úgyis leírom), ezért EZ lett az idei év 50.bejegyzése! :D JUPPÍÍÍÍÍ! :D

11. Mi lenne, ha egy napra hallhatnád egy ember gondolatait, kit választanál?
Egy napig olyan lehetnék, mint Sookie a True Bloodból. xD Igazából a könyvek olvasása során rájöttem, hogy én nem akarok mások gondolataiban olvasni. Én se szeretném, hogyha az enyémben kutakodnának, szóval már csak ezért se akarom hallani mások gondolatait. Meg olyan piszkos gondolatai vannak az embereknek, hogy... nem lenne gyomrom hozzá. :P De ha muszáj lenne... akkor én az egyik osztálytársam gondolatait szeretném meghallgatni. A srácnak nincsenek barátai, senkivel sem beszél, csak van, meg járkál. És ja, szeretném tudni, hogy mi jár a fejében, hogy mi készteti arra, hogy ilyen vastag falat emeljen maga köré.

12. Mi lenne, ha visszamehetnél az időben, hová mennél?

Én imádom az olyan filmeket meg könyveket, amik régebbi időkben játszódnak. Mindig elképzelem, hogy milyen lenne abban a korban élni, és... én szívesen visszautaznék egy csomó helyre. Először is az ókori Rómába. Nekem az ókor volt a kedvenc részem töriből, úgyhogy emiatt lehet, hogy szívesen ellátogatnék oda. Na meg Róma az Róma. :D De szívesen ellátogatnék azokba az időkbe, amikor azokat a gyönyörű ruhákat hordták. Például Marie Antoinette idejébe. Tény, hogy az zűrös korszak volt, de na! Szépek voltak a ruhák. :D

13. Mi lenne, ha letartóztatnának gyilkosságért, kit hívnál fel a börtönből és miért?
A vicces rész csak most jön. Valamelyik nap azt álmodtam, hogy engem gyanúsítanak gyilkossággal. A lényeg az volt, hogy Dániában megismertem egy srácot, akivel össze is jöttünk, majd... meghalt. xD És én voltam az első számú gyanúsított, de igazából senki sem ismert engem, ezért meg tudtam szökni. És végül rájöttek, hogy én voltam a barátnője, és már majdnem elkaptak, de felébredtem. Vissza a sztorihoz. A szüleim nem tudtak erről semmit sem, és amikor már majdnem bejutottak a házba, akkor mondtam el anyumnak, hogy mi történt Dániában. xD De tényleg nem én öltem meg a srácot. És képzeljétek, Castle meg Beckett voltak a nyomozók. xD Visszatérve a kérdéshez: természetesen a szüleimet hívnám fel, és gondolom elmondanám nekik, hogy mi történt, hogy sajnálom, és azt, hogy valahogy vigyenek ki onnan. :P

14. Mi lenne, ha megtalálnád a szomszédod pénztárcáját, akit utálsz, mit csinálnál?
A szomszédunkat tényleg utáljuk, tehát nem nehéz elképzelni a dolgot. Én biztos, hogy nem adnám vissza nekik. Amit csináltak, amiért ősellenségeink lettek, hát bizony nem érdemelnék meg, hogy az a pénztárca visszakerüljön hozzájuk. Szépen elraknám. Lehet, hogy nem nyúlnék hozzá, lehet, hogy nem venném el a pénzét sem, csak szépen megtartanám. Amilyen szemetek voltak, megérdemelnék... :P

15. Mi lenne, ha abbahagyhatnál egy rossz szokásod, melyik lenne az?
Olyan rossz szokásom nincs, hogy rágom a körmöm meg ilyesmi. Inkább rossz tulajdonságom van, ami végül is szokássá is fajulhat. És az a lustaságom! Amikor például elhalasztom a tanulást, hogy majd megcsinálom holnap, és másnap is azt mondom, hogy majd holnap. Igen, ezt szívesen abbahagynám. Mert a lustaságom miatt rosszul szoktam érezni magam, és az nem jó, mert én szeretnék tanulni, csak ugye a lustaság... Olyan, mint valami mumus, ami nem akar elereszteni, és ha megerőltetem magam, akkor mindig le akar beszélni róla. Borzasztó! xD

16. Mi lenne, ha találnál egy bőröndöt, amiben $1,000,000 van, mit tennél?

Nem is tudom... Ha ez tényleg megtörténne, akkor elvinném a rendőrségre. Persze akkor várhatok az örökkévalóságig, hogy kapjak érte jutalmat, de ha nem szeretnék valamilyen sötét ügyekbe belekeveredni, ezért inkább leadnám. Viszont ha semmi bajt nem hozna a fejemre, akkor simán elkölteném. Az egymillió dollár sok pénz, szóval abból aztán kiköltözhetnék Valenciába, még a bérletre is lenne pénzem, és vígan éldegélnék odakint. Persze dolgoznék, mert azt muszáj, de legalább költhetnék kicsit drágább dolgokra. És persze utazhatnék is, oda, ahová csak akarok. :D Jaj, és vennék egy Porschét. xD

17. Mi lenne, ha csak neked egy nap 25 órából állna, mit csinálnál a plusz órában?
Aludnék. Ez biztos. Én nagyon szeretek aludni, és például suliidőben mindig arra panaszkodom, hogy nincs elég idő az alvásra. Meg ha nagyon muszáj lenne, akkor abban a plusz egy órában még el tudnám végezni a dolgomat, legyen az tanulás, zongorára való gyakorlás, vagy isten tudja micsoda! :P

18. Mi lenne, ha választanod kéne: szerelem és semmi pénz vagy semmi szerelem és pénz között? Melyiket választanád?

Az arany középutat nem lehet választani? Egy kis szerelem, egy kis pénz? :D Szívem szerint a "szerelem, de semmi pénzt" választanám. Én az a nagyon romantikus természet vagyok, aki olvadozik a romantikus filmeken, és arról álmodozik, hogy neki is olyan férje/pasija és kapcsolata lesz, mint a filmben. De aztán szembetalálja magát a nagy valóságos helyzettel, hogy eddig még nem találkozott egyetlen ilyen hímnemű egyeddel, és akkor hirtelen elbizonytalanodik... Persze a második opciót nem választanám semmi pénzért sem. All you need is love... :D

19. Mi lenne, ha lehetne három kívánságod, mit kívánnál?
Azt hiszem, tudom, hogy mit kívánnék. Először is azt, hogy legyen béke a világon. Én úgy szeretném leélni az életemet, hogy nem azt látom a tévében, hogyan gyilkolják egymást az emberek. Anyumék már ezért se szeretnek híradót nézni, mert mindig a baleseteket meg a gyilkosságokat mutogatják. :S A második kívánságom már nem ilyen globális méretű. :D Szerintem tudjátok... igen, azt kívánnám, hogy Valenciában élhessek, hogy legyen egy szép házam, jó állásom, stb. A harmadik pediiiiig... hogy találjon rám a nagy Ő (aki természetesen spanyol :D).

20. Mi lenne, ha választanod kéne a legjobb barátod és a pasid között, kit választanál?

Ez az a tipikus kérdés, amikor azt kérdezik meg tőled, hogy melyik karodat vágnád le. Jó, én természetesen a balt, mivel jobb kezes vagyok, de nem tudom, hogy ki lenne ilyen helyzetben a bal kezem. xD Eddig sosem voltam olyan helyzetben, hogy e között a két személy között választanom kellett volna. Ez tényleg attól függ, hogy kikről van szó. Mivel nem mindegy, hogy X meg Y vagy X meg Z közül kell választanom (csak hogy érthető legyen: X a pasi, Y meg Z a legjobb barát). Tényleg, attól függ minden, hogy kikről van szó, milyen személyiségekről. Na meg attól, hogy kiben mennyire bízok meg. Például, ha a pasim a nagy Ő lenne, a másik felem, a lelkitársam, a legjobb barátom, akkor lehet, hogy őt választanám. Viszont hogyha nem érezném ezt rajta, nem érezném, hogy megbízhatok benne, akkor biztos, hogy a legjobb barát nyerne. És jön a kérdés, hogy mi van akkor, hogyha mindkettőben ugyanúgy megbízok, vagy hogyha egyikben sem. Hát... akkor nem tudom. :P Majd iszapbirkózásban eldöntik! xD

¡Gracias!

2011-08-14T19:47:00.000+02:00

Mostanában jubilálgat az oldal. :D Boldogan jelenthetem ki, hogy a tegnapi nap folyamán a blog látogatottsága átlépte a 15.000 látogatót. Szóval szeretném megköszönni mindenkinek, akik idelátogattak. Az összstatisztika szerint a legtöbben ezekből az országokból jöttek: Magyarország, USA, Dánia, Románia, Szlovákia, Oroszország, Hollandia, Egyesül Királyság, Németország, Szerbia. Gondolom, hogy a szomszédos országokból is a magyar lakosok látogattak ide, úgyhogy nekik is köszönöm (és Kittunak is, hogy Dániából olvasgatja a blogot :D). És a külföldieknek is: Thank you so much for visiting my blog! :D De ezen kívül máshogy is jubilál az oldal. A következő bejegyzésem lesz idén az ötvenedik, és pár bejegyzés múlva pedig a kétszázadikat is elérem. Ehhez először is magamnak szeretnék gratulálni. xD Hogy néhanapján leülök, és bepötyögtetek valamit, még ha sok kedvem nincs is hozzá. :P És köszönöm azoknak, akik elolvassák a bejegyzéseimet, és néha kommentet is hagynak egy-egy írásom után. Tényleg KÖSZÖNÖM!
Mi történt velem mostanában? Semmi. Még mindig ugyanazok a dolgok történnek, amik általában. Az álmatlanságom is megmaradt, viszont találtam egy megoldást. U20-as VB! :D Kolumbiában zajlik a torna, és a meccsek általában éjfélkor szoktak kezdődni itt nálunk. Ezen a héten kezdődött az egyenes kiesési kör, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem a meccseket. Mondjuk engem csak a spanyolok és a portugálok meccsei érdekelnek. Tegnap nagy meglepetésemre a portugálok megverték büntetőpárbajban az argentinokat, így ők kerültek be az elődöntőbe. Ma... vagyis holnap, hajnali egykor lesz a Brazília-Spanyolország meccs. Én egy nagyon jó, izgalmas mérkőzésre számítok. Persze megvan az esély rá, hogy nem lesz az. A Korea elleni meccsüket is büntetőkkel nyerték meg spanyoljaim, úgyhogy... De bízom bennük, hogy meg tudják csinálni, és le tudják győzni a brazilokat... rendes játékidőn belül. Mert nem szeretnék hajnali négyig fent maradni. :P Amúgy egy kis kapucsínó (szép magyarosan xD) segítségével simán ébren vagyok. Meg legalább van idő spanyol házit írni! :D Mert nem szoktam éjfélig gépezni, max tízig, így a meccs kezdetéig legalább van mit csinálnom. :)
Ha már foci, akkor Valencia. Elárulom nektek, hogy a jubiláló bejegyzés témája valószínű, hogy a Valencia lesz. (Gondolom repestek az örömtől. xD) Tegnap előtt volt a csapatbemutató, és utána pedig a Roma elleni meccs. 3-0-ra győztünk, és én nagyon-nagyon boldog voltam. Tényleg, hihetetlen jó este volt, a meccs is élvezhető volt, szóval boldogan feküdtem le aludni. Viszont tegnap reggel egy borzasztó hír fogadott. Az egyik fiatal játékosunknak, Paconak (pár bejegyzéssel ezelőtt már írtam róla) meghalt az apukája. A meccs után, amikor sétáltak haza, szívrohamot kapott, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. :( Tényleg szörnyű, ami történt, főleg, hogy a papája csak 44 éves volt! És Paco is csak most lesz 18. Amikor elolvastam a közleményt, először nem nagyon akartam hinni a szememnek, de nagyon megérintett.. Paquito az egyik kedvenc focistám, és...... Nem szeretem, ha valami rossz történik azokkal az emberekkel, akiket szeretek. :( Legszívesebben odamennék hozzá, és megölelném, de több, mint kétezer kilométer van közöttünk, úgyhogy ez kicsit komplikált lenne. Szerencsére a csapat, a szurkolók, és mindenki, aki ismeri őt, mellé álltak és támogatják! Ez ám a csapatszellem!
Emiatt tegnap elég nyomott volt a hangulatom. De attól még el kellett mennem nekem is nagybátyámékhoz, mivel szüli-névnapot tartottak. Sok kedvem nem volt hozzá, főleg, hogy anyum reggel közölte velem, hogy délutánra programunk van. Jó tudni az ilyeneket! :P Végül elmentünk, és... túléltem. Beszélgettünk, ettünk, aztán végre hazajöttünk. Én sosem szerettem az ilyen családi összeröffenéseket, és mostanában még inkább elhatárolódtam tőlük. Tudom, rossz vagyok, de nem bírom azt, hogy csak muszájból kell elmenni, amikor senkinek sincs kedve az egészhez. És így az egész már rég rossz!
Jelenleg rádión hallgatom az Almeria-Valencia meccset, mivel nincs tévés közvetítés. :S Már volt ilyen máskor is, de mostanában nagyon elkényeztettek minket a tévések, hogy rengeteg meccsünket adták. De sajnos az előszezon utolsó meccsét nem látjuk. :( Csak halljuk! :P

Mostanában sokszor hallgattam/énekeltem ezt a dalt, úgyhogy ma ezzel búcsúzom. Hamarosan jelentkezem! Chao!

Mi lenne, ha...? I.

2011-08-11T20:44:00.000+02:00

Éljen a Tumblr Challenge! Igen, ismét belevágok egybe, csak hogy ne unatkozzak. :D A mostani választásom kicsit másabb, mint amik eddig voltak. Ugyanis a Challenge neve 'What if', tehát 'Mi lenne, ha'. Jó kis feladatok vannak benne, ezért most le is kezdem. (Megjegyzés: megint három szekcióban fogom elkészíteni :).)

01. Mi lenne, ha tűz ütne ki, és csak egy dolgot/tárgyat tudnál kimenteni, mi lenne az?
Az ilyen kérdéseket mindig utáltam, mert én legszívesebben a fél szobámat felpakolnám ilyen esetben. De mi lenne az az egy valami, amit kimenekítenék? Hmmm... Gondolom az élőlényeket alapból kimentik, de ha mégsem, akkor én Szotyi papagájomat menteném meg. De ha nem élőlényről van szó, akkor szerintem a számítógépemet vinném ki. Tudom, ez olyan "izé válasz", de nekem sokat jelent a gépem. Nem azért, mert tudok rajta netezni, meg ilyesmik, hanem azért, mert sok emlékem van rajta. És ha a gépem megsemmisülne, akkor az emlékeim egy része is, és azt nem szeretném. Tehát a választottam a számítógépem.

02. Mi lenne, hogyha csak 24 óra lenne hátra az életedből, mit csinálnál?
Azért az a 24 óra elég kevés idő, szóval beutazni a világot biztos nem tudnám. xD De ha lenne repülőgép Pestről Valenciába (ami nincs :/) és aznap épp lenne egy Valencia meccs Valenciában, akkor kirepülnék, és megnézném. :D Vagy egyszerűen azt csinálnám, amit máskor is. Persze minden, számomra kedves emberrel beszélnék aznap, és azokkal a dolgokkal és személyekkel lennék, amiket/akiket szeretek. :)

03. Mi lenne, ha az egész világ téged hallgatna, mit mondanál?

"Szevasz, tavasz!" xD Na jó, nem! Az biztos, hogy zavarban lennék, és percekig meg sem tudnék szólalni. Majd talán elmondanám a szépségkirálynős szöveget a világbékéről. És talán szólnék a mai fiatalsághoz is, hogy kicsit nézzenek magukba, gondolkozzanak el azon, hogy eddig mit csináltak, és hogy az jó volt-e vagy sem. Hogy mi lesz belőlük, hogyha így folytatják. Ennyi. :)

04. Mi lenne, ha egy dal leírná az életedet, melyik lenne az?
Szerintem ilyen még nem létezik a világon, de ehhez hasonló kérdés már a Song Challenge-ben is volt, és ott is valami ilyesmit mondtam. :D De ha szólhatna egy dal az életemről, akkor az valami olyasmi lenne, hogy... a csendes, félénk kislány hogyan nőtt fel, hogyan lett belőle fiatal lány. Szerintem ebből ki lehetne hozni valamit. Aki szerintem képes lenne megírni, az Taylor Swift. Valahogy el tudnám képzelni, ahogy az életemről énekel. Ti nem? xD

05. Mi lenne, ha Istennek feltehetnél egy kérdést, mit kérdeznél tőle?
Ez egy kényes téma. Azért, mert sokszor szoktam tőle kérdezni, hogy "MIÉRT?", amikor valami nehézség adódik, vagy valami rossz történik. Amikor kisebb voltam, és mondjuk könyörögtem neki, hogy "Léééééégyszi, sikerüljön! Egy évig nem kérek semmit se tőled, ha segítesz!", de végül nem jött össze, akkor megharagudtam rá, és úgy döntöttem, hogy többet nem könyörgök valakinek, aki lehet, hogy nem is létezik. Nem vagyok ateista, csak... haragszom rá. :P És hogy mit kérdeznék tőle? Mondjuk ezt: "Miért hagyja/hagyta, hogy most ott tartson a világ, ahol tart?"

06. Mi lenne, ha egy napra egy másik személy lehetnél, ki lenne az?

Ezen még sosem gondolkodtam. Szóval most el kell gondolkodnom...... *gondolkodik* ......
Konkrét személy nem igazán jutott eszembe, inkább csak foglalkozások. Először is, nőként kipróbálnám egy híres divatszakmabeli nő életét. Legyen az modell, tervező, fotós, sminkes, stb. Persze csak egy napra, és lehetőleg olyan napon, amikor munka is van. Ha férfi lehetnék, akkor két dolog lennék: énekes vagy focista. :D Énekesként a legszívesebben Josh Groban vagy Pablo Alborán lennék, focistaként pedig... hmmm... valaki a Valenciából vagy a spanyol válogatottból-

07. Mi lenne, ha egy napra láthatatlan lehetnél, mit és miért csinálnál?
Gondolom amihez hozzáérek, az nem lesz láthatatlan, szóval a bankrablás kizárva. xD De ha már láthatatlan vagyok, akkor végre kitörhet belőlem gonosz kis énem, és szerintem mindenkit ijesztgetnék. Miért? Mert miért ne? Szerintem vicces lenne. :D Oké, az öreg néniket meg bácsikat megkímélném, mert ha szívrohamot kapnának, akkor... elég rosszul érezném magam. De az biztos, hogy az ismerőseimet, a suliban a diákokat megszivatnám. Oh, és persze a tanárokat is. ;D

08. Mi lenne, ha kiválaszthatnád azt, hogy hogyan halj meg, mi lenne az?
Ez egyszerű. Ágyban, puha párnák között szépen elaludni. Szóval nem vagyok híve azoknak az elég brutál haláloknak, amik mondjuk a Végső állomásban vannak. Azokat kihagynám. :P Meg minden fájdalmasat. Köszönöm szépen, én az ilyenekből nem kérek.

09. Mi lenne, ha elkövethetnél egy bűntényt úgy, hogy megúsznád, mit csinálnál?
Ha nem is láthatatlanul, de "ártatlanul" elkövetnék egy bankrablást. :D A pénzből pedig utazgatnék, meccsekre járnék, segítenék a családomnak, és a maradék pénzt jótékonyságra fordítanám. Érdekes kis bankrabló lennék, mi? Mert nem igazán hallani olyat, hogy valaki azért rabolt ki egy bankot, hogy a pénzt valamilyen nemes célra fordítsa. De... ez vagyok én. xD (Hoppá! Lehet, hogy emiatt úsznám meg a büntetést! xD)

10. Mi lenne, ha életed végéig csak egy ételt ehetnél, melyiket választanád?
Jajjj, ez egy olyan zabagépnek, mint én, ez borzalmas feladat. Egyetlen egy kaját kiválasztani? Oh...! De szerintem biztos valami olasz kaja lenne, mivel azok a legeslegeslegfinomabbak a világon (ezért is szeretem az olaszokat xD). Nekem a három kedvenc kajám a következő: 1. canelloni, 2. paradicsomos csirke, 3. pizza. Szóval valamelyik a három közül. Ha azt kéne ennem egész életemben, akkor egy rossz szót nem szólnék. :D Ezek annyira finomak, hogy majd' bepisiltek a gyönyörtől. Ha van lehetőségetek, akkor kóstoljátok meg a Canellonit... igaz, szerintem a nővéremé finomabb, mint az éttermi, de azt legalább egyszer az életben ki kell próbálnotok. :D

Insomnia

2011-08-08T21:11:00.000+02:00

Az utóbbi pár napban teljesen szétestem. Minden téren. Napok óta nem tudok rendesen aludni, hiszen hajnali két-három óra körül mindig felébredek, és azután csak nehezen tudok visszaaludni. Emiatt persze napközben fáradt vagyok és gyenge. Ráadásul az idő sem a legjobb. És ezek szépen kihatnak a hangulatomra is. Nem, nem érzem jól magam, semmilyen téren sem. Sajnos ez a nagy helyzet.
A legjobban az alvás hiánya zavar. Mit meg nem adnék egy nyugodt éjszakáért! Olyan nagy kérés az az egy éjszaka? Egész nap csak arra a hülye ágyra tudok gondolni, meg arra, hogy de jó lenne benne aludni. Persze napközben egyáltalán nem tudok aludni, már próbáltam. Hajnalban is csak egy dolog tart életben, és az az olvasás. Szerencsére az le is szokott fárasztani, de nem annyira, hogy rögtön visszaaludjak. :/ Kész rémálom ez az egész alvás dolog mostanában. Már anyumat is zavarja, hiszen néha arra ébredt fel, hogy a kislámpával babrálok. Ráadásul a lámpa fénye beszűrődik a szobájukba is, úgyhogy ennek meg pláne nem örül. Azt mondta, hogy ne nézzek egy darabig Ghost Hunterst, hátha tudok aludni, de természetesen nem jött be. Ha az lenne a baj, akkor én magamtól pihentettem volna a sorozatot. Nem tudom, mi lehet a baj. Talán az időjárás... ki tudja? De végre jó lenne már egy rendes éjszakát eltölteni. Hajnali olvasás nélkül.
Az időutazó feleségét általában ekkor szoktam olvasni, mivel napközben nincs túl sok erőm arra, hogy olvassak. Mondjuk úgy, hogy az a könyv tartsa bennem a lelket azokban a keserves órákban. Igaz, negatív oldala is van, hiszen nem igazán vidít fel a könyv. Szeretem, imádom, de az egész sztori mindig nagy hatással van rám, ami pedig a levertség felé viszi a hangulatomat. Mondhatni minden ellenem fordult mostanság.
Csak hogy ne a nyavalygásomat kelljen olvasnotok, próbálok keresni valami pozitívumot is az elmúlt napokból. Például a motivációm visszatért a spanyol tanuláshoz. Az elmúlt egy hét alatt valami történt velem. Nem tudom mi, de már sokkal nagyobb kedvvel ülök le házit írni, mint mondjuk az elmúlt egy hónap folyamán. Sok minden hatott rám. Először is az a tény, hogy lassan kezdődik a suli, és nekem még rengeteg dolgot meg kell tanulnom az év végéig. A számomra fontos dolgokban elég maximalista vagyok, talán ezért is kezdtem el kicsit lelkesebben tanulgatni a dolgokat. És persze vannak olyan dolgok, amik mindig tartják bennem a lelket e téren. Például ha már teljesen kivagyok a tanulástól, és meghallgatok egy-egy spanyol számot, máris jobban érzem magam. Egy leírhatatlan érzés kerít hatalmába, ami miatt azt érzem, hogy nem szabad feladnom. A legnagyobb hatással mostanában rám Pablo Alborán No Te Olvidaré című dala volt. Nem is maga a szöveg, hanem maga a dallam és Pablo hangja miatt. Abból a dalból szoktam erőt meríteni.

És ha már szóba került egy úriember, akkor egy másikat is meg kell említenem inspiráció téren. Ő legalább mosolyt is tudott csalni az arcomra. Na jó, konkrétan röhögőgörcsöt kaptam, amikor láttam a videót. És ő nem más, mint... *jujjdeizgi* ... Adil Rami. Gondolom nem mond sokat ez a név nektek. Ő a Valencia egyik új játékosa. Már januárban megvettük, de csak a nyáron került a csapathoz. Francia, tehát neki meg kellett/kell tanulnia spanyolul. Én azt hallottam, hogy a megvétele után rögtön el kezdett tanulni spanyolul, hogy mire odakerül a sor, hogy Spanyolországba kelljen jönnie, addigra tudjon valamennyit spanyolul. Először csak franciául adott interjúkat, igaz, néha megpróbálkozott némi spanyol mondattal is. A lényeg az, hogy a múlt héten neki kellett részt vennie a sajtótájékoztatón. És bizony spanyolul tartotta meg (persze volt vele tolmács a biztonság kedvéért). A lényeg az, hogy hihetetlen aranyos volt. Én szakadtam a röhögéstől. Én azt mondom, hogy nézzétek meg a videót, és akkor rájöttök, hogy miért.

Néha-néha magamra ismertem. Nem azt mondom, hogy én is így beszélek spanyolul, mert nem (talán kicsit jobban, mint ő xD), hanem... én meg nem tudom fogalmazni, hogy miért. Csak. És hogy ez miért hatott rám? Azért, mert bátor volt, hogy ki mert állni annyi ember elé és beszélni velük egy olyan nyelven, ami nem a sajátja, és amit még nem régóta tanul. És az is pozitív, hogy legalább próbálkozott. De kicsit irigylem, hogy neki van lehetősége gyakorolni a nyelvet. A nap minden egyes órájában. Igen, arra célzok, hogy úgy elmennék Spanyolhonba. :D
Hála Raminak, most kicsit jobb lett a kedvem (de csak egy picikével). Tegnap meg ma, hogy valamivel eltöltsem az időt, filmet néztem az HBO-n. Tegnap megnéztem a 'Diploma után' és 'A másik Boleyn lány', ma pedig a 'Már megint te?!' című filmet. Nekem mind a három film tetszett, habár nem hiszem, hogy bármelyik is bekerül "A Kedvenc Filmjeim" közé. A 'Diploma után' és a 'Már megint te?!' jó kis vígjátékok, habár nem igazán nyerték meg a tetszésemet. Jó, tetszettek, csak mégsem annyira. 'A másik Boleyn lány' pedig... olaj volt a tűzre. Attól úgy kikészültem érzelmileg, hogy csak na! Számomra nehéz volt feldolgozni a filmet, a szereplők kapcsolatait, tetteit. Az biztos, hogy muszáj még egyszer megnéznem, hogy tudjak róla egy rendes véleményt formálni. Mellesleg VIII.Henriket Eric Bana játssza, akit én Az időutazó felesége óta nagyon szeretek. Már csak miatta is meg kellett néznem a filmet. Szerintem majd második látás után majd írok róla egy kritikát. Habár már elég sok film felgyülemlett ezen a téren, szóval muszáj rendet raknom köztük. :P
A mai nyavalygásomnak itt vége is. Remélem nem untattalak Titeket. Jó éjt!

A jóból is megárt a sok

2011-08-04T11:37:00.000+02:00

Üdv, Augusztus! Az elmúlt években biztos rájöttél, hogy annyira nem szeretlek téged. Nem azt mondom, hogy ki nem állhatlak, csak nem tartozol a kedvenceim közé. A Tudjukmire emlékeztetsz... arra, hogy vészesen közeledik... De tudod mit? Inkább ne beszéljünk róla!
A mostani éjszakám nem alakult a legjobban. Igaz, hogy nagyszerűen aludtam... úgy hajnali két-három óráig. Arra ébredtem, hogy valami vagy valaki motoszkál az ablaknál. Talán csak egy percig lehetett hallani a zajt, de nekem rendesen kipattantak a szemeim, és már nem tudtam visszaaludni. Nem azért, mert féltem, hanem azért, mert egyszerűen nem éreztem fáradságot. De próbáltam visszatérni álmaimhoz, ám nem sikerült. Járkáltam össze-vissza a házban, majd hajnali négykor úgy döntöttem, hogy olvasok. Igaz, a lámpa fényét percekig nem bírta elviselni a szemem, de azután belevetettem magam Audrey Niffenegger világába.

Valamelyik nap úgy döntöttem, hogy újraolvasom 'Az időutazó feleségé'-t. Az egyik kedvenc könyvemmé vált már elsőre, majd a filmet megnézve még jobban megszerettem. Imádom a romantikus történeteket, és ez... bizony az. Már írtam róla egy bejegyzést, még tavaly, úgyhogy ha akarjátok, elolvashatjátok (Katt ide). Most én is gyorsan elolvastam, és azt kell mondanom, hogy elég jó kis írás lett. Rövid, de jó. xD A kritikáimmal sosem voltam/vagyok kibékülve, talán ezért nem írtam mostanában egyet sem. :)
A késztetést, hogy elolvassam újra a könyvet, egy másik könyv okozta. Az a könyvsorozat, amit mindenki ismer, és ami újra az olvasók kedvencévé vált. Nem nehéz kitalálni, hogy a Harry Potterről beszélek. Kicsit nehezen viselem az elmúlt időszakot. Nem, nem azért, mert vége lett a filmnek, hanem azért, mert mindig, mindenhol azt kell olvasnom, hogy HARRY POTTER. Tudjátok, kicsit sok ez nekem. Szerintem túladagolták nekem. Hiszen tele van vele minden: Tumblr, Twitter, blogok, minden. Nekem milyen a kapcsolatom ezekkel a filmekkel/könyvekkel? Semleges. Igaz, az elején még nagyon tetszett. Úgy nyolc éves lehettem, amikor megjelent az első rész, és a moziban kétszer is megnéztem. Egyszer anyummal, egyszer pedig az osztályommal. Emlékszem, hogy amikor sétáltunk haza Anyával, a sötét utcákon, tiszta varázslónak éreztem magam. (Jó, konkrétan az egész gyerekkorom alatt egy kis boszorkány voltam, de ez egy másik történet.) Azt szerettem volna, ha én is a Roxfortba járok, meg nekem is lennének olyan jó kis felszereléseim, mint ami Harryéknek volt. Na meg azt vártam, hogy Voldemort mikor ugrik elő az egyik bokorból. xD Az egyik nővéremtől megkaptam az első kötetet is, viszont nem sokáig jutottam el benne. Nem, annyira nem kötött le. Szóval a könyvek itt ki is léptek valamilyen szinten az életemből. A filmek... azok fokozatosan. Ahogy haladtunk előre, úgy kezdtek durvulni a dolgok. Meghal ez, meghal az. És megkérdeztem magamtól, hogy hol van az az aranyos kis történet? Számomra eltűnt... Persze meg szoktam nézni a filmeket, de... csak úgy, kíváncsiságból. De hogy ennek az egésznek legyen valami pozitív hangja, és hogy ne gondoljátok azt, hogy utálom a HP-t (ami persze nem is igaz!), hát el kell mondanom, hogy a harmadik részt, na azt szeretem. Tényleg! Az első részt is szerettem, de már láttam vagy harmincszor, úgyhogy a könyökömön jön ki. :P Na jó, talán még a negyedik részt is kedvelem. De ennyi. xD Tudom, lehet, hogy sokatoknak az jár a fejében, hogy "Na ennek nem volt gyerekkora." De volt... és még milyen varázslatos! :D
Szóval hol is tartottam... Ja, igen... Szóval nem bírtam aludni. xD Talán az is lehet az oka, hogy túl sok Ghost Hunterst néztem mostanában. Majd egyszer fogok írni róla véleményt, szóval most sok mindent nem mondok róla. Én nagyon szeretem, alapból szeretem az ilyen szellemvadászos sorozatokat. Habár szerintem ez a legjobb mind közül. Nem az a gagyi, amiben valami médiummal mászkálnak... Én azokat nem bírom. Igaz, volt egy angol sorozat, amiben médium is volt, és sokáig az volt a kedvencem, mivel tényleg jó dolgok történtek benne. Meg volt egy másik, amiben négy-öt csaj szerepelt, azt is szerettem. És volt egy új-zélandi is... xD Tudom, tudom. Elég sokat néztem ilyen típusú műsorokat. Na de majd a bejegyzésben bővebben kifejtem (Halloweenig megírom, eksü! xD).

A legjobbat pedig nem is meséltem. AZ U19-ES SPANYOL VÁLOGATOTT MEGNYERTE AZ EB-T!!!!!! :D Hát én olyan boldog voltam! Főleg, hogy egy Valencia játékos "nyerte meg a döntőt" a spanyoloknak. :) Sajnos ez most egy olyan EB volt, amit nem igazán néztem. Furcsa, főleg tőlem, de ez most így jött össze. De azt megmondtam, hogy a döntőt megnézem. És megérte. Nagyon jó döntő volt. Nem lehetett rá azt mondani, hogy nem izgalmas. Igaz, az elején kicsit elkalandozot a figyelmem, néha csináltam a házimat, de a második félidőt már úgy néztem, hogy le sem vettem a szemem a képernyőről. Főleg, amikor Paco bejött csereként. Valenciai szívem már alig várta, hogy játsszon Paco. Nekem ő az egyik kedvenc fiatal focistám. A tavalyi U17-es EB ismerhettem meg, és akkor egy nagyon stabil helyet szerzett magának a szívemben. Én azóta imádom a srácot, a stílusát. :D Szóval amikor berúgta a két gólt, akkor duplán örültem: mint spanyol fan és mint Valencia szurkoló. :D És azóta az EB döntő óta el vagyok varázsolva. :)

Most azonban érzem, hogy meg kell néznem egy GH részt. Jó, azt mondtam, hogy hanyagolni kéne egy kicsit, de... most nincs kedvem mást csinálni. :D Úgyhogy megyek szellemekre vadászni. Chao!

Nászinduló

2011-07-31T20:04:00.100+02:00

A tegnapi nap olyan volt, mintha egy vígjátékba csöppentünk volna bele. Higgyétek el, én jól szórakoztam. :) Mondjuk nem mindig volt olyan rózsás a helyzet. Szó szerint! Először is, reggel hét körül keltünk, hiszen össze kellett pakolni a dolgokat, és nagyjából el is kellett készülnünk. Valamikor kilenc után indultunk el, felvettünk nagymamámat, és csak úgy száguldottunk az autópályán. Közben pedig ment a panaszkodás. Amiket rendeltünk virágokat (egy menyasszonyi csokor, egy csokor az autóra és egy másik az asztalra, plusz még a kis díszek a fiúknak), borzalmasan néztek ki. A menyasszonyi csokorban a rózsák hervadtak voltak, és lehetett látni rajtuk, hogy nem friss virágok. A másik két csokor még úgy el is ment, viszont inkább lett volna nővérem csokra szép, mint az asztaldísz. A legfelháborítóbb az egészben az, hogy horribilis összeget kértek el tőle. 24.000 FT volt összesen, ha jól emlékszem. Mindenki ledöbbent az összeg hallatán, és mindenki dühös lett, amikor meglátták a csokrok minőségét. Anyum mondta is, hogy a héten el fog menni a virágoshoz, és beolvas neki. De meg is érdemli... :S
Szerencsére hamar felértünk Pestre, és a lakáshoz is gyorsan odajutottunk. A leparkolás után felcipekedtünk, és elkezdődött a készülődés. Én gyorsan elkértem anyóstól a körömlakklemosót, mivel a péntek esti francia manikűröm olyan ronda lett, hogy nem bírtam elviselni a körmömön. Úgyhogy mentettem a menthetőt. Vittem egy pirosas lakkot, és azzal bekentem a körmeimet. Nővérem, amikor beléptünk a lakásba, rögtön bemenekült a fürdőbe, és el kezdett készülődni. Amikor kijött... nagyon szép volt. Nekem a ruhája tetszik, szép, egyszerű. A vőlegény is csinos volt. A vicces az volt, hogy én kötöttem meg a nyakkendőjét (milyen hasznos volt az általános iskolai énekkar xD). Ők ketten gyorsan el is siettek, mivel fotózásra mentek. Igen, meg kellett örökíteni azt a napot. Anyós is elment a fodrászhoz, úgyhogy a miénk volt a lakás. Egyszer csak megjelent sógorom unokatesója meg a barátja, és máris hangos lett a lakás. Tényleg... az unokatestvérének akkora hangja van... Mamám teljesen ki volt akadva, azt mondta rá, hogy biztos hülye. xD Na mindegy, a két pasi ki is dőlt (éjszakázás miatt xD), én meg bementem a fürdőbe készülődni. Nagy nehezen, de olyan állapotba hoztam magam, amit úgy ítéltem meg, hogy tűrhető. Felvettem a ruhát is, és egy idő után megszoktam, hogy kivan a fél mellem. :P Nehéz volt elfogadni, de muszáj volt. Viszont a cipőmbe rögtön beleszerelmesedtem. Nem sokkal később mind a két nővérem megérkezett, és úgy döntöttünk, hogy mehet a menet.
Amikor odaértünk a Bazilikához, mindenki minket nézett. Egy csomó turista volt ott, és csak néztek, meg néztek, meg néztek. Én meg úgy éreztem magam, mint valami sztár. Kár, hogy nem pózoltam nekik. xD Lassan bementünk a templomba, ahol már a pap (aki amúgy tök jó fej volt) nagyban szervezte a dolgokat. Tesóm hátul leült, és várt. Ott maradtam vele egy kicsit, de én is előre mentem. Miközben én is hátul vártam, észrevettem, hogy a templom bal oldalán van egy kis rész, ahová a turisták bejöhettek. És konkrétan ott álltak, és várták az esküvő kezdetét. Én ezt kicsit túlzásnak tartottam. Oké, hogy a Bazilika egy látványosság, de azért nem kellene mindenkit beengedni egy ilyen meghitt, családi eseményre. Engem zavartak, de ez csak az én személyes véleményem. A szertartás előtt pár perccel nagybátyámék is megérkeztek, és akkor már mindenki készen állt. Egyszer csak megszólalt az orgona, apum és nővérem elindultak a Bazilika bejáratától. Esküszöm, volt vagy két perc, mire odaértek az oltárhoz. Aztán elkezdődött. Drága unokaöcsém meg nem igazán bírt magával. És innentől elkezdődött a komédia. Ide-oda sétált, sírt, oda akart menni nővéremhez. Ott állt a lépcsőnél, és percekig csak nézte tesómat. Majd megpróbált felmenni, de túl magas volt a lépcső, ezért odasétált szépen a falhoz, belekapaszkodott, és végül fel is ért a lépcső tetejére. Én szakadtam a röhögéstől (persze nem olyan látványosan). Aztán szép lassan odasétált hozzá, és nővérem meg odaültette az ölébe. Furcsa esküvő volt, az biztos. De végül unokaöcsémé lett a főszerep, ismét, hiszen az ő keresztelőjét is megtartottuk. Szegény már álmos volt, nyűgös, sokat sírt, de végül meg lett keresztelve. Ahogy vonultunk ki a templomból, megint rámjött a röhögés. Amikor rápillantottam a turistaszekcióra, és láttam, hogy az első sorban kis kínai emberkék álltak, hát... Elkezdtem nevetni. Azért, mert épp mondtam nővéremnek, hogy figyelje meg, hogy majd a kínai turisták ott fognak állni, és őt fogják majd fotózni. Most nem azért, de igazam lett. xD Amikor kiértünk, jöttek a csoportképek. Mindenki mindenkivel. :) A legjobb az volt, amikor a három testvérről készült a kép, sógorom barátja meg beállt mellém. xD Új taggal bővült a család. Szóval van egy eltitkolt, olasz bátyám. :D Amúgy odakint is jól megnéztek minket. Anyum mondta, hogy volt pár srác, akik jöttek le a lépcsőn, és az egyik le se vette rólam a tekintetét. A vicces az, hogy azt a kis társaságot én is néztem, mivel nagyon spanyol fejük volt. És tényleg volt egy srác, aki jól is nézett ki. Na látjátok, a dekoltázs meghozta az eredményt... xD Miközben mi kint álltunk, megérkezett a következő menyasszony... limuzinnal. Hát igen, a következő az egy elég puccos esküvő volt. Úgyhogy mi indultunk is.
Visszamentünk a lakásba, és pár órát ott töltöttünk. Főleg beszélgettünk. Igaz, hogy a másik családdal nem igazán tudott senki se kommunikálni, a nyelvi nehézségek miatt. De lassan elérkezett az idő, hogy elmenjünk a vacsorára. Egy olyan étterembe mentünk, ahol annyit eszel, amennyit akarsz egy bizonyos összegért természetesen. Igaz, szeretek enni, de nem vagyok képes egyszerre megenni több dolgot. Itthon is, ha kétféle ebéd van (pl. leves meg sült hús), akkor csak az egyikből eszek, mivel a másik sehogy se fér belém. Amikor leültünk az asztalhoz, akkor pár apró ajándék várt minket. A "külföldi csapat" már korábban odament, hogy feldíszítse az asztalt. Az ajándék cukorka volt. Mert külföldön ilyet szokás adni... :P Azután a pincérünk is megérkezett, és elmagyarázta, hogy hogyan mennek a dolgok abban az étterembe. Igazából nem nagyon hallottam, hogy mit mond, mivel nagy volt a zaj, meg már anyumék voltak párszor az étteremben, úgyhogy ők már meséltek róla (és kisbetűvel megjegyezném, hogy a pincér elég helyes volt ;D). Szóval egy-két perc után mindenki felpattant, és elment kaját keresni. Én anyummal mentem, és csak néztem, de nem igazán tudtam, hogy mire is vágyom. Végül elvettem egy pici rántott húst meg rizst. Nagy kaja volt, mondhatom... xD De annyira nem is voltam éhes, szóval nekem az bőven elég volt. Velünk egy teremben volt egy másik csapat is, ők is esküvőt ünnepeltek... csak ők kétszer annyian voltak, mint mi. :P Volt egy kissrác, aki folyton körülöttünk ólálkodott. Unokaöcsémhez beszélt, engem meg egyszer fejbevágott a lufival... gondolom, hogy véletlen lehetett... vagyis remélem. :D De a vacsora közben már mindenki beszélt mindenkivel. Vicces volt, amikor az unokatesó meg a barát kérdezgetett engem a fociról, de akkora zaj volt, hogy nem igazán értettem, mit mondanak. Meg én ültem az asztal egyik végén, ők a másikon, szóval még a távolság is nagy volt. De tesóm tolmácsolt, úgyhogy megértettük egymást. :D A lényeg, hogy jó hangulatban telt az este. Kaptunk tortát is, de én abból már nem ettem, mivel előtte megettem két szelet sütit meg egy kis somlóit. :) Kb. három órát töltöttünk ott, és olyan fél kilenc körül el kellett mennünk, mivel egy másik csoportnak volt asztalfoglalása kilencre, és még meg akartak teríteni nekik. Szóval elindultunk... Sógorom barátja meg unokatesója az étterem előtt elkezdtek énekelni... a 'The Lion Sleeps Tonight'-ot. xD Kicsit ittasak voltak, de azért jót röhögtünk rajtuk. Mi visszamentünk a lakáshoz, viszont másik nővérem meg a nagybátyjámék már indultak haza. A három fiú meg gyalog jött. A vicces az volt, hogy ők hamarabb odaértek a lakáshoz, mint mi kocsival. xD De nem maradtak sokáig, mivel meghívták nővéremet egy italra. Mi meg vártunk rájuk a lakásban. Közben a Verdákat néztük angolul. xD Még nem láttam sose, de most se néztem belőle sokat. Halk is volt, angolul is volt, egy csomó részről lemaradtam... Na majd bepótolom. Végül tesómék visszaértek (úgy egy háromnegyed óra után), és végre indultunk haza. Elbúcsúztunk, aztán go Gyöngyös. :D
Szerintem jó kis nap volt. Amúgy most jutott eszembe, hogy nem is ez volt az első esküvő, amin voltam. Apum egyik ismerősének is voltam az esküvőjén, habár az csak polgári volt. Eddig abban a hitben éltem, hogy még nem voltam esküvőn. xD Pedig akkor már harmadik vagy negyedik osztályos voltam, szóval nem is hivatkozhatnék arra, hogy "jajjj, akkor még nagyon kicsi voltam, és nem emlékszem rá". Azért remélem a saját esküvőmről nem fogok így megfeledkezni. :D

Will you marry me?

2011-07-29T20:06:00.000+02:00

Már megint nem tudok nyugodtan leülni egy percre sem. Hétfőn hazajöttek nővéremék Miamiból. Igen, igen, Miamiból. Jó nekik, nem? :P A sógorom unokatestvérénél voltak... mondjuk úgy, hogy látogatóban. Ott volt tesóm anyósa is. xD Na mindegy, most már itthon vannak, de csak ezen a héten, mivel azután mennek Horvátországba... Igen, és én legszívesebben leugornék a hídról! xD Olyan jó neki, hogy csak ide-oda utazgat a világban. Úgy, de úgy mennék én is. Egész Európát és Latin Amerikát beutaznám. Ha nyernék a lottón, tuti elmennék pár helyre. :)
A lényeg az, hogy holnap, azaz holnap lesz unokaöcsém keresztelője és nővéremék templomi esküvője. Igaz, már jó régóta házas nővérem, viszont a templomi esküvőre nem jutott sor, mivel család eléggé szét van szórva a világban. xD Tesóm férje kolumbiai, úgyhogy anyós Kolumbiában lakik. Tesómék Dániában (régebben Belgiumban, de amúgy Svédországban volt az esküvőjük, és Franciaországban találkoztak először xD). Mi meg Magyarországon. Na, jó kis család, mi? :D És most jött el az a pillanat, amikor mindenki idejön Magyarországra, hogy részt vegyen ezen a két eseményen. Ami Pesten lesz... a Bazilikában. Anyós szerette volna, hogy ott legyen, és mondta, hogyha kell, akkor fizet mindent (nekem is ilyen anyós kell, és akkor az én esküvőm Valenciában lesz xD). Hát... nem én leszek a keresztanya, hanem másik nővérem. :P A keresztapa meg a sógorom unokatestvére. Szépen fel van osztva. :)
Tegnap végre sikerült eljutni odáig, hogy elmenjünk, és vegyünk nekem is ruhát. Én a H&M-ben szerettem volna nézelődni, de anyumék kedden mentek fel Pestre, és nekem aznap volt spanyol órám, és ugye azt semmi pénzért le nem mondanám. :D Úgyhogy itt, Gyöngyösön kellet elmenni vásárolni... Élmény ebben a városban vásárolni... :P A Fő térnél van egy butik, ahol még nyolcadikban vettük a ruhámat a bankettre, úgyhogy oda mentünk be. Voltak jó ruhák, amik nekem nagyon tetszettek. Csak két probléma akadt velük: vagy nem volt jó a méret/nem álltak jól rajtam, vagy drágák voltak. Az eladónő sorra mutatta a ruhákat, én meg ráztam a fejem, hogy nem, nem, nem. Aztán voltak, amik tetszettek, és azokat fel is próbáltam. Csak pont azok nem álltak jól. Volt egy ruha, ami nagyon tetszett, csak egy baj volt vele. Szűk volt. Az eladónő mondta, hogy jó az, még bő is, meg annak tapadni kell. De azért nem annyira, hogy ne kapjak a ruhában levegőt. Meg kb. úgy tudtam volna benne mozogni:

Úgyhogy nézegettünk tovább. Én az idegösszeomlás szélén álltam, már azon gondolkoztam, hogy elmegyek egy pólóban meg egy farmerban, amikor tesóm beadott egy barna ruhát. Azt elég könnyű volt felvenni (ne tudjátok meg, hogy egy-egy ruhába milyen bonyolult belebújni :P), és jól is állt. Egyetlen egy problémám van vele, az pedig a dekoltázs mérete. Én utálom mutogatni magam, és az a ruha pedig szerintem túl sokat mutat. Az eladónő mondogatta, hogy örüljek, hogy van mit kirakni. Jó, ő mutogassa magát, de én nem fogom. De már kimerültem, és azt mondtam, hogy vegyük meg, jó lesz, nem érdekel, csak legyünk túl ezen az egészen.
Mivel a "nagyon magas sarkú" magassarkúm nem illik a ruhához, ezért ma cipőt is néztünk. Bejártam az egész Skálát, de egyetlen cipőt se találtam. Tény, hogy voltak szépek, csak éppen nem volt jó a méret. Meg én a pántosakat szeretem, abból meg alig volt. :S Ezért elmentünk a buszmegállóval szemben lévő cipőboltba, amit csak úgy emlegetünk, hogy "ott semmi jót nem lehet kapni". De most sikerült. Az eladónő mutatta meg, és nekem tetszett. Felpróbáltam, és végül úgy döntöttem, hogy megveszem. Fekete, pántos magassarkú, elől vannak rajta kövek. Szép. Itt is a fotó az esküvői/keresztelős "felszerelésemről":

Úgyhogy holnap ebben fogok flangálni. Persze lehet, hogy a vacsorára átöltözök, mivel van egy fekete-fehér csíkos ruhám, és szerintem az jó lesz arra a kis időre. :) Meg lehet, hogy ebben a ruhában amúgy sem érezném magam kényelmesen. Tudjátok, a dekoltázs miatt. :P
Ennyit a holnapról. Eddig a héten nem csináltam sok mindent. Általában Ghost Hunterst néztem, gépeztem meg az unokaöcsémet szórakoztattam. Tehát semmi érdekes nem történt. Semmi. NADA!
Jajj, tényleg, spanyol. Kedden voltam órán, és elvittem a klagenfurtos képeket megmutatni tanárnőmnek. Hát kb. a fél óra azzal telt el, hogy azokat nézegettük, meg közben beszéltünk róluk. Hol magyarul, hol spanyolul. Jó volt, élveztem. :D Szerintem holnap viszem magammal a spanyol tankönyveimet, úgyhogy majd út közben tanulok. Vagy ki tudja. Lehet, ha unalmas lesz a szertartás, akkor előkapom, és olvasgatom. xD Na jó, csak vicceltem. De tényleg jó lenne haladni, mivel még nem kezdtem el a házikat, és megint nem fogok végezni, és jajj, akkor de fogok magamra haragudni. Ezért most el is búcsúzom, mert még a körmeimet meg kell csinálnom, és még a házik egy részét is meg akarom írni. Függő beszéd, nyammmmm! :D

Élőhalott

2011-07-24T21:29:00.000+02:00

Amióta hazajöttünk Ausztriából, eluralkodott rajtam a levertség. Pedig semmi okom nincs rá. Hiszen valóra a legnagyobb álmom. De mégis, nehéz volt a srácokat elengedni. Hiszen már jó pár éve velük kelek és alszom el (persze nem szó szerint :D). Az elválás pillanata mindig nehéz, de egy biztos... nem utoljára találkoztunk mi még. ;D
És ennek az utazásnak érzem a pozitív hatását is. Azon kívül, hogy odaálltak mellém egy közös fotóra, hogy megnyerték a PSV elleni meccset, és az edzésről pedig nem rugdostak ki két lábbal (xD), egy iszonyat nagy önbizalmat adtak nekem. Hiszen valóra váltották/valóra váltottam az álmomat. És ilyenkor mindig elgondolkozik az ember, hogyha ezt elérte, akkor mást is el tud érni. Én a spanyol tanulmányaimra gondoltam rögtön. Az utóbbi időben kicsit elbizonytalanodtam ezzel az egész "emeltezni fogok spanyolból" témával kapcsolatban. Nem mentek már olyan könnyedén a házik, és ráadásul nővérem beszólásai sem voltak pozitív hatással (persze ő csak viccnek szánta az egészet, de nekem nem úgy jöttek át). Ám most... megváltozott a helyzet. Ha nincs is kedvem épp tanulni, akkor is leülök, mert muszáj, ha el akarok érni valamit (na meg kedden óra, és egy csomó házi nincs kész xD). Jó, perpillanat szünetet tartok, mert kicsit elegem lett a levélírásból. Tío Lucas válasza még várhat egy kicsit. :) De ha befejeztem ezt a bejegyzést, akkor nekikezdek annak a feladatnak is. Azután megnéztem a ponthatárokat, és ha tényleg apait-anyait beleadnék ebbe az évbe, akkor bekerülhetnék akármelyik egyetemnek a spanyol szakára. Ha takaréklángon csinálnám a dolgokat, talán még akkor is, de a ponthatárok gondolom jövőre is emelkednek, úgyhogy... De az még nagyon a jövő zenéje lesz. Valahogy az utóbbi pár napban elhittem, hogy képes vagyok megcsinálni. És szerintem ez a hozzáállás kell ahhoz, hogy valaki valamit is elérjen ebben az életben.
Ám az elmúlt pár nap nemcsak az életről, hanem a halálról is szólt. Először ott volt az osloi merénylet, majd Amy Winehouse halála. Persze a kettő merőben különbözik egymástól. Osloban rengetegen meghaltak, ártatlanok, akik nem tehettek semmiről. Rossz helyen voltak rossz időben. Félelmetes belegondolni, hogy mi lett volna, ha éppen valakinek más dolga akadt, és nem arra jár. A híradóban láttam egy magyar fiút, akinek szerencséje volt, hiszen egy órával a merénylet után találkozott csak a barátaival, pedig eredetileg ott lett volna ő is a helyszínen, abban az időpontban. Szörnyű, egyszerűen borzalmas, hogy mire képes egy ember... És igen, Amy Winehouse is valami borzalmasat tett. Amikor olvastam, hogy meghalt, nem lepődtem meg túlságosan. Egyszer hallottam valami interjúban, hogy ha nem hagyja abba a drogozást és az ivást, akkor bizony meg fog halni. Akkor azt hittem, hogy le fog állni, de nem tette. És lám, mi lett a következménye. Őszinte leszek... Nagyon haragszom rá. Buta dolog, amit csinált. És az összes olyan ember, aki ezekhez a dolgokhoz nyúl, buta. Ha nem vigyáznak, könnyen függővé válnak, és akkor egyenes út vezethet a koporsóig. Persze vannak olyanok, akik végül nemet mondanak, megtesznek mindent azért, hogy megszabaduljanak a szenvedélyüktől, és sikerül is nekik. Azokat az embereket tisztelni kell, hiszen nagy tettet vittek véghez. Amy viszont nem tudott nemet mondani. Elpazarolta a tehetségét és az egész életét azokra a hülyeségekre... Amikor megláttam Josh Groban Twitter üzenetét, akkor úgy éreztem, mintha csak én írtam volna: "Drugs took her gift, her soul, her light, long before they took her life. RIP Amy". És milyen igaza van neki... De nagyon sajnálom, hogy ez történt vele. Ha jobban törődött volna magával, akkor most talán egy koncerttel ajándékozná meg rajongóit...
Persze ezeken a borzalmas dolgokon történtek kissé jobb dolgok is. Na persze nem a Tour de France-on. Számomra nem. Először is, ma befejeződött. Megint... Ilyenkor mindig elkeseredem. Nemcsak azért, mert három hetet töltöttem azzal, hogy kora délután leültem a TV elé, és egészen este öt-hatig ott ültem, és hallgattam Sipi meg Jenő ökörködését, de azért is, mert a Tour a július végét is jelenti. És az pedig már ordibálja, hogy "hamarosan suliiiiii". De most ezzel még nem nagyon foglalkozom, hagyok magamnak egy kis pihenést még. Sajnos nem az nyert, akinek én már egy jó ideje szurkolok. Andy Schleck a tegnapi időfutamon elvesztette a sárgatrikót, és ez azt jelentette, hogy Cadel Evans nyerte meg az idei Tourt. Nem mondom, hogy nem szeretem Evanst, de nem is tartozik a kedvenceim közé. Habár most az interjúk alatt kicsit szimpatikusabbá vált számomra. De tegnap nagyot csalódtam, hogy Andynak megint nem sikerült megnyernie a Tourt. De persze büszke is vagyok rá, meg a tesóra, Frankra is, hiszen ott álltak a dobogón mind a ketten. És még a Leopard Trekre is, az egész csapatra, mivel fantasztikus munkát végeztek idén. De sajnos eljött ennek is a vége, de már várom a jövő évet, és azt, hogy Andy VÉGRE megnyerje ezt három hetes versenyt. :D
És sportból sosem elég. Tegnap volt a Valenciának egy újabb barátságos meccse, a Leicester City ellen. Jonas góljával 1-0-ra nyertünk. Juhúúúúúúúúú! :D Közben pedig az U19-es EB-t néztem, a spanyolok 4-0-ra verték a szerbeket, úgyhogy megnyugodhatok, mivel tuti, hogy bekerültünk az elődöntőbe. :) Ami nem tetszett egyik közvetítésnél sem, az a kiejtés. Valami iszonyat volt, amit a két angol meg a magyar kommentátor mondott. Nem igaz, hogy nem tudnak utánanézni a helyes spanyol kiejtésnek (meg a katalánnak és a baszknak). Borzasztó volt hallgatni, amit mondanak. A kedvencem a MiGUel, amit ugye "migel"-nek kéne ejteni. De kedves kommentátor úr úgy ejtette ki, ahogy le van írva. Ettől tökön tudnám dőfni magam. MiGUel... Ah! De például Jordi nevét j-vel ejtették. Hát... A spanyolok a j-t h-nak ejtik, de mivel Jordi katalán, ezért inkább zs-szerűségnek. De nem J-nek... Ezért szeretek én spanyolul nézni közvetítést. Ott legalább rendesen ki tudják mondani a neveket. :)
Ha már itt tartunk, akkor én megyek is, mert mélyen bennem Tío Lucas már nagyon megszeretné írni azt a levelet Inésnek. Szegények hadd ne töltsék már egyedül a karácsonyt. :D Jó éjszakát mindenkinek!

Meghaltam és a mennybe... vagyis Klagenfurtba kerültem

2011-07-21T22:45:00.239+02:00

Szerintem csak álmodtam az egészet. Biztos, hogy csak álom volt. Igaz, többször is megcsíptem a karomat, és bizony fájt is, de akkor is... HIHETETLEN volt az elmúlt két nap.
Az előző pár bejegyzés csak erről az útról szólt. Lehet, hogy untattam pár embert, de teljesen fel voltam pörögve azokban a napokban. Hétfő este már kilenckor befeküdtem az ágyamba, de nem igazán tudtam aludni. Másfél órát biztos forgolódtam az ágyban. Ez azért volt rossz, mivel hajnali fél háromkor csörgött az órám, és el kellett kezdenem készülődni. Jó másfél óra alatt kész is lettem. Persze voltak olyan időszakok, amikor össze-vissza rohangáltam a házban, mert szorított az idő, de négy után pár perccel elindultunk. Gyorsan bekapcsoltam az MP4-emet, hogy kicsit nyugtassam magam. Egy jó óra alatt fel is értünk Pestre, és egyenesen a Fradi stadionhoz mentünk, ahol két szurkolótársamat, Nihilkét és Lufut (nicknevek, tudom, de már annyira megszoktam :D) felvettük, így már öten folytattuk az utat. Ahogy haladtunk Ausztria felé, én annál idegesebb lettem. Olyannyira, hogy rosszul lettem. Végig, ameddig Klagenfurtba nem értünk. Iszonyat volt, azt hittem, hogy ott halok meg a kocsiban. Fáradt voltam, ráadásul még ott volt az a rémes hányinger is. Élmény így utazni több órán keresztül, de szerencsére néha el tudtam bóbiskolni, így csak az ébrenlét volt elviselhetetlen. Klagenfurtnál jártunk, amikor csörgött a telefonom. A másik csapatból hívtak, mert ők már megérkeztek, és éppen a Valencia hotelénél voltak. Na ekkor már teljesen kész voltam. Nagyon izgultam, és már alig vártam, hogy odaérjünk mi is. Persze kicsit komplikált velünk az utazás, és volt egy kis nehézség, de végül mi is megpillantottuk a hotelt... és a Valencia buszát is. Azt hittem, hogy összepisilem magam a gyönyörtől. Az ősök kiraktak minket a hotel mellett, mi pedig elindultunk megkeresni a többieket. Átmentünk a hotel hídján, és egyszer csak Valencia mezbe öltözött emberkéket pillantottunk meg a túloldalon. Nem, sajnos nem a játékosok voltak azok, hanem csak a szurkolók. :D Odamentünk hozzájuk, aztán beszéltünk kicsit, majd ők elmentek kajálni, mi meg addig fényképezkedtünk a busszal. Majd azon gondolkoztunk, hogy mit csináljunk. Ott álltunk a hotel előtt, de nem igazán mertünk bemenni. Aztán megjelent egy TV-s emberke, aki tavaly is ott volt az edzőtáborban, és letámadtuk. Megkérdeztem tőle, hogy merre van a csapat, aztán mondta, hogy fél kettőtől lesz nekik ebéd. Hát jó... pár perccel később pedig megpillantottam Jonast az aulában, és akkor teljesen felpörögtem. Rögtön be is mentünk a hotelbe, és elkészült az első közös képem. Annyira, de annyira boldog lettem, hogy azt el sem tudom mondani. Na de... jöttek a többiek is, szépen sorban. Megjelent Maduro is, de vele nekem nincs közös képem. A következő pedig... Dealbert volt. Egy pillanatra megállt a szívem. De odamentem, letámadtam, és mind a hármunknak lett vele képünk. Az új szerzeményünk, Adil Rami is lejött a szobájából, és... azt hiszem, nem kell részleteznem. :D Amikor éppen nem járt arra senki sem, a Las Provincias újságírója odajött hozzánk beszélgetni, de még képet is csinált rólunk. xD Azután a többiek is megérkeztek, és ők is bejöttek hozzánk. Hát persze... :D Amikor megjelent Aduriz a folyosón, akkor már egy jó nagy csoport várt rá. Vajon ki támadta le elsőnek? Nem is tudom... xD Egyszer csak felfigyeltünk arra, hogy a folyosó másik végén is van lift, és onnan is jönnek játékosok, ezért páran átmentünk oda. Simán. Senki se szólt ránk. Ott is lett pár közös képünk. Emlékszem, egyszer elbambultam, és arra figyeltem fel, hogy valaki ezt mondja: Jön Jordi! Gyorsan megfordultam, és láttam, hogy elég sietős tempóban közelít az ebédlőhöz vezető lépcsőhöz. Én... köpni-nyelni nem tudtam. De gyorsan összeszedtem magam, odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy csinálhatok-e vele képet, ő mondta, hogy sí. És elkészült A kép! :'D Persze azután ott is hagyott minket, gondolom már nagyon éhes lehetett. xD Vagy csak késésben volt, mivel nem sokkal később már néhány játékos ki is jött az ebédlőből. És persze nem azon a lépcsőn jöttek fel, aminél mi álltunk, ezért lementünk. Számomra hihetetlen volt, hogy nem szólt ránk senki sem, de még egy biztonsági őrt se láttunk. Odalent tudtunk csinálni képet Albeldával és Pabloval is. :D

Már mindenki kijött az ebédlőből, és már két óra is elmúlt, ezért elindultunk a kempingbe, hiszem be kellett oda jelentkeznünk. A GPS-nek és persze nekem köszönhetően hamar odataláltunk. xD 800 m a szállodától. Tényleg nem volt messze, a kempingből szépen lehetett látni. :) A becsekkolás könnyen ment, csodálkoztam is rajta. Megkerestük a helyünket, majd felállítottuk nagy nehezen a sátrakat. Anyum még belémtömött egy kenyeret sajttal, igaz, egyáltalán nem voltam éhes. Sietnünk kellett, hiszen a délutáni meccset Wolfsbergben rendezték, ami kb.70km-re volt Klagenfurttól. A másik csapattal indultunk el, de ők hamar elhagytak minket, mert mi még megálltunk a Mekinél, csak hogy Lufu éhen ne haljon. xD De gyorsan odaértünk, és kis bénázással, de a stadiont is megtaláltuk (hát igen... majdnem bementünk a strandra xD). Ott aztán megvettük a jegyet, kemény 10 euroért, felmentünk a lelátóra, ahol már a többiek ott voltak. Pontosan nem tudom, hogy mennyi volt az idő, de szerintem egy jó másfél óra lehetett a meccs kezdete előtt. De ebből semmit sem érzékeltem, mert szinte repült az idő. Amikor megérkezett a Valencia busza, sprinteltem oda, hogy csináljak képeket. Jordi nagyban haverkodott Piattival, és szerencsére meg is tudtam örökíteni (most épp az a hátterem a telómon). És... elkészült a közös kép Tino Costával is. Őt nem tudtuk elkapni a hotelben, de itt igen. Szegény sérült, úgyhogy nem is játszott a meccsen. :( Na... a srácok lassan átöltöztek, és kijöttek melegíteni... a többi játékos meg leült a PSV kispadjára. Mi csak néztünk, hogy most mi van? Ezért átmásztunk a másik kispad mögötti lelátóhoz, és mivel jobb dolgom nem volt, kattintgattam. De nem csak én, hanem a spanyol fotósok is odajöttek, és mondták, hogy csinálnak rólunk képet (halkan megjegyzem, hogy eddig se írást, se képet nem találtam rólunk xD). Persze a bemelegítés után kezdődött is a meccs... és, a PSV ült le elénk a kispadra. Én azt hittem, hogy agyvérzést kapok. De gyorsan el is felejtettem, hiszen kezdődött a meccs. Mellettem egy idős házaspár ült, és jót szórakoztak rólam. :D Nem mondanám, hogy egy hiper-szuper meccs volt, de nem is csoda, hiszen utoljára májusban volt meccsük. Az első félidőben volt néhány helyzet, de sok minden nem történt. Emerynek szokása, hogy az előszezonos meccseken a második félidőben egy új csapatot küld ki a pályára. És ez most is így volt. Mentem is őket fotózni, majd visszamentem a többiekhez. Cani meg azt hitte, hogy a pálya mellől csináltam a képeket. Mondtam neki, hogy jöjjön velem, és tök simán lementünk.Volt ott egy-két rendőr, de egy szót sem szóltak. A stadion előtt/mögött (ki hogy nézi) meg az első félidős játékosok futottak meg nyújtottak. De gyorsan visszamentünk a lelátóra, mivel kezdődött a második félidő. Én teljesen fel voltam pörögve, néha bekiabáltam, hogy "VAMOOOOOS!". Meg széttapsoltam a kezemet... xD Szabadrúgás meg szöglet előtt elkezdtem tapsolni, aztán szépen bekapcsolódott mindenki. A játékosok nem szólhatnak egy rossz szót se rólam. xD

Lehet, hogy ennek a hatására a 68.percben Piatti gólt lőtt. Diszkréten sikítottam egyet, és örültem, hogy végre történt valami. Már legszívesebben énekeltem volna, meg minden, de a többieket nem igazán tudtam rávenni. Meg az hogy nézett volna már ki, hogy én ott, egyedül énekelgetek meg ordibálok. :D De legalább nem kellett sokat várnom az újabb sikításra, mivel Aduriz a 80.percben betalált. Teljes volt az öröm, hiszen két góllal vezettünk. És ez így is maradt, tehát az előszezon legelső meccsét megnyertük. És a meccs előtt azt mondtam, hogy 2-0-ra nyerünk... ;D Eskü, hogy nincs közöm az eredményhez. xD A legjobbat amúgy el is felejtettem. Amikor berúgtuk a gólokat, egy spanyol néni szaladt végig a lelátón egy esernyőre felszerelt spanyol zászlóval. xD Elvileg ott él, és kijött megnézni a meccset. A meccs után amúgy készítettünk is közös képet vele. :) Na igen... a meccs után... megint lementünk, és konkrétan a pályán álldogáltunk, és vártuk, hogy a srácok befejezzék a levezető futást meg a nyújtást. Amikor elindultak, gyorsan letámadtuk Piattit... és a fényképezkedés után megkérdeztem tőle, hogy nekem adja-e a mezét, de azt mondta, hogy nem lehet. :'(((((( Aznap a második "nagy csalódásom" volt. Az első az volt, amikor a hotelben a helyes fizikoterapeutával akartam csinálni képet, de ő meg lerázott, mondta, hogy ő nem focista, ő nem focista, én meg mondtam neki, hogy tudom, de nem tudtam rávenni közös képre. xD A meccs után is nagyban készültek a fotók, szinte mindenkivel lett képem (kivétel Maduro meg a harmadik számú kapus). Amikor mentek a buszhoz, megtapsoltuk őket, ők meg elmosolyodtak, gondolom jól esett nekik. :D Amúgy nagyon rendesek voltak, mert mindenkihez odaálltak egy képre. Például Aduriz. Jött ki az öltözőből, közben almát evett. És amikor közelebb ért, már odament egy-két emberke hozzá. Szegény meg le se bírta nyelni az almát, mivel rögtön letámadtuk mi is. Mutatta, hogy várjunk, szépen megrágta, lenyelte, azután meg már csinálhattuk is a képet. Tündéri az az ember, tényleg, nagyon aranyos. Aki nekem hihetetlen szimpatikussá vált, az Bruno, mivel mindenkihez nagyon kedves volt ő is (igaz, a szállodában én már nem tudtam vele képet csinálni, mivel nem feltűnően, de bemenekült a liftbe). A másik, aki nagyon aranyos volt, az Dealbert. Jöttek Nachoval az öltözőből, odaértek hozzánk, Brady meg képet akart velük. Konkrétan vagy három kamera fényképezte őket (igen, én is xD), és szegények nem tudták, hogy hova nézzenek. Dealbert meg olyan cuki pofával belemosolygott a kamerámba, hogy meghaltam tőle. :D Na de ha ez a kép halálos volt, akkor Lufu közös képe Jordival... Olyan, de olyan cuki kép lett Jordiról, hogy... Ah! :')

Miután már mindenki kijött az öltözőből, elmentünk a kocsikhoz. Odaadtam a beígért sütit Caninak meg Bradynek (szegényeknek osztozni kellett xD), aztán elindultunk. Amikor megérkeztük a kempingbe, nem töltöttünk ott túl sok időt, mivel mentünk megkeresni a többieket. Igen, a hoteltől egyenesen 300m-re megtaláltuk őket. xD Egy kocsmaszerűsegben voltak, és mi beültünk közéjük. Én egy almalevet rendeltem (tudjátok, én nem szoktam alkoholizálni xD). Amikor megláttam, kicsit megijedtem, mert elég sötét volt a színe, és még habos is volt. De amikor megkóstoltam, akkor megbizonyosodtam róla, hogy almalé, és nem más. Mindenki nagyon fáradt volt, ezért egy jó fél óra után elindultunk a szálláshoz. Már akinek volt... xD Mivel három szurkolótársamnak (akiket nem nevezek meg) nem volt sehol se szállása... Ezért úgy döntöttek, hogy visszakísérnek minket, és közben keresnek valami jó helyet a csövezésre. xD Hát én annyit röhögtem, hogy... áááá! :D De végül elváltak útjaink, mi mentünk a sátrunkba, ők meg a buszmegállóba. x'D Igazából nekem se volt túl jó dolgom, mivel én majd megfagytam az éjszaka. Ok, egy póló meg a rövidgatya volt rajtam... szóval a hálózsák nem sokat segíthetett rajtam. Amúgy is nehezen aludtam el. De amikor sikerült, akkor rendesen bekómáltam.

Reggel a telóm csörgésére ébredtem. Ébresztettem magam, hogy menjek el zuhanyozni. Fél óra után végre összeszedtem magam, és bevonultam a zuhanyzóba. Jó kis hely volt, elfért mindenem. A melegvíz pedig nagyon jól esett, mivel elég hűvös volt az idő. Gyorsan megkajáltam, kicsit rendbe szedtem magam, és arra vártam, hogy végre elindulhassunk az edzésre. Tudtuk, hogy a stadion mellett szoktak edzeni, és azt is, hogy 9:30-kor kezdődik. Oda is mentünk, és csak vártunk, és vártunk, meg vártunk, közben benéztünk a stadionba, és akkor megcsörrent a telefonom. Anyum hívott, hogy a focisták a hotel körül futnak, meg a partra kiraktak szőnyegeket. Mondtam nekik, hogy AZONNAL jöjjenek értünk, mivel úgy látszott, hogy az edzés most kivételesen a hotelnél lesz. Alig bírtam magammal, azt hittem, sosem érünk oda. De lassan odaértünk, és megláttuk őket. Voltak, akik a parton nyújtottak, voltak, akik futottak, na meg olyanokat is láttam, akik a hotelben ücsörögtek. Mi odamentünk a nyújtókhoz, és őket kattintgattuk. Aztán felmentünk a hídra, és akkor Bruno tök aranyos volt, mosolygott ránk, meg minden. Meg van egy képem, amim Pardo rendesen belenézett a kamerába. xD Aztán volt egy csoport, aki futott, és amikor megláttam, hogy Jordi is ott fut, hát szentségeltem magamban, hogy nem reagáltam hamarabb. Szóval csak távoli kép lett a futásukról. De nem kellett sokat várni, mivel jött a csere, és akkor Hál'Isten ők jöttek. Ha jól emlékszem, ekkor volt az, hogy az egyik edző megkérdezte tőlem, hogy honnan jöttünk, meg hogy szurkolók vagyunk-e? :D ANGOLUL! (Nagy pirospont neki!) Úgy látszik, már érdekelte, hogy kik vagyunk mi. xD Amúgy a legjobb képek természetesen erről a csapatról készültek. Bernat, Jonas, Jordi, Aduriz, Pablo meg Rami volt ott. És... nekiálltam kattintgatni. Azt láttam, hogy néha Jordi furcsa pillantásokkal ránk nézett, lehet, hogy azt kérdezte magában, hogy mi a fenéért fényképezgetjük mi a őket. Hát nem is tudom. Meg amúgy kicsit se volt feltűnő, hogy állandóan őt fényképeztem. xD Szóval... Viszont a legjobb képek fent készültek. Ja... fentről fényképeztem őket. Kicsit furcsa volt, meg próbáltam gyorsan túlesni rajta, hogy senkinek se legyen annyira kínos. xD De jók lettek. Amúgy amikor Dealbert is megérkezett, akkor gyorsan le is kaptam, és... természetesen belenézett a kamerába. xD MEGINT! :D De azon is jót mosolyogtam, amikor odaért Dealbert, és Jordi meg megkérdezte tőle, hogy "Te még aludtál?". Hát igen, a szobatársak. xD Ha jól emlékszem, akkor már a többiek elindultak vissza Mo-ra, csak mi hárman maradtunk. De amikor Jordiék is bementek a hotelbe, azt mondták a többiek, hogy mi is induljunk. Hát... nagy nehezen sikerült elindítani engem is.

Most úgy őszintén... ti nem maradtatok volna még ott egy darabig? Mondjuk az edzőtábor végéig? xD Mert én bizony szívesen maradtam volna. És annyira rossz, hogy hazajöttünk. Mert tök jó volt őket élőben látni, közöttük mászkálni, csinálni róluk képeket. Nekem a legnagyobb álmom vált valóra ezzel az utazással. És hihetetlen belegondolni, hogy ott álltak tőlem pár méterre, és... Huhh! Most kicsit könnyes lett a szemem. :') Jó visszagondolni arra a két napra meg azokra a dolgokra, amik ott történtek. Már százszor elmondtam, de újra leírom, hogy biztosak legyetek benne, hogy mindenki nagyon aranyos volt velünk. :) És még arról is teljesen meggyőztek, hogy nekem jövőre is kell mennem az edzőtáborba (persze ha nem a világ másik felén lesznek). :D Gyerekek... ez örök élmény marad!

AMUNT VALENCIA! SEMPRE!

A képekért kattints a képre! :)

Indulásra készen... majdnem

2011-07-18T16:42:00.000+02:00

Holnap lesz a nagy nap. Még rengeteg teendőm van, ezért ez csak egy gyors firkantás lesz. Jelentem, hogy jól vagyok, mondhatni nagyszerűen. Az elmúlt hét gyorsan eltelt, mintha végigsprinteltünk volna rajta. Persze sok minden nem történt.
Pénteken voltam vásárolni. Vettem egy tust, egy korrektort és... szőrtelenítő krémet. Hát... miután olvastam róla véleményeket, kicsit megijedtem, de szépen leszedte a szőrt a lábamról, úgyhogy nekem bevált. Épp az előbb próbáltam ki a tust, és nekem az is tetszik. Mondjuk furcsa magamat kifestve látni. Általában csak szempillaspirált szoktam használni, de mivel holnap (meg holnapután) nagy nap lesz, ezért a smink mellett döntöttem. "Kicsit" béna vagyok a sminkelésben, de most kivételesen nagyon elégedett vagyok. De a biztonság kedvéért reggel korábban kelek fel, csak hogy tutira elkészüljek. :D
A hétvégén nem történt semmi. Tényleg semmi. Na jó, a tegnap este mozgalmas volt, szóval arról írnék pár szót. Először is, hárman letámadtak msn-en, miközben én keresgéltem, hogy hol lehet nézni sorozatokat a neten. Meg persze eszembe jutott, hogy lehet, hogy kéne írni egy bejegyzést. A lényeg, hogy nagyban bele voltam merülve a Ghost Hunters epizódjainak keresésében, amikor egyszer csak egy puffanást hallottam az ablakon. Rögtön hátra is néztem, és azt láttam, hogy szélsebesen repül el ellentétes írányba egy madár. Szerencsétlen koppant az ablakon. Először nagyon megijedtem, de később odamerészkedtem az ablakhoz, és láttam, hogy az üvegre tolldarabkák ragadtak... Uh! De elvileg nem halt meg a madár, mert tetemről eddig egyik családtagom sem számolt be. :P
Aztán az este folyamán jött az ennél szászmillióezerszer izgalmasabb dolog. A Valencia megérkezett Ausztriába. Az egyik játékos csinált egy képet a szobájából, én meg rögtön el kezdtem keresni a hoteleket, és összehasonlítani a képpel. Azonnal megtaláltam... és képzeljétek... a hotel kemény 800 m-re van a kempingtől, amiben mi leszünk. :D Úgy felpörögtem ettől, hogy csak éjfél után lehetett csak lelőni. Később persze már a hivatalos oldalon is láttam, hogy tényleg abban a hotelben vannak... és ez igazolja, hogy van tehetségem a nyomozáshoz. :) Valamikor tizenegy után kapcsoltam ki a gépet, és azután el kezdtem táncolni a szobámban. Persze az MP4-emet hallgattam, úgyhogy nem zavartam anyumat, aki a szomszéd szobában aludt. Még éjfél körül csináltam egy kis spanyol házit, és végül úgy döntöttem, hogy elmegyek aludni. Persze vagy fél órát biztos forgolódtam, de aztán elaludtam.
Hát ma már teljes az izgalom. Még rengeteg dolgot kell megcsinálnom, és jó lenne hamar lefeküdni. De még hátra van egy hajmosás, a hajam megszárítása, körömlakkozás, aztán a bepakolás, majd az utazás dolgainak végleges egyeztetése. Csupán ennyi. És jó lenne végezni... kilencre. :P Valamikor fél három körül kéne felkelnem, mert szerintem még akkorra is maradnak dolgok, amiket meg kell csinálni. Nem tudom, hogy bírom majd ki a fáradtságot, de szerintem fogok aludni a kocsiban, na meg azután jön az adrenalinbomba. :D Már párszor elmondtam, de azért még egyszer megemlítem, hogy MÁR ALIG VÁROM!!!! :D Most megyek, jók legyetek, és csütörtökön hozom az élménybeszámolót! :)

Day by day

2011-07-13T11:46:00.000+02:00

Már számolom a napokat. :D Hat nap múlva ilyenkor már rég úton leszünk, talán már Ausztriában fogunk járni. Olyan, de olyan izgatott vagyok... El sem tudom képzelni, hogy mi lesz. Már a szervezés hál'Isten halad, elég jól állunk. Valamelyik nap írtam a stadionnak, hogy mikor lesz a meccs meg hogy mennyibe kerülnek a jegyek, és nagy meglepetésemre jó gyorsan válaszoltak is. Tehát a PSV-Valencia meccs 18:30-kor fog kezdődni, és a jegy kemény 10 euro. Majd még ma írok nekik, hogy elraknának-e nekünk jegyeket, mivel jó lenne, hogyha a helybeliek nem vennék meg előlünk az összeset. xD Nem tudom, hogy a kedves válaszolt író úr mennyire kedves... de remélem az! Csak annyit kell mondani, hogy magyarok vagyunk, meg 600 km-ert utazunk a meccs miatt, stb. Ha én kapnék ilyen e-mailt, biztos elraknám szegény külföldieknek azt a pár jegyet. De lehet, hogy csak én vagyok túl kedves. :D
Oh, a legjobbat nem is mondtam! Anyum múltkor kitalálta, hogy mégis jönni akar velünk. Először azt mondtam neki, hogy nem, hiszen úgy szerveztük a dolgokat, hogy négyen megyünk. De aztán megesett rajta a szívem, aztán azt mondtam, hogy jöhet. Ennek pedig az a következménye, hogy a Suzuki Swift hátsó ülésén hárman kell osztoznunk. xD Már előre látom, hogy élmény lesz az út. :D De ha télen, nagykabátban elfértünk hárman, úgy, hogy még unokaöcsém tesóm ölében volt... El fogunk férni. Mindenki összehúzza magát, meg majd cserélgetjük a helyeket. :) Ja, a kempingből is írtak vissza, úgyhogy a szállás is le lesz foglalva. Most már csak azt lenne jó tudni, hogy a Valenciának mi lesz a programja. De azt csak a hétvégén fogják megadni.
Jaj, a best mégis az volt, hogy majdnem lett Valencia-Fradi meccs Pesten, viszont a Fradi visszamondta, mivel eléggé sok dolguk lesz, és nem akarták bevállalni a meccset. Ez így jobb is. :)
Most csak ez jár az eszembe. Nem tudok másra gondolni, csak a jövő keddre. :) Meg amire még gondolok, az a spanyol meg a Tour de France. Áh, igen. Nem tudom, láttátok-e a vasárnapi közvetítést, de az egy nagyon brutál szakasz volt. Volt egy csúnya bukás, amiben hárman komolyan megsérültek, és nekik fel kellett adni a versenyt. A legdurvább mégis az volt, amikor az egyik kísérőkocsi elütötte Flecha-t meg Hoogerland-ot. Szegény Hoogerland járt a legrosszabbul, mivel ő berepült a drótkerítésbe, ami meg szanaszét vágta a lábát. Belinkelek egy képet, és ha akarjátok megnézhetitek, hogy szegény hogy nézett ki (LINK). A videót is beraktam. Én még órákkal a szakasz vége után is sokkban ültem. Hogyan lehet valaki ilyen felelőtlen? Meg nem a versenyzők a legfontosabbak? Szegények meg is halhattak volna... Azt az idióta sofőrt kitiltották a versenyből, de nem hiszem, hogy ez nem vigasz egyik versenyzőnek sem. :(

Más nem nagyon történt. Ja, oldalt már kint van, de ha nem vettétek észre, akkor most kijelentem, hogy csatlakoztam a Twitterezők táborához. Még múlt héten csatlakoztam, úgyhogy ha van kedvetek akkor kövessétek az eseményeket ott is. :)

TWITTER.COM/NALINAVCF

Öt év

2011-07-09T19:08:00.000+02:00

Bizony öt év az hosszú idő. Nem tűnik annak, de ha jobban belegondolunk, hogy öt év alatt mennyi dolog történt velünk, bizony rájövünk, hogy az mégsem tegnap volt. De mi volt öt éve? Kérem szépen, napra pontosan a 2006-os VB döntő. És hogy ez miért fontos? Egyrészt azért, mert megnyerték az olaszok a VB-t, másrészt azért, mert az egy fordulópont volt az életemben. Aznap, még a döntő előtt elhatároztam, hogy ha elkezdek meccseket nézni. De akkor még csak arra gondoltam, hogy egy-két meccset, nem viszem túlzásba. Hát igen... ez nem jött össze. Már a VB után rengeteg meccset néztem, U19-es EB-t, dél-amerikai meccseket, mindent. Szinte ki sem lehetett robbantani a TV elől. Aztán elkezdődött a szezon, és egész hétvégén csak focit néztem. Egymás után két-három meccset (vagy még többet). Akkor belecsöppentem a foci világába, de rendesen. :D Igaz, akkor még annyira nem voltam oda egyik klubért sem, hiszen mindegyik bajnokságban volt két vagy három kedvenc csapatom is. De a Valencia iránti szerelmem már akkor elkezdődött. Igaz, az első szezonban a kedvenc csapatom Spanyolhonban a Depor volt, és a Barcát is szerettem, de a Valencia mögöttük stabilan jelen volt. A következő szezonra meg már igazi Valencia fan lettem. És akkor még jobban el kezdtem kötődni a csapathoz és a focihoz is. Már nem azzal a tinilányos lelkesedéssel kezdtem el nézni a meccseket, hanem igazi szurkolóként kezdtem viselkedni. És azóta bizony már sok mindenen keresztül mentem. Voltam már a mélyponton és a csillagos egekben is. Egy sportág miatt. És tényleg, amikor azt mondják, hogy a foci több, mint sport, igazat mondanak (de ez más sportágaknál is így van). Ez egy életforma. Ha úgy vesszük, egy nagy család vagyunk. A szurkolók és a csapat. Hiszen a szurkolók jóban-rosszban a csapattal vannak, együtt örülnek és sírnak. Hihetetlen, hogy milyen érzelmeket tud kiváltani egy győzelem, egy vereség. És nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkoznánk a csapattal. Egyszerűen fantasztikus ennek a részese lenni, elhihetitek! :')
És ha már a focinál tartunk, akkor igazán illene már elárulnom nektek, hogy mi szerveződik már több, mint egy hónapja. Először azért nem akartam elmondani, mivel még nem volt biztos, hogy lesz belőle valami (az én részemről), de most, hogy már csak tíz nap van hátra, bizony megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy teljesül egy álmom. Na mi lehet az? ;D Ok, a történet ott kezdődik, hogy május végén napvilágot látott a hír, miszerint a Valencia Ausztriában fog edzőtáborozni. Persze mindenkit felizgatott a hír, hogy megint a szomszédba jönnek a srácok, és el is kezdődött a szervezkedés, hogy ki megy Ausztriába meglátogatni a csapatot. Teljes lázban égtem én is, viszont az már nem volt könnyű feladat, hogy a szüleimet rávegyem erre az egészre. Először anyum nemet mondott, de azután... rávettem, hogy lehet róla szó. Ügyesen, cselesen, de legalább őszintén. :D Tehát elértük ezzel a lehet kategóriát. Azután, ahogy egyre közeledett a július, a szervezés is komolyabbá vált. A srácok eldöntötték, hogy július 19-20.-án megyünk. És rá egy hétre a Valencia honlapján közölték, hogy 19.-én PSV-Valencia meccs lesz. Már nem tudom, hogy ki ajánlotta először a 19.-ét, de elmehetne jósnak. :D Szóval azóta megy a szervezés, de konkrétan még mindig nem tartunk sehol sem. Kérdéses, hogy ki melyik kocsival megy (mi biztos, hogy viszünk két embert). De a szállás még nincs meg, jegy sincs a kezünkben. Szóval vicces az egész. De még van egy hetünk, azalatt meg lehet még mindent szervezni. :)
Igazából én csak ma fogtam fel, hogy mi is lesz. Azért, mert ezzel álmodtam. És most tudatosult bennem minden. Hogy találkozok a szurkolótársaimmal, akiket már régóta ismerek, hogy láthatom élőben játszani a kedvenc csapatomat (ha addigra el nem fogy az összes jegy xD. Habár nem hiszem, mivel ez egy felkészülési meccs lesz csak.), és lehet, hogy még közös képek is készülnek. Nem tudom, számomra még mindig hihetetlen ez az egész, és szerintem ez nem lesz másképp az ausztriai út után sem. :) Egy valaminek nem örülök, az pedig az, hogy nem haladunk a szervezéssel. Igen, kicsit félek, és az álom után egyre hangosabban hallom a "Mi van, ha..." kezdetű mondatokat. De nem figyelek rájuk, mert ha valamit eltervezek, akkor azt meg is valósítom. :D AMUNT VALENCIA!

Szállok a dallal III.

2011-07-08T19:55:00.000+02:00

Elérkezett a Tumblr Challenge utolsó felvonása. Az utolsó tíz dal. :)

21. Egy dal, amit akkor hallgatok, ha boldog vagyok
Attól függ, hogy milyen boldogságról van szó, hogy mi okozta. Ha csak szimplán boldog vagyok, akkor a választott szám a Siempre Coca-Cola a La Musicalité-től. Ezt a dalt a Coca Cola 125.évfordulójára készítették el, és nekem nagyon tetszik. Ebben is van valami, ami megfogott. :) A másik dalt a focihoz kötném. Amikor a spanyolok bejutottak a VB döntőbe, akkor ez volt a nagy sláger, azért, mert az elődöntő előtt ezt énekeltem (nem tudom miért, csak úgy jött magától :D). "I gotta feeling that tonight's gonna be a good night..." Igen, a választott dal az I Gotta Feeling a BEP-től.

22. Egy dal, amit akkor hallgatok, ha szomorú vagyok
Már egyszer említettem, hogy Josh Groban számai a szomorú kategóriában toronymagasan vezetnek. De mivel mostanában elég kevés Josh dal van az MP4-emen, ezért ezt a szerepet átvették más előadók, más számok. A választott dalt egy hölgy énekli, akinek gyönyörű hangja van. A dal pedig egyszerűen csodálatos. Én teljesen bele vagyok szerelmesedve, annyira szép. És ez nem más, mint a Blanco y Negro Malú-tól (Liza nagy örömére :D).

23. Egy dal, amit az esküvőmön szeretnék hallani
Egy biztos, hogy én a Pachelbel D-dúr kánonjára fogok bevonulni. xD Nem érdekel, hogy leendőbeli vőlegényem mit szól hozzá, de én imádom azt a darabot. Sajnos még nem játszottam zongorán, de már megvan régóta a kottája, úgyhogy lehet, hogy a nyáron megtanulom. :) Az esküvő utáni partin meg bármi mehet. Na jó, a magyar mulatós zenéket inkább hanyagoljuk, de egy latin parinak nagyon örülnék. :) Ha spanyol (vagy vmilyen latin amerikai) férjem lesz, akkor nem kell izgulnom, hogy valami no name alak beáll a szinti mögé, és elkezdi énekelni az aranyesőt. :D

24. Egy dal, amit a temetésemen szeretnék hallani
"Hallani." Sajnos én azt már nem fogom hallani, hiszen akkor már rég nem leszek az élők sorában. :'( De mégis tudom, hogy mit szeretnék nem hallani. :) Josh Groban-től a You Raise Me Up-ot. Ahogy nagymamám ravatalozóján is. Gyönyörű dal, és szerintem a szeretteimnek majd segít a gászban. (Halkan megjegyzem, hogy tök rossz erről írni. De legalább 100 évet biztos élni fogok... vagy halhatatlan leszek, mint Duncan MacLeod. :D)

25. Egy dal, ami megnevettet
Végre újra vidám vizeken evezünk. Erre a kérdésre először a Na De Na jutott eszembe, de mivel azt már kilőttem, keresnem kell egy új számot. Jajj... eszembe is jutott egy. Gyakran szoktam hallgatni a Cadena 100-t, és hétvégenként a Buenos Días, Pulpo-ban (mostanában nincs, de remélem csak a nyári szünet miatt :S) szokott lenni egy játék, amikor is egy dalt kell elénekelni, a Siempre Fuimos Compañeros-t (Donald). Nem tudom, de én mindig végig röhögöm azt a számot. Le is töltöttem, úgyhogy bármikor röhögőgörcsöt kaphatok tőle. :D Akár még az utcán is. :)

26. Egy dal, amit le tudok játszani egy hangszeren
Azt hiszem, hogy itt nem a Boci, boci tarkára gondoltak. xD Mivel tudok zongorázni meg énekelni is, ezért ez egy testhez álló kérdés. Mondjuk én általában csak akkordozni szoktam, mivel lusta vagyok megtanulni a zongorakíséretet. De még amikor kilencedikben felléptem KMT-on, akkor megtanultam a biztonság kedvéért a dal kíséretét. Szóval azt még régebben le tudtam játszani, hááát... most már nem. xD A szám pedig Delta Goodrem-től a Will You Fall For Me.

27. Egy dal, amit le szeretnék tudni játszani egy hangszeren
Ami mostanában izgatja a fantáziámat, az az a darab, ami Az utolsó dalban volt. Amit Ronnie és az apja írt. Az annyira szép, hogy nekem azt meg kell tanulnom. :) De van még két darab, aminek megvan a kottája, és szívesen megtanulnám. Az egyik a Song from a Secret Garden (ezt Josh amúgy énekli is) és a Legenda vagyok című filmből az I'm Listening. (Mivel mindegyik annyira szép, adok linkeket a számokhoz: Song, I'm Listening)

28. Egy dal, amitől bűnösnek érzem magam
Ezen nem kellett sokat gondolkodnom. Amióta megjelent ez a szám, imádom, és még mindig nagy sláger. A tinisztárból férfi lett, de ha meglátják a nők, még mindig körülrajongják. Jó, én mondjuk nem vagyok annyira oda érte. :P Nem is húzom az időt, a szám a Sexy Back Justin Timberlake-től. Azt hiszem, már nem is kell nagyon magyarázni, hogy miért választottam ezt. xD

29. Egy dal a gyerekkoromból
Mennyire kell visszamenni az időben? Szóval nem mindegy, hogy öt évesen vagy tíz évesen mit imádtam. Megmondom őszintén, nagyon nem is emlékszek arra, hogy öt évesen mit szerettem. Jó, volt egy Hupikék Törpikés kazettám, amit agyonra hallgattam. Na arról nagyon szerettem a dalokat. Emlékszem, volt egy szám, amiben azt énekelték, hogy "Törpék a diszkóban". Én meg ehelyett "törpék a disznóbant" énekeltem, és csodálkoztam is, hogy hogyan lehetnek a törpék egy disznóban. De azért elképzeltem, ahogy a kis Hupikék Törpikék nagyba buliznak a disznóólban. xD (Most rádöbbentem, hogy már akkor sem voltam normális! xD)

30. Egy dal, ami egy évvel ezelőtt ilyenkor a kedvencem volt
Az utolsó pont (JUHÉÉÉÉ! xD). Egy dal, amit egy éve, pont ilyenkor imádtam. Ismétlés a tudás anyja. xD Mivel egy éve volt a VB, mi a jó fenét mondhatnék, mint a VB-s dalokat?! De most tényleg! Töröm a fejem, de nem tudom, hogy mi mást írhatnék. :P Jó, akkor azt a számot választom, amit mindenki kívülről tud. A szöveget, a táncot. Unokaöcsémnek is a kedvence, mostanában naponta kétszer-háromszor meg kell néznünk vele a videoklippet. Igen, a Waka Waka lesz ennek a Challenge-nek az utolsó dala. Köszönöm szépen, hogy kitartottatok, hogy elolvastátok a bejegyzést, talán még bele is hallgattatok néhány számba. Pusszantás! :D A színpadon... Shakira!

Szállok a dallal II.

2011-07-05T19:50:00.000+02:00

És íme a folytatás...

11. Egy dal a kedvenc bandámtól
Két lehetséges jelölt van erre. A La Musicalité és az El Canto Del Loco. De félek, hogy "spanyolmérgezést" kaptok, ezért inkább a OneRepublic-ot választom. :D Én nagyon szeretem a zenéjüket. Az első szám, amit hallottam tőlük, az az Apologize volt. Majd tavaly meghallottam az All The Right Moves című dalukat, és akkor teljesen OR fan lettem. Én még azóta is imádom azt a számot, szóval az örök kedvencek listáján foglal helyet.

12. Egy dal attól a bandától, akiket utálok
Kiket utálok? Most tényleg gondolkoznom kell egy kicsit... Általában én szóló énekeseket hallgatok, meg ugye azt a pár spanyol bandát (+ OneRepublic). Úgy általában nem szeretem a rock zenét, szóval a rock bandákkal nem vagyok kibékülve. De attól még nem utálom őket. Kivéve egyet. A Tokio Hotel-t. Azt hiszem, hogy ezen nem csodálkozik senki sem. Tőlük egy szám van, amit nagyon utálok, és az a Schrei.

13. Egy dal, ami a "bűnös élvezet"
Máshogy ezt nem tudtam lefordítani, mivel a guilty pleasure szó szerint ezt jelenti. De hogy ez itt mit takar... Kicsit kutattam utána, de még így sem kaptam pontos választ. Az egyik megoldás az lenne, hogy egy olyan előadótól vagy műfajból választok, akit/amit nem kedvelek, de mégis, egy számot azért meghallgatok tőle. A másik opció az, hogy egy olyan dalt választok, ami, hogy is mondjam... vacak, de mégis szerethető. Én inkább az elsőt választom. Miká-t nagyon-nagyon nem szeretem. Nem is szoktam hallgatni, viszont van egy száma, a Lollipop. Igazából nem szeretem azt a dalt sem, csak a videoklipjét. :) De legalább választottam valamit. xD (UI: Ha vki elmagyarázná nekem, hogy itt mit takar a guilty pleasure, azt megköszönném. :D)

14. Egy dal, amiről senki sem gondolná, hogy szeretem
Ez már izgi. ;) Persze ez attól függ, hogy a senkibe ki tartozik. Hiszen lehet az egy átlag ember, aki rámnéz, és azt mondja, hogy ő ilyen meg olyan zenét szerethet. Meg vannak azok, akik bizony ismernek engem, tudják, hogy miket/kiket kedvelek. Na de van egy dal, amit szerintem senki sem sejtené, hogy szeretek. És az a... Hypnothize a System of a Down-tól. Ez még jó pár évvel ezelőtt nagy kedvencem volt. Akkoriban a suliban mindenki nagy rocker volt, én meg kicsit kilógtam közülük, mivel én Pussycat Dolls fan voltam. xD Na de nem akartam különc lenni, úgyhogy belehallgattam a rock számokba, viszont egyik sem nyerte el a tetszésemet, annyira, hogy úgy döntöttem, hogy lekakilom, hogy ki mit gondol, én inkább hallgatom a lightosabb zenéket. De ez a szám azért megnyerte a tetszésemet.

15. Egy dal, ami jellemez engem
Magyarul egy dal, ami én vagyok. Mivel még senki sem írt rólam dalt, ezért ezt így nehéz kiválasztani. Viszont vannak olyan számok, amik közel állnak a szívemhez. Főleg a mondanivalójuk miatt. És az egyik ilyen dal a... You Are Loved Josh Groban-től. Ezt annyira szeretem, hogy el is énekeltem a tavalyi (tanévben) a Ki-Mit-Tud-on. Ha elolvassátok a dalszöveget, akkor bizony megértitek, hogy ez nem egy olyan dal, ami a nagy semmiről szól. Szerintem sok embernek segíthetett átvészelni a nehéz időszakokat. Talán még nekem is segített néha. :')

16. Egy dal, amit régen szerettem, de most már utálom
Ez tőlem nem áll távol. Tényleg, már jó párszor megesett velem, hogy valamit imádtam, aztán már nem, és ez megtörtént fordítva is. Igazából pont a fordítottra tudnék mondani egy csomó példát, de pechemre nem az a kérdés. Úgy két óra gondolkozás után eszembe jutott egy szám, amit régebben szerettem, de mostanában már nem szívesen hallgatom. És ez Kesha-tól a Tik Tok. Igazából nem utálom, csak egyszerűen már a könyökömön jön ki, és hihetetlenül unom. :P

17. Egy dal, amit gyakran hallok a rádióban
Melyik rádióban? Mert bizony ez lényeges. Nem mindegy, hogy Class FM vagy Cadena 100. Az utóbbin nagyon sokat hallom a Cuatro Elementos-t ♥, például. De inkább vegyük az általánosságot. Amit mostanában szokott a rádiókban menni, az Adele-től a Rolling in the Deep. Ne tudjátok meg, hogy hányszor hallottam a dániai út során. Óránként egyszer biztos ment valamelyik rádióadón. És nem mondanám, hogy nagyon szeretném ezt a dalt. Most már elviselem, de mivel elég kemény dózisban kaptam pár hónapja, ezért nem szívesen hallgatom szabadidőmben.

18. Egy dal, amit szeretnék hallani a rádióban
Mivel olyan előadókat kedvelek, akik Magyarországon nem annyira ismertek, ezért ez a lista elég hosszú lenne. Milyen boldog lennék, ha egyszer meghallanám Josh Groban, Jaime (La Musicalité) vagy Dani Martín hangját a rádióban. Ó, Istenem, az lenne életem egyik legszebb napja. És melyik lenne az a dal, amelyiket szeretném hallani? Húúú.... Nekem az mindegy lenne, csak olyan előadótól halljam, akit szeretek. De ha választani kell, akkor legyen Dani Martín-tól a 16 añitos. :)

19. Egy dal a kedvenc albumomról
Olyan, hogy Kedvenc album, nekem nincs. Mármint minden előadótól van kedvenc albumom, de hogy egy fő kedvenc... Amelyik albumot nagyon szeretem, az Dyland y Lenny-től a My World és Josh Groban-től az Awake (igen, akartam írni az ECDL-t meg a LM-t is, de nem akarom állandóan ismételni magamat). Azt hiszem, hogy a My World-ről választok egy számot. Az a baj, hogy szinte az összes számot imádom arról az albumról, szóval... Legyen az egyik legnépszerűbb számuk, a Nadie Te Amara Como Yo. :)

20. Egy dal, amit akkor hallgatok, amikor mérges vagyok
Megesik az ilyen. :) Ha mérges vagyok, akkor tényleg zenét szoktam hallgatni. Hangerő fel, és akkor mát senki sem érdekel. Ekkor inkább a tempósabb, rockosabb számokat preferálom. Bocsi, de nincs más választásom. xD Itt egyértelműen az ECDL jöhet csak szóba. És a szám pedig a La Madre de José. :D Imádom ezt a dalt. :) (A videó 12 éven aluliak számára nem ajánlott xD)

Folytatás következik...

A mindennapok fáradalmai

2011-07-05T10:08:00.000+02:00

Alig bírom nyitva tartani a szemem. Már ébren vagyok kb. másfél órája, de akkor is... fáradt vagyok. Ez annak köszönhető, hogy 1. unokaöcsém lefáraszt nappal, 2. unokaöcsém nem hagy aludni éjszaka. Ez egy ördögi kör.
Na de legalább a napjaim nem telnek unalmasan, hiszen elkezdődött a Copa América és a Tour de France is. Végre! Szerintem aki már nagyon régóta olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy én nyáron mindig nézem a Tourt. Ha nem is mindig izgalmas a verseny, Sipi és Jenő ökörködése mindig feldobja a hangulatot. Már csak ezért is érdemes néhanapján a Eurosportra kapcsolni. A Copa América már más tészta. Mivel dél-amerikai torna, ezért a legtöbb meccs késő este vagy hajnalban van. Én meg nem igazán vagyok az az éjjeli bagoly, aki önként ébren marad hajnlai kettőig, azért, hogy megnézzen egy meccset. Akkor inkább az ismétlést választom. Persze, ha Valencia meccsről lenne szó... na az már más tészta. :D Ha már a Valencia szóba jött... hmmm... azt hiszem, még várok egy kicsit... igen, majd pár nap múlva mondok nektek valamit a Valenciáról. Addig is ne szólj szám, nem fáj fejem. :D
Az elmúlt pár nap pocsék időjárása természetesen kihatott a hangulatomra is. Fáradtság, nem volt kedvem semmihez sem, stb. Például a spanyol házihoz. Tegnap volt órám, és vagy öt feladatot még tegnap délelőtt csináltam meg. Jó, hát most nincs is annyi időm, mint pár hete. Nem akarom mindent a gyerekre kenni, de például vasárnap este is csináltam néhány feladatot... vagyis csináltam volna, ha nem csórta volna el tőlem a szótárat. Aztán amikor el akartam venni tőle, akkor meg el kezdett hisztizni. Szörnyűűű... xD Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni! :D
Szép lassan írogatom a Tumblr Challenge-t is, úgyhogy nemsokára jön a második rész. Az utóbbi időben, úgy érzem, hogy elég sokat foglalkozok a bloggal. Lehet, hogy nem látszik, de minden nap feljövök (néha túl sokat is xD), ellenőrzök mindent, ha írt valaki, akkor arra reagálok, stb stb. Nemrég új design lett (hála a Gimp-nek). De már jó lenne újra photoshopozni. Lehet, hogy megpróbálom feltelepíteni, de... csak lehet. Nem tudom, hogy tesóm barátja hogy szokta, de már vagy egy milliószor feltelepítette, és én még mindig nem jegyeztem meg. Múltkor még meg is mutatta, ha jól emlékszem, De hát a memóriám... xD Jelenleg nem is tudom, hogy hol a CD. Pedig esküszöm, hogy a takarításnál ott fogdostam... Tehát ez az egész PS dolog azzal kezdődik majd, hogy megkeresem a CD-t. Hmmm...
Szerintem még nem említettem meg, de megint rámtört a keressünk-új-előadókat érzés. Szóval az utóbbi pár napban letöltöttem pár albumot. Jó, volt közöttük olyan, akitől ismerek egy-két számot, de volt olyan, aki teljesen ismeretlen volt számomra. És letöltöttem az ECDL utolsó albumát, a Radio La Colifata-t, ami egy válogatás CD. De még milyen! A legnépszerűbb számaikat átdolgozták, és... *.* Jajj, de jó lett. Igazából egy szám miatt töltöttem le az egész albumot, de megérte. :D
Na megyek, és folytatom a TC-t, mert sosem kerül fel a blogra, ha nem haladok vele. :) Pussz...